A világ jelenlegi első számú feszültségforrás-övezetében, a Kaszpi-tenger-Fekete-tenger-Kaukázus övezetben új, eddig a háttérbe húzódó, de fontos szereplő lépett elő: Törökország. Abdullah Gül államfő sajátos futballdiplomáciába kezdett, minapi jereváni "futballmeccsútja" után tegnap Bakuba érkezett. Törökország - már csak földrajzi helyzete, hatalmas hadserege folytán is - a Nyugat Oroszországot elkerülő energia-vezeték terveinek a gerince. Rajta keresztül fut majd a Nabucco is (Baku és Erzurum között már elvben működik a majdani Nabucco legfontosabb gáz-szárnyvezetéke. Erzurum, a majdan kiépülő Nabucco keleti végpontja, innen megy az évi 31 milliárd köbméter gázt (Magyarország teljes éves szükséglete csaknem háromszorosát) szállító vezeték a Balkánon, Magyarországon át az ausztriai Baumgartenbe.
Gül futballdiplomáciája
Gül közben szót váltott-értett az örmény elnökkel, akivel a jelentések szerint két témáról beszélt:
1. a Hegyi-Karabah körüli örmény-azeri konfliktusról. A két szomszéd ország de facto hadiállapotban áll egymással, Azerbajdzsán, amelyet a minap a Világbank tanulmánya a világ vezető gazdasági reformországává léptetett elő, fegyveres erői komoly méretű fejlesztésébe kezdett. A hatalmas olajjövedelmek adják az alapot. Mint ahogy a fenomenális, évi 18 százalékos GDP-növekedés háttere is a szénhidrogén-kitermelő ipar. Örményország egyértelműen a volt szovjet tagköztársaságok azon csoportjához tartozik, amelyek bizonyos mértékig lojálisak Moszkvához, az örmény-orosz katonai kapcsolatok kiválók, Oroszország tavaly ide telepítette az új generációs ultramodern légvédelmirakéta-elhárító rendszere első ütegét. Ami azért figyelemre méltó, mert a bázis néhány száz kilométerre van Irán legfőbb rakétakísérleti telepétől. Úgyhogy jó kapcsolatok ide, gazdasági érdekek oda, Moszkva rajta tartja a szemét Irán rakéta programján.
Azerbajdzsánnal Moszkva viszonya sokkal hűvösebb, de az ország kulcsfontossága (mint olaj- és földgáztermelőé, mind pedig, mint a régió olaj- és gázszállítási csomópontjáé, tranzitországáé) miatt az oroszok nagyon odafigyelnek, mi történik Bakuban. A Gül-féle futballdiplomáciát azeri nacionalista körökben viszont erős gyanakvás kíséri,
2. Grúziáról, a török-örmény viszonyról. A grúz-orosz konfliktusban Jereván Moszkvát támogatta, tagja az Oroszország-hű egykori tagköztársaságok biztonsági szervezetének, amit egyre gyakrabban "kis-NATO"-nak neveznek. Örményország neve felmerült, mint alternatív szállítási irány a Kaszpi-tenger felől nyugati irányba, Törökország felé tartó energia-csővezetékek számára. Ám az örmény-azeri konfliktus (amelynek nem látszik közeli megoldási lehetősége) ezt egyelőre lehetetlenné teszi.
Rossz nyelvek szerint Ankara új keletű aktivitása mögött amerikai érdekek is húzódnak, hogy Örményország Moszkva-kötődése visszaszorításával megerősíthessék a nyugati-amerikai befolyást a térségben. Ehhez az is kéne, hogy az örményeknek történelmi igazságot szolgáltassanak, kihúzva a két szomszéd viszonyát csaknem egy évszázada mérgező tüskét. Hogy Ankara ismerje el: népirtás történt a XIX-XX. század fordulója táján az örmények sérelmére. Gül hajlandóságot mutat ez ügyben a párbeszédre. Hogy ebben országa is követi-e, kérdéses.
