Új szakaszába érkezett az egri Markhot Ferenc kórház úgymond védelmezői, illetve a reménybeli új működtető, a HospInvest Rt. között dúló háború.
Végvári harc
Az orvosok és az ápolónők közül többen úgy döntöttek, éhségsztrájkkal akadályozzák meg, hogy az általuk kalandornak tekintett "kórháztőkések" bevegyék Dobó városának, sőt, megyéjének egészségügyi erődítményét.
A Fidesz évekkel ezelőtt meghirdetett tézise - "a haza nem eladó" - lokális változatban ugyan, de szárba szökken a környékben. Gyöngyösön nemrég az indiai gumimultit marták el, Egerben a magyar (de az európai államok közös bankja, az EBRD által is tulajdonolt) HospInvest kiéheztetése zajlik hónapok óta. A háttérben legyeskedő ellenzéki politikusoknak már alig van dolguk. Miután megfújták a harsonákat, szerepüket átvették a lelkes aktivisták. Továbbá orvosok és ápolónők, akiknek többsége nem írta alá a szerződést az új munkaadóval, mert ők közalkalmazottak akarnak maradni, és egyáltalán - nem kíváncsiak semmiféle, az eddigiektől netán eltérő munkaszerződésre, kontrollmechanizmusokra.
A kórházvédelem nem elhanyagolható momentuma, hogy a gyógyító szakgárda igényt tart a betegek lojalitására. A végvári harc fokozódásával már arra is, hogy a betegek háttérbe szorítva mindazt a bajt, amiért ott vannak, érezzék át mindenekelőtt a kórházat fenyegető betegséget. Azzal se törődjenek, hogy nyár elején szeptemberre kapnak időpontot a kardiológiára. Amikor pedig a beteg azt találja kérdezni, mi lesz vele, ha a néhány hónapnyi várakozás alatt netán rosszul lesz, be kell látnia, vannak magasabb szempontok is. És meg kell értenie, ha azt mondják neki: majd akkor behozza őket a mentő. Ha én beteg vagyok, s nehezen szedem a levegőt, vagy rakoncátlankodik a szívem, nem biztos, hogy megnyugszom ettől az alternatívától. Aki beteg, önző. Elvárja, hogy gyógyítsák. Az sem használ a gyógyulást segítő önbizalomnak, ha közben azt látja, az orvosai annyira tiltakoznak, hogy most már éheznek is.
Nem tisztem persze megítélni, jó-e az, ha egy orvos éhségsztrájkkal próbálja meg rávenni a döntéshozókat arra, hogy a kiszemelt és leszerződött cég helyett más legyen az, aki a gyógyítómunka feltételeit megteremti számára. Egy-két helybéli nyilatkozat hallatán azért felkaptam a fejem. A keresettebb szakorvosok három-négy helyről kapják a pénzüket, nem létkérdés számukra, hogy aláírnak-e a HospInvestnek vagy sem. Ha ez így van, fennáll a veszélye annak, hogy a jobb orvosok odébbállnak. Az ápolónők többsége a nyarat álláskereséssel töltötte, de előtte még rávették a kórházvédőket: tartsanak ki utolsó leheletükig.
Utóbbiak viszont úgy járhatnak, mint az egri várvédők 1552-ben. A "juhakolt" sikerült megvédeni, a török elkullogott, a vár viszont romlásnak indult. Csatát úgy is lehet nyerni, hogy közben elveszik a háború: a beteg állapota romlik.
Vajon számolnak-e az egri kórházvédők ilyen végkifejlettel?