Beindul a motor

Balatonring néven épül meg a Somogy megyei Sávoly közelében az a pálya, amelyen a tervek szerint már 2009-től gyorsasági motoros világbajnoki futamot rendeznek - jelentette be július 23-án Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

A létesítményt spanyol befektetői csoport építi meg, a tulajdonjogon pedig a Worldwide Circuit Management (70 százalék) és a Magyar Turizmus Zrt. (30) osztozik. Néhány nappal a sajtótájékoztató után - szeptember 20-i dátummal - már a Nemzetközi Motorsport Szövetség jövő évi előzetes naptárába is fölvették a Magyar Nagydíjat, eloszlatva ezzel a kételyeket. Abban, hogy hazánk is rendezhet MotoGP-futamot, meghatározó szerepe van a mindössze harmincnyolc éves, Spanyolországban élő Kovács Bence Jánosnak, aki először a Népszabadságnak beszél a beruházásról.

- Miért Magyarország, miért Sávoly, és miért éppen gyorsasági-motoros világbajnoki futam?

- Cégem, a Grupo Milton, amelynek elnök-tulajdonosa vagyok, befektetéseiben a híd szerepét szeretné betölteni. Tudom, hogy a külföldi tőke inkább kivonulóban, mint terjeszkedőben van Magyarországon; Spanyolországban éppenséggel túlpörögtek a beruházások, ha szabad azt mondani, megtelt a piac, ezért gondoltam arra, hogy ottani befektetőket csábítok ide. Elég, ha valaki hisz a terve megvalósíthatóságában; amennyiben kellő hitele is van az üzleti és a gazdasági életben, akkor követőkre talál. Az eldugott somogyi faluban, Sávolyban láttuk meg a komoly projekt lehetőségét Vicente Cotinóval, a Sedesa-csoport elnökével. Amikor 2005-ben tizenkétmillió euróért megvásároltam a területet, turisztikában és logisztikában gondolkodtam. Vonzott a Balaton és a majdani autópálya közelsége.

- Ez jól hangzik, ám nyilván akadt nyomósabb érv is.

- Azt vallom, hogy minden vállalkozás köré kell egy mágnes, amely különösen vonzó lehet mások számára is. Láttuk, hogy a környék gyönyörű, tudtuk, hogy termálvízben gazdag, de ilyesmivel számos település büszkélkedhet, ellenben, ha építünk egy versenypályát is, az még csábítóbbá teheti a projektet.

- Az igazi meglepetés alighanem az, hogy a vb-programból törölt Kínai Nagydíj helyére pályázók sokaságából a futamokat rendező Dorna cég éppen Magyarországot választotta.

- Carmelo Ezpeletával, a Dorna vezérigazgatójával, akit a gyorsasági motorozás Ecclestone-jának neveznek, jó kapcsolatok ápolok. Amikor a zuhanyhíradóból arról értesültem, hogy különböző okok miatt jövőre már nem lesz Kínai Nagydíj, előálltam a magyar futam ötletével. Érvként azt hoztam föl, hogy a kelet-közép-európai térségben, Brno kivételével, nincs MotoGP-verseny, bár az is tagadhatatlan, hogy a környezet egyedülálló szépsége, a magyar kormány együttműködési készsége, valamint a konkrét tervek egyaránt lenyűgözték Ezpeletát. Számára az is meggyőző érv volt, hogy harminckét, amúgy sikeres magyarországi projektben vagyok érdekelt.

- Nagyjából szűk esztendő alatt kell felépíteni egy nyolcvannégymillió eurós komplexumot; készen lesznek vele jövő szeptemberig?

- A beruházás többlépcsős. Az elsőben a legszükségesebbek készülnek el, vagyis maga a 4,6 kilométeres betoncsík, a torony, néhány nélkülözhetetlen kiszolgáló létesítmény, a biztonsági berendezések, a korlátok, továbbá az alapinfrastruktúra. Természetesen épülnek szállodák, éttermek és fürdők is, ám ezeket fokozatosan adjuk át; kis túlzással sosem leszünk készen, annyi fejlesztés szerepel ugyanis a terveink között. Előbb legyen meg a központi mag, aztán fokozatosan a többi.

- Jól gondolom, hogy nem véletlen a szeptemberi dátum?

- Azt kértük a Dornától, hogy a nyári szezonon kívüli időpontban rendezhessük meg a Magyar Nagydíjat, ugyanis így meg tudjuk hosszabbítani a balatoni idényt. A szeptemberi dátum amúgy nem végleges, mi azt szeretnénk, ha 2010-ben májusban lehetnénk házigazdák.

- Voltak-e különleges igények a pálya hosszával, vonalvezetésével kapcsolatban?

- A tervező, akit most nem szeretnék megnevezni, és akivel kapcsolatban legyen elég annyi, hogy szakmájának nagy tekintélye, kikérte a pilóták tanácsának véleményét; ebben nyolctagú a testületben olyan sztárok vannak, mint Valentino Rossi, Dani Pedrosa, Casey Stoner vagy Jorge Lorenzo. Nekik tetszik a terv, már csak azért is, mert a Balatonring a valenciai katlanra hasonlít majd: a legolcsóbb jegyet megváltók is beláthatják a pálya minden pontját.

- Az ám, a befogadóképesség...

- Már jövőre szeretnénk százezer embert elhelyezni a pálya körül, aztán fokozatosan akarjuk harminc-negyven százalékkal bővíteni a nézőteret. Ami a programokat illeti, a célunk az, hogy évente negyvennyolc-ötven héten át legyen valamilyen esemény a ringen, amely, és ezt hangsúlyozni szeretném, nem kizárólagosan motorpálya: autós gyorsasági versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.