Eközben a vártnál is jóval gyöngébb, minden fantáziát nélkülöző dánoknak egyetlen ötletük volt; az, hogy amennyire csak lehet, húzzák az időt. Szinte valamennyi szabad- és sarokrúgásuk percekig tartott, "ékesen" bizonyítva: nekik a 0-0, ha nem is siker, megfelelő eredmény idegen pályán.

Sajnos, a magyar csapat sem mutatkozott kreatívabbnak és tevékenyebbnek. Erősen tartott egyrészt az ellenféltől, másrészt önmagától, azaz - a mindjárt a vb-selejtezők elején lehangoló vereségtől óvakodva - berendezkedett úgy, mintha vendégként lépett volna fel. A két szélsőhátvéd, Szélesi és Bodnár a legritkább esetben ment fel, a két védekező középpályás, Dárdai és Vadócz ugyancsak a felezővonalon innen állomásozott, a Gera, Hajnal, Dzsudzsák hármas erejét pedig felemésztette, hogy viszsza is kellett jönnie, meg előre is kellett (volna) játszania. Maradt Huszti, aki azzal együtt is az együttes legmarkánsabb tagjává kezd válni, hogy már-már elronthatatlan helyzetet hagyott veszni az első félidő végén. Ez a futballista régebben soha nem volt center, de még véletlenül sem sír, hogy rendre úgynevezett éknek jelöli Erwin Koeman, a magyar csapat szakvezetője; gürizik magányosan, és a robot közben - korántsem mellékesen - nem csekély százalékban megtartja és megjátssza a labdát. Ezúttal is a válogatott legjobban futballozó (egyáltalán: futballozó) labdarúgójának tetszett, az más kérdés, hogy ehhez szombaton sem volt szükség különösebb attrakciókra.

Hogy aztán miért nem passzolta be a levegőben valósággal verhetetlen, de a földön képtelen hibák seregét elkövető, már elnézést: San Marino B csapatának szintjén indiszponált Laursentől elvett labdát a 43. percben? Azt csak ő tudja. Akármelyik sarkot választhatta volna, miután hosszú másodperceken át megfontolhatta, miképpen fejezi be a "koprodukciós" akciót, ám - lesz, ami lesz alapon - erőből Andersenbe lőtt. Korábban már akadt egy ennél kisebb lehetősége is (Gera és Hajnal igazából csak a megelőző támadásnál tűnt fel), de nem volt mese, Andersen akkor is védett.

A másik kapus ellenben munkanélküli-segélyért folyamodhatott volna, mivel gyakorlatilag a labdához sem ért. Még a harmincadik percben sem, amikor Bendtner kiugrott, és tizennégy méterről, veszedelmesen lőtt a bal sarok felé, a kapufa ugyanis hárított Babos helyett. Ez volt a hófehér szerelésben is roppant szürke dánok egyetlen akciója, de Huszti megmozdulásain kívül a magyarok sem keltettek izgalmat. A vetélytárs kilátástalan produkciója nyomán sokan Koemant "vették elő", hogy milyen gyáva taktikával küldte pályára csapatát idehaza, a kritikusok azonban nyilván elfeledték, melyik ország válogatottját irányítja a holland kapitány, s hogy az az ország milyen eredményeket mutatott fel az utóbbi két évtized tétmérkőzésein.

Semmilyeneket.

Ennél fogva, bármennyire a labdarúgás ellenpropagandáját láttuk is a Puskás Ferenc stadionban, a döntetlentől nem kell szívrohamot kapni. (Annál inkább az előző húsz esztendőtől és a jelen magyar futballjának egészétől.) Örülni ugyan e semmitmondó 0-0-nak nem lehet, de elszoktunk mi már a hajdanán ugyanitt annyiszor átélt boldogságtól...

Ma - ma van, és egy pont, az egy pont.

A játéktól eltekintve: több a semminél.

A "magyar" csoport további mérkőzésein: Málta-Portugália 0-4 (gól: Said - öngól, Hugo Almeida, Simao Sabrosa, Nani), Albánia-Svédország 0-0.

Mégis csak örülni kell a 0-0-nak... Az U21-es korosztály Eb-selejtezőjén ugyanis a Bogdán - Kiss, Guzmics, Pintér, Völgyi - Demjén (Heffler), Filkor (Merczel), Vass, Zsidai, Szakály (Korcsmár) - Feczesin összetételű magyar "válogatott" megsemmisítő, 8-0-ás vereséget szenvedett Szerbia csapatától. Kacar egymaga öt gólt szerzett, míg Pintért a 27. percben kiállították.