Egy patrióta a Nap-keltében

Sekélyes történelmi ismereteinket bírálta Boross Péter, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából széles körben magasztalt exminiszterelnök a Nap-keltében. Többek között azt nehezményezte, hogy ma már nem értékelik a (háborús bűneiért anno kivégzett) vitéz Imrédy Béla (egykor szintén miniszterelnök) hazafias tettét, hogy ti. 1944-ben lemondott a Sztójay-kormány gazdasági miniszteri posztjáról. Nem azért, mert a megszállt országban a németek parancsoltak, és nem is azért, mert a magyar zsidók százezreit a halálba hurcolták - hiszen ez már így volt akkor is, amikor a miniszterséget elvállalta. Hanem azért, mert az SS elrabolta az akkori honi ipar fejlődésében jó fél évszázada csúcsszerepet játszó Weisz Manfréd családi vagyonát ("cserébe" a család életéért). Hiszen - húzta alá Boross - e javaknak magyar tulajdonban kellett volna maradniuk. Nem a tulajdonoséban persze, mert hiszen a zsidóktól, mint tudjuk, 1944-ben mindent elvettek...

Eszembe jut Kertész Imre Sorstalanságának az a jelenete, amelyben az Auschwitzba bevagonírozottak hazaszeretetére apellálva követel a magyar csendőr a határon vödör vízért ékszert, s amikor nem kap, elátkozza a hazafiatlan zsidókat, akik inkább hagyják, hogy a németeké legyen az érték, amit úgyis elvesznek tőlük.

Köszönet a Nap-keltének és az ünnepeltnek - ki más nevelhetné hazafiságra ifjúságunkat, mint egy ilyen közmegbecsülésnek örvendő férfiú.

Fekete György
Budapest

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.