Egy cégre szűkült az almaalku

Egyedül az Agrana fizet kilenc eurócentet az ipari almáért, a többiek nem. A Rauch is felmondta a nagy nehezen kötött megállapodást. A feldolgozók szerint a Magosz is felelős a kialakult válságért.

Jelenleg az Első Szatmári Almafeldolgozó és Kereskedelmi (Eszat) Kft. mátészalkai üzemében, valamint az Agrana Juice Kft. szabolcsi telephelyein folyik az ipari alma felvásárlása. Az Agrana tartja magát az agrártárca és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) múlt heti megállapodásában rögzített, kilónkénti 9 eurócentnek megfelelő árhoz, vagyis 21,5 forintot fizet a termelőknek. Az osztrák tulajdonban lévő cég - szándékai szerint - 150 ezer tonna almát fog felvásárolni. A Rauch Hungária Kft. fizetett sajtóhirdetésben tudatta a termelőkkel, hogy ilyen áron nem vásárol almát. Az MTI-vel a cég azt közölte: legfeljebb hét eurócentet hajlandó adni a termelőknek; Kardos Gábor, a cég ügyvezető igazgatója szerint ugyanis 15-20 forint az ipari alma reális felvásárlási ára. Az ügyvezető az almasűrítmény alacsony keresletével és rendkívül alacsony, tonnánkénti 800-850 eurós árával indokolta a lépést - amely voltaképp a nehezen kötött megállapodás felmondását jelenti.

A magyar tulajdonban lévő feldolgozók közül egyedül a mátészalkai Eszat Kft. indította meg a felvásárlást. Szombat óta 15 forintos kilónkénti áron veszi át szerződéses partnereitől az almát (ez 7 eurócent alatti felvásárlási árat jelent). Filep László ügyvezető igazgató munkatársunknak elmondta, szerdáig folyik a felvásárlás. Napi ezer tonna almát fogadnak. Az igazgató hozzátette, felajánlották beszállítóiknak, ha később a sűrítmény értékesítési ára emelkedik, akkor a magasabb árból az alapanyagra eső áremelkedést visszaosztják. A múlt héten Gráf József miniszternek felvetették, hogy a válságos helyzetből egyfajta kiutat jelentene, ha az állam, saját kockázatára, valamilyen cégen keresztül megvásárolná a sűrítményt olyan áron, amely lehetővé tenné, hogy a termelők megkaphassák a 30 forint körüli árat. Erre azonban a miniszter válasza az volt, hogy az alma nem tartozik az intervenciós termékek közé, ugyanis a magyar feldolgozók tulajdonképpen az ipari alma interveniálását kérték.

Az Eszat Kft. tárgyalásokat kezdett a legjelentősebb termelői értékesítő szövetkezetekkel. Javaslata szerint a termelőkkel közös kockázatvállalással feldolgoznák az almát, és a sűrítmény értékesítése után osztoznának a jövedelmen. A javaslatról még a héten tájékoztatják Gráf József földművelésügyi minisztert, azzal a nem titkolt szándékkel, hogy anyagi támogatást szerezzenek ehhez a konstrukcióhoz.

A mátészalkai feldolgozó vezetője egy írásos nyilatkozatot is eljuttatott az MTI-hez, amelyben egyebek között azt állította, "a Magosz gazdasági dilettantizmusról tett tanúbizonyságot a tárgyalásokon (...), hiszen azt nem lehet megengedni, hogy csak az Agranával szerződött termelők járjanak jól, más gazdálkodók pedig kevesebbet kapjanak az almáért".

Minderről Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója elmondta, hogy szervezetük a gazdák érdekeit tartja szem előtt, s nem a korábban rossz gazdasági döntéseket hozó üzemek tulajdonosainak, vezetőinek nyerészkedését segíti elő. Emlékeztetett arra is, hogy nem sikerült arról adatokat szerezniük, hogy a magyar feldolgozók mekkora tételben raktároznak kínai almasűrítményt, amit a jobb minőségű hazai almából készült termékkel javítanak fel, s így értékesítik a piacon.

 

Az agrártárca megoldást keres 

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) nyitott minden olyan megoldásra, ami azt szolgálja, hogy egyetlen szem alma se maradjon a fákon a gyümölcsöskertekben - jelentette ki érdeklődésünkre Dékány András, az agrártárca szóvivője. Törekszenek arra, hogy mind a termelők, mind a feldolgozók számára a lehető legkedvezőbb feltételek mellett oldódjon meg az almaválság. Azt azonban hozzátette, hogy a tárca lehetőségei behatároltak, hiszen sem az Európai Unió, sem a gazdasági verseny szabályai ellen nem véthetnek. Abban tudnak például segíteni, hogy a tavalyi fagykár miatt keletkezett növényvédelmi többletköltségeket kifizetik a gazdáknak, illetve nem engednek be az országba külföldi ipari almát feldolgozásra, amíg a helyzet megnyugtató módon nem rendeződik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.