Zardari Pakisztán elnöke

A szavazatok 69 százalékával nyerte meg a szombati elnökválasztást a Pakisztáni Néppárt (PPP) vitatott előéletű társelnöke, Aszif Ali Zardari. Benazir Bhutto özvegyének győzelme várható volt, mivel pártja többséggel rendelkezik a parlamentben, valamint az utóbbi hetekben több kisebb párttal is megegyezett. Zardari rövid beszédében feleségét, a tavaly decemberben meggyilkolt volt PPP-pártelnököt idézte, a demokrácia győzelmét hangsúlyozva.

A Pakisztáni Néppárt hívei tűzijátékkal zárták az estet. Sokan a demokrácia győzelmét látják Zardari megválasztásában. Korrupt múltjával viszont mindenki tisztában van, sokan ellenzik visszatérését a politikába.

Az alkotmány szerint az elnökjelöltnek 45 év feletti muzulmán vallású pakisztáni állampolgárnak kell lennie, aki nem él vissza hatalmával, nem korrupt, az ország érdekeit sajátja elé helyezi, józan elméjű, egészséges, és döntéseit a mindenkori jogszabályoknak megfelelően hozza. A kritériumoknak egyik jelölt sem felelt meg, legkevésbé az újonnan megválasztott elnök. Zardari korrupció, gyilkosság és nepotizmus vádjával összesen 11 évet ült börtönben. Száműzetéséből akkor jött vissza, amikor Musarraf törölte az ellene felhozott vádakat. Az alkotmány szerint az elnök személye sérthetetlen, így amíg hivatalban van, nem nyithatják újra ügyeit. Mentális egészségéhez is kétségek fűződnek miután sérüléses elmezavarral, súlyos depresszióval és poszttraumás stresszel diagnosztizálták a börtönben elszenvedett kínzások következményeként. Kritikusai szerint azonban memóriazavara, koncentrációs problémái és érzelmi instabilitása csak ürügy az ellene felhozott vádak elkerülése érdekében. Hatalmát sokak szerint csak felesége, Benazir Bhutto halálának és nem saját képességeinek köszönheti.

Zardari a Musarraf által tavaly lemondatott jogászoknak csak egy részét állította vissza hivatalába és nem ígérte meg, hogy eltörli Musarraf alkotmánymódosítását, amely megadja a lehetőséget az elnöknek a parlament feloszlatására. Az 1973-as alkotmány a parlament szuverenitását helyezi előtérbe, de az évek folyamán a katonai puccsal hatalomra kerülő elnökök egyre növelték saját jogaikat az alkotmány többszörös módosításával. A jelenlegi elnök feloszlathatja a parlamentet, kijelöli a hadsereg főparancsnokát, valamint a választási bizottság és egyéb intézmények elnökének személyéről is ő dönt.

Figyelembe véve, hogy Juszuf Gilani miniszterelnök Zardari döntésének köszönhetően kapta meg hivatalát, az új elnök nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan választott pakisztáni elnök Zulfikar Bhutto óta, aki a Pakisztáni Néppártot alapította.

Musarraf követőjének nem lesz könnyű dolga. Az utca emberét már nem érdekli, ki van hatalmon, amíg enyhít a szegénységen és kenyeret ad az asztalukra. A gazdasági mutatók március óta zuhannak, egyre nő az elégedetlenség a növekvő élelmiszer- és energiahiány miatt, az északi tartományokban zajló, Afganisztánból átszivárgó tálibok elleni harcok naponta újabb halálos áldozatokkal járnak és az Amerikai Egyesült Államok már Pakisztán területén is támadásokat hajtott végre a terrorista csoportok ellen. A választás napján harmincan haltak meg egy öngyilkos merényletben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.