Megszűnt az MSZP VIII. kerületi frakciója

Három ember kilépése miatt megszűnt az MSZP frakciója a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testületében, ahol öt főre van szükség a frakcióalakításhoz - tudta meg az MTI kerületi forrásokból.

 

Tájékoztatásuk szerint a 28 fős képviselő-testületben 16 fős Fidesz-KDNP, 7 fős MSZP és a polgármesterrel együtt 5 fős SZDSZ-frakció alakult a legutóbbi választások után.

Idén tavasszal két szocialista, Hárs Gábor országgyűlési képviselő, Benga Oláh Tibor korábbi fővárosi képviselő, valamint a párton kívüli Németh Ottó belépett az MSZDP-be. Ők hárman most az MSZP-frakcióból is kiléptek, ahol eddig tovább tevékenykedtek.

Az MTI információi szerint a józsefvárosi képviselő-testület következő ülésén, szerdán a szocialisták indítványozni fogják a helyi szervezeti szabályzat módosítását, hogy öt főnél kisebb létszámmal is lehessen frakciót alakítani. Az elmúlt hónapokban a Fidesz jelezte, hogy nem kíván változtatni a jelenlegi létszámhatárokon.

 

A szocialisták szakadását az idézte elő, hogy a három távozó nem kívánt változtatni a bizottsági összetételeken. A szocialisták kerületi elnökségük döntése alapján szorgalmazták ezt. Az MSZP augusztus végi párttalálkozóján a helyi elnökség arra szólította fel a frakciót, hogy akkor is lépjen a bizottsági tagcserék ügyében, ha ez a frakció megszűnését eredményezi.

Mitus Zsuzsanna, az MSZP eddigi frakcióvezetője az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni a képviselő-testület következő üléséig.

 

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.