Miljenko Grgic a Neretva völgyében fekvő kis falvak egyikben született 1923-ban, tizenegyedik gyerekként a sorban. Akkoriban a rokonság valamelyik tagjáról volt szokás elnevezni az újszülöttet, ám a Grgic családban épp elfogytak a férfinevek.

- Évente egyetlen egy levelet kaptunk, az Amerikába költözött nővérem adott benne hírt magáról, és küldött mindig öt dollárt is. Mivel épp a világrajövetelem napján kopogott be a postás, apám örömében megkérdezte tőle: hogy is hívják magát? Így lettem Miljenko - mesélte Grgic a Slobodna Dalmacija horvát lapnak néhány hónappal korábban adott interjújában.

A borkészítés alapvető fortélyaira édesapja tanította meg, a foglalatosság aztán annyira megtetszett neki, hogy a zágrábi egyetemen is a szőlészet és földművelés tanait választotta. Amikor az egyik professzora fél évre Kaliforniába látogatott, kíváncsian faggatta arról, hogy milyen Amerika? A tanár csak annyit válaszolt rá, egy leendő borásznak maga a paradicsom.

Grgic azt állítja: akkor jutott eszébe először, hogy elhagyja a hazáját.

"Miért kellene előbb meghalnom, hogy eljussak a paradicsomba? Miért nem megyek inkább most oda?"

Azt a koffert, amivel 31 évesen nekivágott a nagyvilágnak, ma múzeumban őrzik Amerikában. Van mellette egy palack fehér bor is, amivel a chardonnay királyának elnevezett horvát származású borász 22 évvel később aztán történelmet írt.

De ne szaladjunk még ennyit előre. 1954-ben előbb Németországba jutott ki két hónapos tanulmányi ösztöndíjjal, onnan pedig Kanadába repült. Több mint két évig várt aztán az amerikai vízumára, amikor pedig végre megkapta, feladott egy újsághirdetést, hogy borászként szeretne dolgozni.

"Lee Stewart jelentkezett rá - meséli -, akinek örökre hálás leszek, hiszen tőle tanultam meg, hogy jó bor készítéséhez sokszor napi 16 órát kell dolgozni, és nem elég csak a technológiai fogásokat ismerni. Érzék, érzés, szenvedély is szükséges hozzá."

Néhány évvel később Robert Mondavihoz, a kaliforniai borászat atyjához szerződött át, majd 1972-től a Napa-völgyben található Chateau Montelena borászatban kezdett el dolgozni.

A következő években Grgic vezényletével itt készültek Kalifornia legjobb borai, az áttörést azonban az 1976-os, "ítéletként" elhíresült párizsi kóstolás hozta, ahol a Chateau Montelena 1973-as chardonnay-ja legyőzte az addig verhetetlennek hitt francia borokat.

A tesztet, amelyen ismeretlen kaliforniai és világhírű francia borokat hasonlítottak össze, mindenki előre lefutottnak gondolta - természetesen a franciák javára. A komoly szakemberekből álló zsűri azonban Grgic borát ítélte legjobbnak a vakkóstoláson. Lett is belőle pánik, értetlenség, viszont Mike Grgich - ahogy őt akkor a világ megismerte - egy csapásra hőssé vált új hazájában.

Előbb társnak vették be a győztes és innentől kezdve jegyzett kaliforniai borászatba, majd nem sokkal később elindíthatta végre a maga vállalkozását is, egy 148 hektáros, saját tulajdonú földön.

- Vannak, akik máig úgy gondolják, csak szerencsém volt Párizsban. Én inkább azt mondom, kemény munka vezetett el a győzelemig - vélekedik a most 85 esztendős borász, aki 1996-ban, a délszláv háború után tért csak haza, Horvátországba. A Peljesac-félsziget déli oldalában, Tristenikben épített újabb borbirodalmat.

