Csizmadia Tibor rendezte az előadást, Szabó Sípos Máté vezényelte a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát, a némileg túltengő nyavalyatörős expresszionista táncokat Barta Dóra koreografálta, Csanádi Judit díszlete feltehetően nem készült el a bemutatóra, randa jelzések helyettesítették a csámpássá tett színpadon.

Hajnóczy Júlia énekeli  az Ah! Je veux vivre! – kezdetű keringőt, az opera slágerszámát. Létay Kiss Gabriella vércseszerű drámai erejű hangjával súlyossá tette Rómeó apródjának cselekvőileg másodlagos, dalban elsőosztályú szerepét. Mulasztásom azonban elsődlegesen Brickner Szabolcs Rómeóját illeti. Brickner 28 éves. Hat éve végzett a Zeneakadémián klarinettművészként, két éve énekművész-tanári diplomát szerzett hozzá. Ugyanebben az évben az augsburgi Hochschule mesterkurzusán Robert Holl, Hamari Júlia, Renata Scotto, Nicolai Gedda és mások tökéletesítettje. Májusban Brickner a belgiumi Erzsébet királyné pályakezdő zeneművészeknek kiírt verseny ötven éves történetében először nyert tenoristaként első helyezést. Nem csodálható. Ő „A“ tenor. A ritkán hallható hang.

A modern színjátszás követelményeinek kívül-belül megfelelő Rómeó eszményi tenorista. Ritka szép, kiegyensúlyozott hang. Technikailag ura adottságainak. Szólt fenn, lenn, középen. Szól mindenhol. Uralkodik a szerepen, a színpadon, a partnereken, a nézőkön-hallgatókon. Úgy érezni, az egész világon. Orfeusz a monda szerint megszelidítette a vadakat is. Brickner hangja a legundokabb kritikusokat is elgyengíti.

Réges rég éreztem hasonlót. Egy estén az Erkel Színházban ügyeletes rendező Makai Péter rámtelefonált. Azonnal jöjjek le az ablakomból látható színházba. Negyed ház előtt megy a Bohémélet egy ismeretlen tenoristával, akinek ez első külföldi vendégeskedése. Mire leértem, jószerével megtelt a nézőtér. Telefonhírnökök jelentették városszerte a csodát. A második és a harmadik felvonás után őrjöngött a nézőtér.

A tenort akkor Piero Capucillinek hívták.

Most Brickner Szabolcsnak.