Azerbajdzsán mégis támogatja a Nabuccót

Az azeri energiaügyi miniszter mégis támogatásáról biztosította a Nabucco gázvezetéket, amelyről a múlt pénteken még ettől gyökeresen eltérően nyilatkozott.

Natik Aliyev egy energiaipari konferencián kijelentette: Azerbajdzsán nem adja fel a Nabuccót. Mint mondta, ez olyan terv, amelynek van jövője. Ugyanakkor - rámutatva, hogy nehézségek mutatkoznak a vezetéket megtöltő gáz forrásaival kapcsolatban - arra figyelmeztetett, hogy a vezetéken áramló gáz nem származhat kizárólag azeri forrásból, mert Azerbajdzsán nem képes saját erőforrásaiból ezt teljesen biztosítani.

A konferencián ugyancsak felszólaló török energiaügyi miniszter bizakodását fejezte ki, hogy a Nabucco-tervet végrehajtják, és ennek nemcsak Törökországra, de egész Európára kedvező hatása lesz.

A múlt pénteki orosz lapok értesülései szerint ugyanakkor az azeri elnök már a múlt szerdán Bakuban Dick Cheney amerikai alelnök tudomására hozta, hogy országa nem támogatja a Nabucco gázvezeték megépítését.

- Azerbajdzsán nem keres új útvonalakat a meglévőkön és a már eltervezett törökországin kívül a földgáz Európába szállítására, de a szállított mennyiséget növelni kívánja - mondta még a múlt pénteken újságírók előtt az energiaügyi miniszter is. Natik Aliyev akkor kijelentette: a gáz déli, vagy északi irányba történő szállítása a Kaszpi-tenger, Afganisztán, vagy Pakisztán felé, vagy más projektekhez való csatlakozás "megalapozatlan, és megindokolhatatlan tőkebefektetést jelentene az országnak".

- A Nabucco vezeték körül, amelyet az EU szeretne megvalósítani, "nagyon sok a megoldatlan politikai, gazdasági és pénzügyi kérdés, és még keresni kell az elégséges mennyiséget biztosító gázforrást is", mert a jelenlegi - iráni és iraki - politikai helyzet miatt nem mérhető fel, hogy milyen források lesznek majd hozzáférhetők. Így a súlypont jelenleg Közép-Ázsiában van - mondta akkor a miniszter.

Hozzátette: tekintettel kell lenni Oroszországra is, arra a szándékára, hogy megőrizze uralkodó pozícióját az európai piacon, s hogy e célból új vezetékeket épít. "Mindenki azt mondja, hogy mindennek semmi köze a Nabuccóhoz, pedig az Északi Áramlat és a Déli Áramlat építése, valamint a Kék Áramlat bővítése mind azt a célt szolgálja, hogy Oroszország növelje befolyását és domináns szerepét az európai piacon" - jelentette ki.

Rámutatott: miközben megoldásokat keresnek a Nabuccóval kapcsolatos problémákra, egyre tovább halasztódik az építkezés és ezzel egyre magasabbra szökik az ára.

Az elképzelések szerint a Nabucco egyik fő forrását jelentő Sah-Deniz gázlelőhelyről Aliyev elmondta: a már folyamatban lévő első szakaszban kiaknázni tervezett mennyiséget az eredeti évi 8,6 milliárd köbméterről 10 milliárd köbméterre lehet növelni, vagyis megjelenhet bizonyos le nem kötött mennyiség, amelyet Baku felajánlhat Görögországnak, vagy Olaszországnak. Hangsúlyozta, hogy Azerbajdzsán számos okból nem szándékozik újabb kötelezettségeket vállalni más országokba irányuló gázszállításokra, hanem szabadon akarja eladni a gázt, annál is inkább, mivel az európai piac liberalizált.

A Sah-Deniz lelőhelyről még elmondta: a második szakasz beindítását a műszaki üzemeltetést végző BP 2013-ra halasztotta. A jelenleg kitermelt mennyiség jelentős része Grúziába és Törökországba megy: a törökországi szállításra építették ki a dél-kaukázusi vezetéket, amelynek 690 kilométeréből közel 250 kilométer Grúzia területén halad át.

A Nabucco vezeték a kaszpi térséget, a Közel-Keletet és Egyiptomot egyesítené, és Törökországon, Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián át - vagyis Oroszországot elkerülve - juttatná a gázt Nyugat-Európába. Hosszúsága a tervek szerint Törökországtól az ausztriai Baumgartenig mintegy 3300 kilométer, kapacitása 31 milliárd köbméter lenne.

Az építkezésnek a tervek szerint 2009-ben, a szállításnak 2012-ben  kellene megkezdődni. A költségekről eltérő becslések láttak napvilágot.

A projektben a török Botas AS, a bolgár Bulgargaz Holding, a magyar Mol Rt, az osztrák OMV, a német RWE AG, és a román Transgas S.A. vesz részt egyenlő - 16,67 százalékos -  részesedéssel.

Oroszország viszont augusztusban megerősítette, hogy kész azeri földgázt vásárolni, piaci áron. Az orosz gázvásárlás szándékát még júliusban jelezte Dmitrij Medvegyev orosz elnök, miután júniusban Alekszej Miller Gazprom-vezér felajánlotta: világpiaci áron vásárolnának.

Az azeri állami olajipari vállalat, és esetleg az Azerigas lenne a Gazprom partnere a Kommerszant című orosz lap szerint egy gázcsere megállapodás keretében.

Azerbajdzsán korábban még vásárolt orosz földgázt, a múlt év elejéig évi 4,5 milliárd köbmétert. Akkor azonban azt közölte, hogy nem kíván orosz gázt emelt áron venni és leállította importját. Eközben megindult az említett tengeri térségben az azeri gáz kitermelése, olyan mennyiségben, hogy az a helyi szükségletek mellett elegendő még exportra is, jelenleg Grúziába, tovább Törökországba és Görögországba.

 

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.