Oroszország 7600 katonát küld a Kaukázusba

Oroszország tegnap diplomáciai kapcsolatot létesített Abháziával és Dél-Oszétiával, és bejelentette: 7600 katonát fog állomásoztatni a két területen, és hamarosan nagykövetet küld mindkét köztársaságba.

Moszkvában parafálták az orosz-abház és az orosz- déloszét barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szövegét is, amelyek jogalapot nyújtanak egyebek mellett arra, hogy Oroszország katonai támaszpontokat tartson fenn Abháziában és Dél-Oszétiában - írta az MTI.

Ugyancsak tegnap az orosz katonák elhagyták az első olyan ellenőrző pontot, amelyet Abházián kívül, grúz területen létesítettek. Erre az Európai Unióval hétfőn kötött egyezség is kötelezi Moszkvát. Alekszadr Lomaia, a grúz nemzetbiztonsági tanács vezetője szerint öszszesen 24 orosz megfigyelőpont található a két szakadár grúz térségen kívül.

A Bush-kormány belső viták után úgy döntött, hogy Amerika nem lép fel egyoldalú büntetőlépésekkel Oroszországgal szemben - írta kedden washingtoni illetékesekre hivatkozva a The New York Times. Az Egyesült Államok egyelőre csak az áprilisban tető alá hozott, de amúgy is margóra szorult kétoldalú egyezményt jegelteti a polgári célú atomenergiáról. Ez egyébként is elhalt volna a kongresszusban - jelentette washingtoni tudósítónk.

Az USA azt szeretné, ha az Európai Unió jobban elkötelezte volna magát a grúz háború után, ám maga is attól tart, hogy a Moszkvát sújtó büntetőszankciók csak erősítenék az oroszok makacsságát. Az amerikai döntéshozók úgy vélik, Moszkvának éppen elég büntetés most, hogy a külföldi befektetők hátat fordítanak neki. Az USA egyelőre nem vétózza meg az oroszok tagságát sem a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO), hanem semleges álláspontot foglal el. A Fehér Házban egyelőre többet remélnek Grúzia támogatásától: az ország egymilliárd dolláros gazdasági segítséget kapott Amerikától, amely sokkal nagyobb a szokásos 86 millió dollárnál.

Horváthné dr. Fekszi Márta külügyi államtitkár tegnap az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén hangsúlyozta: Magyarország támogatja Ukrajna és Grúzia közeledését a NATO-hoz. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint egyértelmű, hogy Grúziának NATO-tagsági akciótervet kell kapnia, és kritizálta a kormányt azért, mert az áprilisi bukaresti NATO-csúcs előtt nem írta alá az ezt támogató nyilatkozatot.

 

Azerbajdzsán támogatja a Nabucco gázvezeték megépítését - közölte tegnap Bakuban Natig Aliyev energiaügyi miniszter, aki múlt pénteken még ettől gyökeresen eltérően nyilatkozott. Figyelmeztetett azonban, hogy országa nem feltétlenül tudja majd egyedül gázzal ellátni az Európába vezető, ám Oroszországot elkerülő vezetéket. A parlament külügyi bizottságának tegnapi ülésén Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke kifejtette: az energiabiztonság kérdésében a magyar kormány politikája következetlen, ugyanis részt vesz a Moszkva által tervezett rivális, a Déli áramlat gázvezeték megépítésében is, arról ugyanis az orosz vezetés már többször kinyilvánította, hogy célja a Nabucco megbuktatása. Horváthné dr. Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét a Nabucco mellett, és kijelentette: mindkét vezeték megépítése hazánk érdekeit szolgálja. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormány a Nabucco mögött áll, és fél éven beül Nabucco-csúcsot és konferenciát is rendeznek Magyarországon. Októberben a magánszféra képviselői találkoznak, januárban pedig csúcstalálkozót rendeznek a gázvezeték-projektről. (Munkatársunktól)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.