Kiáltvány a skizofréniával élőkért

 

Az OPNI-felszámolás kapcsán egy másik betegcsoport ügyével is folyamatosan foglalkozott a sajtó, illetve a szakemberek: több száz skizofrén betegért aggódtak, akik szerintük - orvosi szempontból - az utcára kerültek. Kristóf Júlia, az Ébredések Alapítvány Antistigma Programjának vezetője, illetve három pszichiáter, dr. Harangozó Judit, dr. Kéri Szabolcs és dr. Pászthy Bea, szakemberekkel, betegekkel és hozzátartozókkal közösen tiltakoznak a betegekről pontatlan adatokra hivatkozva terjesztett rémhírek ellen, de kiállnak a mentális betegséggel szenvedők törvényekben garantált jogaiért, megismerésükért, megértésükért. Az OPNI bezárása szerintük a jéghegy csúcsa. Valójában már hosszú ideje nem valósul meg a mentális zavarral élők egyenletesen jó színvonalú ellátása, amit pedig a törvények és az alkotmány előírnak. Megfelelő kezelés mellett a skizofréniával élők sem veszélyesebbek, mint a többi ember. A megfelelő orvosi, gyógyszeres és pszicho-szociális gondoskodás lehetővé teszi az ezzel a betegséggel élők számára, hogy normális életet éljenek. "Olyan embertársainktól tagadjuk meg nap mint nap a megfelelő ellátást, akik a súlyos testi fájdalmakkal járó szenvedést is gyakran meghaladó gyötrelmekkel küzdenek. Azok, akik erre a sorsra jutnak, a társadalom számkivetettjeivé válnak. Ne zárjuk be őket, de azt se hagyjuk, hogy az utcán kóboroljanak segítség nélkül" - szól a közös kiáltvány.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.