Két hónapra vagyunk az amerikai elnökválasztástól. A Bush-féle neokonzervatív irányzat, akár erre, akár arra (tehát vagy Obama vagy McCain felé) billen a mérleg, távozik. E percben beláthatatlan, hogy az utódok mit kezdenek az elődök külpolitikai örökségével. Ha valaki Irakra, Iránra, Afganisztánra, az izraeli-palesztin viszályra, esetleg Észak-Koreára - egyszóval a klasszikus válsággócokra - gondol, téved. Az örökség, amit fel kell dolgozni, meg kell emészteni vagy akár "értékesíteni" kell: nos, az Oroszország.
Emészteni az oroszokat
Nem láttam még amerikai kormányt, amelyik távozóban annyira aktív lett volna, mint a Bushé. Az elnök az elmúlt hét második felében legelkötelezettebb, leghangosabb és legkevésbé kompromiszszumképes emberét, Dick Cheney alelnököt küldte el az "orosz szomszédságba" (Grúzia, Azerbajdzsán, Ukrajna), hogy barátait és szövetségeseit újólag biztosítsa: számíthatnak rá. Nehogy az oroszok azt gondolják, grúziai "agressziójuk" egy pillanatra is eltántorította az Egyesült Államokat Oroszország "féken tartásáról".
Mindenki láthatta, hogy az elmúlt szűk évtizedben az amerikaiak csak ott nem tartottak be az oroszoknak, ahol nem lehetett. Mondjuk Új-Zélandon és Brazíliában. Bushnak sikerült Oroszországból új szovjet fantomot faragnia. Ennek oka több mint kézenfekvő. A világ "egyetlen szuperhatalma" senki más érdekeit nem hajlandó elfogadni. Ez volt a baja éveken át Kínával is, sebaj; előbb-utóbb lenyeli az orosz békát is, aztán más feltörekvő hatalmak ambícióit is.
Jelenleg azonban, amiről nem akarnak, arról az amerikaiak nem tudnak. A derék grúz Szaakasvilinek például soha nem írták a számlájára, hogy vaskézzel tiporta el belső ellenzékét. Ellenzékieket veretett meg, űzött el, magántévéket zárt be. Arról sincs kommentárjuk, hogy Ukrajnában az általuk kimódolt "narancsos forradalom" óta permanens belső válság van, s hogy kedvencük, Juscsenko elnök Moszkva számlájára írja saját miniszterelnökének - és forma szerinti szövetségesének - hatalmi manővereit. Az amerikaiaknak mindig tetszik, ha valaki az Amerika-barátság és az oroszellenesség paravánja mögé bújik. Ott tőle kedvére rosszalkodhat.
Vagy itt van az olaj és a gáz. Megindító, hogy Bushék mennyire szívükön viselik az "orosz energiafüggőség" lazítását; hogy nekik a Nabucco projekt százszor annyira fontos, mint a kedvezményezetteknek: nekünk, európaiaknak. Holott Amerika egy gramm olaj és gáz erejéig nem függ a Kaszpi-tenger medencéjének energiakincsétől. Csak abban érdekelt, hogy a gáz- és olajvezetékek elkerüljék Oroszországot, ergo ne létezzen orosz monopólium. Amerikai fegyvermonopólium: az igen!
Pillanatnyi mérlegmegvonás közben azt tudom mondani, Bushék kései erőfeszítései nem sikeresek. Hacsak annyiban nem, hogy az oroszokat sikerült végképp elvadítaniuk. Közvetlen szomszédságukban az oroszok jobban játszanak, mint ők, a távoliak. Igen: van megfélemlítés. Orosz kézen több adu van, mint az övékén.
