Még jó, hogy előre szóltak: szeptember van ugyan, vagyis hivatalosan ősz, de pár napra megint visszajön az afrikai kánikula. Fel lehetett tehát készülni, aki tehette, nyilván már a hét elején kitetriszezte, melyik távoli vízpartra húz el innen, aki nem, az pedig azt, hogy melyik közelire. Szerencsére a Gyógyfürdő Zrt. is felkészült, amennyire tudott, még pénteken bejelentette, hogy a hőségriadó miatt mára újratölti a Palatinust, azaz a legnagyobb - több mint tízezres befogadóképességű - fővárosi strandot és emlékeztetett arra is, hogy csak szeptember végén zár be. Szerény véleményünk szerint az egész szezont meghosszabbíthatták volna egy héttel, de hát ők tudják.

Sorállás gutaütéssel

Mindenesetre bölcs döntés volt ez a részleges újranyitás, már kora délelőtt elkezdett dőlni a tömeg a Palára és persze a

Dagályra is. Utóbbinál már tizenegykor is alig lehetett leparkolni, vagy kétszáz métert gyalogoltam a bejáratig, ahol még annál is nagyobb volt a tumultus, mint akkor, amikor féláron lehetett bejutni (ld. Strandváró program). Hosszú, tömött sorokban várt bebocsátásra a közönség, jórészt gutaütés-közeli állapotban, és ugyancsak jórészt a strandolás összes attribútumával felszerelkezve, jelezve ezzel, hogy ha egyszer végre bejut, hát addig ő márpedig ki nem jön, amíg be nem mondják, hogy záróra, de akkor is kétszer meggondolja. A fürdővállalat becslése szerint a Palatinuson és a Dagályon nagyjából háromezer ember lehet ebben a pillanatban – és akkor még nem beszéltünk Csillaghegyről, meg a strandként is felfogható gyógyfürdőkről. Szeptemberben ilyen nagyon régen volt már.

Az aszfalton csak megveszekedett mazochisták mozognak, meg akik késve tudtak elindulni a medencékhez – legalábbis ez az érzése az embernek. A publikumon éppen csak annyi a ruha, amennyi feltétlenül muszáj, hogy ne vigyék be közszemérem-sértésért. A kezekben vizespalackok, volt, akinél kettőt is láttam, biztos, ami biztos, hiába hívják a vizek városának Budapestet, az egész poliszban alig több mint száz közhasznú ivókút vagy ivásra alkalmas díszkút van éppen, valójában úgy ötvennel több, de ez az ötven nem működik, mert szétbarmolták, és a barmolás mindig intenzívebben zajlik, mint a kármentés.

Az összbenyomás tehát az, hogy aki nem otthon kuksol, a lehúzott redőnyök mögött, vizes lepedőben, a fájdalommentes elmúlást várva, az vagy sorban áll a strandkasszánál, vagy már bent van. Vagy valamelyik parkban. A Szent István parkban például minden árnyékos padon ülnek, a gyep napmentes részein csinos nők heverésznek bikiniben. A szökőkút medencéjében alsógatyás kölykök rajcsúroznak; csúnya dolog, a közterület-felügyelők nyilván kiparancsolnák őket, mert a kölykök tiltott fürdőzést valósítanak meg, de most nyilván a közterület-felügyelők is a túlélésért küzdenek, valahol egészen máshol.

Csikktartó medence

Mára a Városliget is menedékké változott, pedig amúgy ez az utolsó kifejezés, ami a halandónak eszébe jut róla. A Felvonulási tér szélén, a füvön valaki véletlenül vagy emberbaráti szeretetből – mindegy – nyitva hagyott egy öntözőcsapot, száll a hideg permet, rá is bukott pár fiatal német turista, félmeztelenül rohangáltak a műesőben, ha ők ezt a klubban egyszer elmesélik… Amúgy ronda por száll a Liget sarkán, a szél, ami amúgy egy kicsit enyhíti a gyötrelmeket, de itt most inkább büntetés. A pucér nőt ábrázoló szoborban végződő kút természetesen nem működik, medencéje csikktartóként hasznosul, a csikktartó is hasznos holmi persze, de momentán jobban esne egy nyelet víz. Ami nincs. A sivatagi viharhoz egyébként kitűnően passzol a Csónakázó tó csontszáraz medre, ez az egész együtt olyan filmek hangulatát idézi, amelyekben már alig él ember a földön, és az ez a kevés is azzal tölti az idejét, hogy megpróbálja megtalálni a glóbusz utolsó olyan medrét, aminek az alján még csordogál valami.

Itt is népszerűek az árnyékos padok, a hatalmas fák alatt még úgy-ahogy elviselhetők a trópusi kondíciók, sőt, a sorunk, úgy húsz percre kifejezetten jóra fordult a körülményekhez képest, jött ugyanis egy sárga locsolókocsi, és bevizezte az aszfaltot. Az FKF Zrt.-nél ezt közérzet-javítói ntézkedésnek hívják, de igazuk van, a párolgó víz tényleg érezhetően hűt.

Elsőre azt mondanám, meglepődtem, hogy a felső tóban senkit nem láttam fröcskölni, de aztán ahogy jobban megnéztem, megértettem, miért nem olyan nehéz ellenállni a kísértésnek. A tó aljzata annyira gusztustalan, hogy a guta is jobb opció, mint erre rálépni.

Jeges tea 450 forintért

A ligeti veszedelemnek, mint mindennek, persze vannak haszonélvezői is, tudniillik a büfések, akik tudva tudván, hogy órákba telhet megtalálni az egyetlen működő kutat, meg hogy az otthonról hozott víz is csak elfogy egyszer, 450 forintért kínálnak egy közepes dózis jeges teát, meglehetős sikerrel.

Szóval úgy tűnik, soha nem lesz este. És ha lesz is, az sem igazi vigasz, oké, jön pár elviselhető óra, de holnap kezdődik előlről az egész: akár harminchét fok is lehet vasárnap Budapesten. Állítólag északnyugaton pár fokkal hűvösebb lesz, ezek szerint arrafelé kéne szökni valahogy. Még jó, hogy front nincs, de annyira azért persze ez se jó, a magasban ugyanis melegszik, az érzékenyebbeknek tehát még egy jó kis fejfájás is kinéz.