Paralimpia 2008: Papp és Szabó ötödik

Papp Gábor (plusz 100 kg) és Szabó Nikolett (70 kg) is az ötödik helyen végzett a cselgáncsozók versenyében a pekingi paralimpián.

Papp a nyolc közé jutásért 19 másodperccel a befejezés előtt iponnal győzte le az orosz Alekszandar Parasjukot, majd folytatta remeklését és a negyeddöntőben alig másfél perc elteltével a görög Teoklitosz Papahrisztoszt is iponnal verte meg. A fináléba kerülésért a kínai Vang Szonggal (Wang Song) találkozott. Papp végig vezetett az ötezer hazai szurkoló által támogatott riválissal szemben. Már csak hét másodperc volt hátra, amikor a kínai eldobta Pappot és iponnal nyert. A bronzmeccsen Papp iponnal vesztett a francia Julien Taurines ellen és ötödik lett.

Szabó első mérkőzésén vereséget szenvedett a holland Sanneke Vermeulentől, utána a vigaszágon iponnal legyőzte az amerikai Jordan Moutont, a harmadik helyért rendezett találkozón viszont iponnal kikapott az orosz Tatjana Szavosztyanovától és az ötödik helyen zárta a viadalt.

A teniszezőknél eső miatt több találkozót el kellett halasztani, így járt a párosban induló Farkas László és Prohászka Csaba, az ő mérkőzésüket az első fordulóban, a 16 közé jutásért szerdán rendezik a spanyol Francesc Tur, Alvaro Illobre ellen.

Az asztaliteniszezőknél Csonka András utolsó csoportmeccsén hiába nyert 3-1-re a lengyel Marcin Skrzynecki ellen, ez sem bizonyult elegendőnek a továbbjutáshoz. Berecki Dezső a zárókörben 3-0-ra kikapott a holland Last Gerbentől és elbúcsúzott a további küzdelmektől.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.