Eichmann sorsára juthat Ahmedinedzsád egy izraeli miniszter elképzelése szerint

Rafi Eitan, Izrael nyugdíjasügyi minisztere két napja ártatlannak induló interjút adott a Der Spiegel nevű német lapnak, ami azóta egyre súlyosabb diplomáciai viharokat kavar Izrael és Irán eleve problémáktól terhelt kapcsolatában.

Eitan vezette 1960-ban azt a mindössze 11 tagú Moszád- csoportot, amely elrabolta és Izraelbe szállította Adolf Eichmannt, a zsidók megsemmisítő táborokba szállításáért felelős náci vezért. Az interjúban Eitan elmesélte, hogy az akció idején Mengele tartózkodási helyéről is tudtak, de végül futni hagyták a jeruzsálemi központ utasítása ellenére. Eichmannt már egy titkos szálláson őrizték Buenos Airesben, s Eitan attól tartott egy újabb akcióba bonyolódva veszélyeztetik kicsempészését. Azt is elmesélte, hogy a Moszadnak később egyszer alkalma nyílt volna lelőni Mengelét, de ezt nem tették meg, mert a bűnösök törvény elé állítása volt a céljuk.

Kifejtette, hogy az izraeli titkosszolgálat ma már nem foglalkozik hivatalból nácivadászattal, de úgy nyilatkozott: elképzelhetőnek tartja Mahmoud Ahmedinedzsád iráni elnök elrabolását és a hágai nemzetközi bíróság elé vitelét.

Szerdán Mohammad Khazee, iráni ENSZ-hez delegált nagykövete éles hangú levélben tiltakozott a szervezet főtitkáránál, határozott és világos Izrael elleni választ követelt az általa veszélyes fenyegetésnek nevezett Eitan nyilatkozatra.  Szerinte az iráni iszlám köztársaság soha nem fenyegetett más népeket, de önvédelemből nem habozna megválaszolni bármilyen Irán elleni támadást népe és vezetői védelme érdekében.

Izraelben ezzel szemben úgy vélik, hogy Ahmedinedzsád többször is kijelentette, hogy Izraelt le kellene törölni a térképről, s a zsidó állam egyik legfontosabb stratégiai fenyegetésének tekintik az iráni atomfegyverkezést. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már háromszor fogadott el Irán elleni szankciókat, ugyanis az iszlám köztársaság nem hajlandó felfüggeszteni és nemzetközi ellenőrzés alá vonni urándúsítását, amit nemcsak Izraelben figyelnek aggodalommal.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.