A földi Mizser, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára, a Meteor havilap főszerkesztője szerint az amatőrcsillagászokat onnan lehet megismerni, hogy mikor kilépnek a szabadba, egyből felnéznek az égre. Életüket leginkább a fordítottság és a kettősség jellemzi, hiszen úgy jó, ha két lábbal a Földön állnak, de szemük azért az égboltra tapad. A valóságban a csillagászat mentes mindattól a könnyed költőiségtől, amit sokan társítanak vele gondolatban:

- Még csak fikcióként sem szoktam eljátszani a gondolattal, hogy majd egyszer valamikor beindítom a holdautót vagy átruccanok a Marsra. Tényleg két lábbal kell állnom a talajon. Egy civil szervezetet vezetek, s a támogatókért és a fennmaradásért itt is meg kell vívni a mindennapos harcokat.

Mizser Attila érezhetően elfogult, s a modern kor önmenedzseléssel, pályázatírással és a kultúra érdekében tett kényszerű kilincseléssel telített világából viszszavágyik a magyar asztronómia fénykorába, a hetvenes évekbe:

- Akkor egészen más súlya volt az űrhajózásnak, az űrkutatásnak és a csillagászatnak. Magasabb rangja volt a közgondolkodásban is, a gyerekek is, a fiatalok is nagyon érdeklődtek iránta. Egy rendkívül kíváncsi és intuitív fiatal generáció rontott rá akkor az égboltra, és mindent látni akart.

Elfogultsága érthető: a magyar csillagászat hatvanas-hetvenes éveinek központi alakja, Kulin György máig ikon többek számára. A mai csillagászok jó része Kulin köpönyegéből bújt ki, így ő is:

- Kulin volt, aki kijárta, hogy legyen népi - bemutató, ismeretterjesztő - csillagvizsgáló az országban: az Uránia csillagvizsgálót ő hozta létre. Már a negyvenes években, a háború kellős közepén is egy planetárium megvalósításán szorgoskodott. Elintézte az egész vetítőberendezés és minden szükséges alkatrész külföldről való behozatalát, csak a viharos időkben elkallódott a szállítmány. Neki ez volt fontos, miközben közeledtek az oroszok. Idealista volt. Csak ilyen szenvedéllyel lehet ezt a szakmát művelni. Az általa elindított mozgalom nagyon sok fiatalt vonzott. A hetvenes évek elején évente ezerötszáz új tagot szervezett be az akkori csillagászati mozgalomba. Én is köztük voltam.

Távcsőkészítés, észlelőtáborok, távcsöves találkozók, s Mizser Attila pályáját végleg meghatározta az univerzum vonzereje.

Eredetileg erősáramú szakközépiskolát végzett, ott aztán sok mindent meg lehetett tanulni, egyszer például egy egész nyáron át villanymozdonyt szerelt az iskolai gyakorlaton. Egy évig dolgozott csak a szakmájában, műszaki vonalon, majd a Csillagászati Kutatóintézethez került.

Több mint húsz éve a Meteor havilap munkatársa, először szerkesztője, ma már főszerkesztője. Hiába ez az amatőrcsillagászat egyetlen és első számú nyomtatott fóruma a Kulin által a hatvanas években indított legendás Ég és Föld 1991-es megszűnése óta, a postázást és a szerkesztést is társadalmi munkában végzik.

Sőt: hely hiányában a szerkesztőségi hadiszállás az Uránia csillagvizsgálóból szépen lassan a szerkesztők-írók lakására tevődött át. A sokszor kilátástalannak tűnő küzdelem ellenére a múlt évtized végére az újság már megduplázta példányszámát, jelenleg több mint kétezret nyomnak belőle.

Mindennek fényében nem meglepő a mát szemlélő mélabús rezignációja:

- A holdra szállás idején én még tizenegy éves kissrác voltam, az űrhajósok pedig igazi hősök. Mindenki kívülről fújta a nevüket, még a legapróbbak is. Ma szinte fogalmunk sincs róla, kik vannak fent az űrállomáson.

Sok mindent mesélhetne még magáról: első, saját összerakású távcsövéről, arról, hogy idén éppen nyolc éve a Polaris csillagvizsgáló vezetője, vagy hogy a szakma 52 ezer vizuális változócsillag fénybecslésének elvégzőjeként tartja számon, de nem ezt teszi. Inkább rögtönzött kiselőadást tart az interjú helyszínének, az Uránia Nemzeti Filmszínháznak a tudományos ismeretterjesztésben betöltött szerepéről, a csillagászat múzsájáról és a technikai fejlődés csillagászatra gyakorolt hatásáról. Látszik, hogy az ismeretterjesztés a vérében van, s az is, hogy inkább elterelné magáról a figyelmet.

2007-ben róla neveztek el egy 2001-ben felfedezett kisbolygót munkatársai-barátai, a felfedezők, Sárneczky Krisztián és Kiss László. Azóta a Napot 4,49 év alatt megkerülő Mizser nevű kisbolygó olyan magyar vonatkozású bolygók sorát gazdagítja, mint például a Puskás Ferencről, Lugosi Béláról, Petőfi Sándorról, Liszt Ferencről, Bartók Béláról, Kodály Zoltánról vagy József Attiláról elnevezett égitest. Az illusztris lista láthatóan nincs rá hatással.

Ha a kisbolygójáról kérdezik, nagyjából annyit mond, mint Antoine de Saint-Exupéry kis hercege: az ő bolygója egészen apró, nincs rajta semmi különös. Még a sorszámát sem tudja, csak hogy "valami hatossal kezdődik" (a Mizser nevű kisbolygó sorszáma: 68144 - a szerző). A Jupiter jobb lett volna - mosolyog hamiskásan -, de mit lehet tenni, az már foglalt volt.

Az egyetlen, amit megjegyez: még jó, hogy bolygó és nem csillag. Mégiscsak nagyképűség elnevezni csak úgy egy emberről egy csillagot, ami nem más, mint hatalmas izzó gázgömb és elképesztő energiák keveréke. Jobban illik hozzá a kisbolygó.

- Ez egy kedves baráti gesztus, aminek az adja meg az értékét, hogy a kisbolygók esetében van valamilyen tudományos teljesítmény az elnevezés mögött, nem úgy, mint a csillagok vásárlásánál és névadásánál. Az ilyen dolgok az embernek lökést adnak, hogy menjen még tovább a saját pályáján. Nem szoktam figyelemmel követni a Mizsert. De azért jó tudni, hogy ott van valahol fölöttem.