Bush már a nyugalmas napokra készül

Dallasi demokráciaintézetet is gründol a januárban távozó elnök. Schwarzenegger mandátumának végét viszont nem mindenki tudja kivárni: visszahívási kampány indult Kalifornia kormányzója ellen.

Összecsúsznak az idősíkok a Fehér Házban. Januárig még George W. Bushnak hívják az Egyesült Államok elnökét, de a mértékadó sajtó már lényegében múlt időbe helyezte. (Bár kedden, a Nemzetvédelmi Egyetemen tartott beszédét élőben adták, ő pedig utalt a magyar katonákra is, akik a szélsőségesekkel szembeni harcban életüket vesztették.) Bush pedig már a jövőjén gondolkodik. Az ácskapocs és a kalapács kevésbé áll jól a kezében, mint a jótékonysági házépítéseiről is ismert Jimmy Carternek, és egyelőre felesége sem kívánja betölteni a legmagasabb tisztséget, mint Bill Clintoné. A 43. amerikai elnök terveibe most a The New York Times Magazine engedett bepillantást.

Az örökségépítés kérdése minden, második – tehát utolsó – mandátumát töltő amerikai elnököt foglalkoztatja. Környezete szerint az elnök nyugodtabb, tréfásabb és texasi kiejtésének is nagyobb teret enged, amióta látja a januári fényt az alagút végén. A dallasi Southern Methodist University-n, többszáz millió dolláros ráfordítással épül a George W. Bush Elnöki Könyvtár. Az elnök ezen kívül egy, a demokrácia eszméjének    terjesztésével foglalkozó intézet felállítását is tervezi ugyanitt. Ez diktatúrákkal harcoló aktivistákat, tudósokat lát majd vendégül konferenciákra, ösztöndíjakra. Bush azt akarja, hogy könyv is emlékezetessé tegye a nevét. (Roy Blunt, a republikánusok egyik képviselőházi vezetője szerint „úgy véli, a történelem az ő oldalán van”). A nyelvbotlásairól, nem éppen megbízható szókincséről is ismert elnök ehhez társszerzőt keres. Miután, mondta, „tizennégy éve állami fizetést húz” (Amerikában ez arra utal, hogy a magánszektorban sokkal jobban lehet keresni), számít a jól fizetett beszédekre, így eleget tesz majd az ilyen felkéréseknek. A texasi Crawford környéke ugyan arra számít, hogy a Bush-elnökség végeztével kisebb lesz náluk a forgalom, a házaspár, amelyben most már a First Lady vette át a lakok kiválasztásának feladatát, nem adja fel az itteni birtokot, ahol elnökségének nyolc éve alatt GWB csaknem ezer (!) napot töltött, legalább részben. Dallasban viszont házat vesznek, hogy közel legyenek az új könyvtárhoz és az intézethez.

Kaliforniában egyesek nehezebben várják ki, hogy leperegjen a homokóra. A börtönőrszakszervezet most visszahívási kampányt indított Arnold Schwarzenegger republikánus kormányzó, az egykori erőművész és filmszínész ellen. Egymillió aláírást kell összegyűjteniük a 37 milliós államban, hogy a kérdés napirendre kerüljön. Azzal vádolják a két éve könnyen újraválasztott kormányzót, hogy semmit nem tesz, és különösen nem az állam 15,2 milliárd dolláros költségvetési hiánya ellen. Schwarzenegger támogatottsága augusztusban 43 százalékos volt az állam lakói körében.                                        Washington

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.