„Vajon a terrorista szervezetek kis fogaskerekei, az Oszama bin Laden sofőrjéhez hasonló mellékszereplők miért nem osztják meg tudásukat az Egyesült Államokkal, amely boldogan fizetne nekik érte? Lehet, hogy tucatjával vannak hasonló emberek, akik tudják, hol tartózkodik bin Laden és a többi keresett terroristavezér. A potenciális informátorok többsége szegény és iskolázatlan – akkor hát miért nem fogadják el a pénzt?” – kérdezi Shankar Vedantam, a Washington Post kolumnistája.

Salim Ahmed Hamdant, Oszama bin Laden sofőrjét nemrég öt és félévi börtönre ítélte a bíróság. Hamdan szegény jemeni családból származott, s perbeli védekezése szerint az anyagi szükség vitte rá, hogy elvállalja a havi 200 dollár fixszel járó munkát. A kihallgatások során kiderült, hogy Hamdan nem különösebben vallásos  – „inkább csak a karrierlehetőség, semmint a vallásos meggyőződés miatt csatlakozott a dzsihadistákhoz”.

Ha viszont tényleg a szükség vitte rá, hogy Oszama bin Ladent a terroristák egyik kiképzőbázisáról a másikra fuvarozza, akkor miért nem adta fel a főnökét? Hiszen az amerikai hadsereg busás nyomravezetői jutalmat ajánlott fel.

Vedantam szerint a fogós kérdésre David Laitin és Eli Berman amerikai politológusok kutatásai segíthetnek megtalálni a választ. A szerzőpáros Vallás, terrorizmus és közjavak: a klub-modell tesztelése című tanulmányában az izraeli terrorszervezetek kapcsán azt vizsgálta, hogy a fontos információval rendelkező, ám nem a vezetők közé tartozó tagok miért lojálisak, miért nem vesztegethetők meg. A válasz: „azért, mert az al-Kaida és a hasonló csoportok exkluzív klubként működnek”.

Laitin és Berman szerint minél belterjesebb, minél inkább egy klubhoz hasonló a szervezet, annál hatékonyabban működik és annál nehezebb lebuktatni. Ennek az a magyarázata, hogy az elit szerveztek hatalmas áldozatokat követelnek tagjaiktól, márpedig minél nagyobb áldozatot hoz valakiért az ember, annál lojálisabb hozzá.

A terrorista szervezet jól megnézi, kit fogad be soraiba. A pártokkal és a könyvklubokkal ellentétben, a terroristákhoz csapódó embernek hosszú és kemény beavatási szertartások során kell tanúbizonyságát adnia elkötelezettségének. Áldozatvállalásra azonban a tagság elnyerése után is szükség van.

Az elitklub tagjává vált egyén az áldozatok révén egyre inkább a szervezethez kötődik. Olyan ismeretanyagra és tudásra tesz szert, amelyet csak az adott közösségen belül tud kamatoztatni. „Egy cégétől elpártoló szoftverfejlesztő máshol is el tud helyezkedni, mert tudása máshol is felhasználható. Az al-Kaida közlegényei egész életükben a Koránt tanulmányozzák, s ennek révén megbecsült tagok lesznek, de csak a klubon belül. A külvilágban ezzel a tudással elvesznének.”

Mindebből az is következik, hogy a terrorizmus elleni harcban fontos lenne olyan szervezetek létrehozása, amelyek elérhetővé teszik a potenciális terroristák számára a terrorszerveztek által biztosított társadalmi előnyöket anélkül is, hogy olyan bandákhoz kelljen csatlakozniuk, amelyek végül a vesztüket fogják okozni.