Brazília mint díszvendég

A brazilok ismét brazilok voltak, Dunga szövetségi kapitány (talán) haladékot kapott. Santiagóban, a magyar idő szerint hétfő hajnali ötkor véget érő vb-selejtezőn az ezúttal sárga-fehér szín-összeállítású szerelésben fellépő vendégek úgy nyertek 3-0-ra a chileiek ellen, hogy Ronaldinho tizenegyesét (1-0-nál) Bravo kapus hárította; meg úgy, hogy akár öt-hat góllal is győzhettek volna.

A hazájában agyonkritizált Dunga ezúttal eltekintett az 1994-es formációt idéző “olimpiai” szisztémától, és a négy hátvéd előtt - három helyett - csak két védekező középpályást szerepeltetett. Ennek haszna hamar megmutatkozott, mivel (bár Ronaldinho erősen gyengélkedett) Diego talán még soha nem futballozott olyan jól az A csapatban, mint most, Robinho és Luis Fabiano pedig egyenesen tarthatatlan volt. Utóbbi mindhárom gólban főszerepet játszott: az elsőt ő fejelte -Ronaldinho beívelése után - a bal sarokba, a második előtt gólpasszt adott a labdát a tizenhatosról remek mozdulattal a jobb sarokba küldő Robinhónak, majd a harmadik megint Luis Fabianóé volt, miután a csatár megkerülte figyelmetlen védőjét, és a kapus lábai közt a hálóba gurított.

A meccs hőse “elmulatott” még két ziccert - Robinho is kihagyott egyet 0-0-nál -, de a mindvégig szellemes támadójáték láttán most senki semmit nem kérhetett számon Dungán. Carlos Torres paraguayi játékvezetőn már annál inkább: a mérkőzés szenvedélyes kártyásnak mutatkozó bírája kilenc sárga és két piros lapot húzott elő a durvának nem nevezhető találkozón. A braziloktól Klebert, a chileiektől Valdiviát küldte le - egyaránt 2-0-nál -, s az első kiállítással alkalmat adott Juan Maldonado bemutatkozására. (A Flamengo balbekkje Ronaldinhót váltotta; a másik Juan, az AS Roma védője ezúttal nem szerepelt.)

A “szambafutballisták” a dél-amerikai selejtezők hetedik fordulója után felzárkóztak a második helyre, s mivel hét közben a sereghajtó bolíviaiakat fogadják, sok gondjuk nincs. (A csoportból négy együttes kvalifikálja magát a vb-re; az ötödik interkontinentális pótselejtezőt játszik.) Csak egyvalaki nem tervezhet hosszú távra a brazilok közül: a lélegzethez jutó, de még mindig “oxigénhiányos” szakvezető…

A dél-amerikai selejtezőcsoport állása:

  1. Paraguay 14 pont
  2. Brazília 12 (11-4-es gólkülönbség)
  3. Argentína 12 (10-4)
  4. Uruguay 11
  5. Kolumbia 10 (4-3)
  6. Chile 10 (9-12)
  7. Ecuador 8
  8. Venezuela 7
  9. Peru 6
  10. Bolívia 4.   

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.