- Sokak szerint az 1976-os győzelem volt az én nagy történetem, pedig a későbbi, horvátországi vörös boraim látványosabb és izgalmasabb fejezetet írnak az életemben - vallja Grgic, aki ha választania kell, azért inkább Kaliforniában érzi otthon már magát.

(Három éve nem járt Peljesacon, most a nyár elején is csak rövid időre látogatott el Tristenikbe, egészségi állapota miatt azonban hamar visszarepült Amerikába.)

A peljesaci Grgic borászat egyébként a legendás Dingac termőterületekhez közel fekszik, zömében onnan szerzik be a különleges, horvát fajta mali plavac szőlőt, ami itt a félszigeten testes bort ad. Kizárólag meredek lejtőkön termesztik - helyenként majdnem 90 fokosokon -, egyedülálló minőségének egyik titka ugyanis, hogy így a szőlőfürtökre a tenger felszínéről is visszaverődik a nap.

Grgic plavacának a kezdetektől csodájára jár a világ, a horvát borászokat pedig szép lassan tanulásra, tervezésre, szőlőszelekcióra, és technológiai újításokra inspirálta. (Ma már például szinte mindenkinek légkondicionált pincéje van - csakis a bor miatt -, mint a mesternek.)

A csupa élet borász állandó harcot vív az orvosával, aki szerint rég nyugdíjba kellett volna mennie. Miljenko annyi kompromisszumra volt hajlandó, hogy a birodalma napi szintű vezetését a lányának, Violetnek és férjének, a szintén horvát származású Ivo Jeramaznak adta át, aki Grgicnél tanulta ki a szakmát.

Igen kemény iskolát kellett kijárnia, hiszen három évig éjt nappallá téve dolgozott minimális bérérét, és eközben folyamatosan tesztelte őt az "öreg", akinek egyetlen egy kedves, dicsérő, vagy személyes mondat nem hagyta el a száját. Egy évtizednyi bizonyításra volt szüksége Jeramaznak ahhoz, hogy Grgic végül a bizalmába fogadja.

Miljenkónak nehéz megfelelni, vallják be a munkatársai, hiszen elképesztően célorientált, és kivételes munkabírású ember. Bizonyos dolgokban pedig megingathatatlan, soha nem vett fel például hitelt, de modernizálásra is nehéz rábírni. A lányának hosszasan kellett lebeszélnie például arról, hogy továbbra is kézzel akarjon palackozni, meg mosogatni.

Grgic mosolyogva mondja ilyenkor: én már úgysem változom meg, apámtól azt tanultam, hogy a karjaimban mindig bízhatok, és inkább a fejemben tárolom el azt, amit mások a komputerükben.

Ugyanígy makacsul ragaszkodik a természetes, vegyszermentes szőlőtermesztéshez: "mi nem öljük meg a bogarakat, csak átküldjük őket a szomszédba, azaz nem harcolunk a természettel, inkább megvédjük a szőlőnket".

A Chateau Montelena 1973-as, nyertes fehér boráról nemrég hollywoodi szuperprodukció készült "Bottle Shock" címmel. Habár a párizsi kóstoláson Miljenko Grgic volt a főszereplő, róla nem esik szó a tengerentúlon nemrég bemutatott, ősszel pedig már az európai mozikba is megérkező filmben.

Randall Miller rendező állítólag nem tudott mit kezdeni a forgatókönyvben azzal, hogy egy horvátnak köszönheti Amerika az első borbabérokat. A nagyon szépen fényképezett filmben végül egy igazi amerikai család - apa és fia - története bontakozik ki, heppienddel, történelmi hűség nélkül.

Grgic eközben immár 50 éves évfordulóját ünnepli annak, hogy professzionális borkészítéssel foglalkozik. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam kormányzója személyesen terjesztette fel őt kitüntetésre az amerikai borok népszerűsítéséért.

"Büszke vagyok rá, hogy az álmom valóra vált - szokta mondani huncut mosolylyal az idős borász -, pláne, hogy ez egy igazi, amerikai álom volt."