Surányinét akkoriban Tompa Brigittának hívták, huszonegy éves volt, a csepeli Ganz-gyár szakszervezeti bizottságán dolgozott gyors- és gépíróként. Tulajdonképpen a felettesei vették rá, hogy iratkozzon be a középiskolába, mondván, jöhet még olyan idő, amikor a nyolc általános, meg a gyorsíró iskola kevés lesz a boldoguláshoz. Szerezzen csak még egy bizonyítványt, abból baj nem lehet.

Mekkorát tévedtek!

A fiatal gépírónő megfogadta a tanácsot, és tanult. Érettségi után férjhez ment, szült két gyermeket, betegeskedni kezdett, majd elvált. Közben a régi nagyvállalat a szakszervezeti irodával együtt megszűnt, ő pedig egy szociális foglalkoztatóban talált magának helyet, majd gyógyíthatatlan beteg, élete utolsó stádiumába jutott édesapját ápolta. Az idős férfi tizenegy éven át haldoklott a kisszobában, ő pedig mindennap etette, fürdette, emelgette, végül maga is lerokkant. Ápolási díj címén havi húszezer forintot kapott az államtól, és bár a pénzből nyolc százalék nyugdíjjárulékot levontak, ezeket az éveket nem számították be munkával töltött időnek.

Így nem lehet rokkantnyugdíjas sem. Bár a tartós egészségkárosodást, és a keresőképesség ötvenszázalékos csökkenését megállapította az illetékes orvosi bizottság, igényét azzal utasították el, hogy betegségeit nem munkaviszonyban szerezte.

Leszázalékoltatnia nem sikerült magát, dolgozni nem tudott, így Surányiné berendezkedett a segélyek igénylésére.

Az angyalföldi önkormányzatnál harmadik éve rendszeresen adja be kérelmeit, amelyeknek állandóan ismétlődő eleme a vagyontalan minősítés és a huszonhétezer forint egy főre jutó jövedelem. Surányiné ma rendszeres szociális segélyt kap, a távfűtésszámláján ötezer-nyolcszáz forintot írnak jóvá lakásfenntartási támogatás címén, nyáron a családsegítő szolgálat ingyenebédet biztosított középiskolás fiának, nemrégiben pedig ötezer forint iskolakezdési támogatást küldött a hivatal. A többi kérelmét azzal utasították el, hogy a helyi rendelet szerint egy ember legfeljebb háromféle jogcímen kaphat támogatást.

Azért legutóbb, amikor a szociális osztályon járt, még kitöltött egy újabb nyomtatványt, amelyen azt olvasta: igénylés kiemelt összegű támogatás megállapításához. A szociális bizottság méltányossági alapon eltekintett attól, hogy ő már megkapta a háromféle segélyt, és jóváhagyta igénylését. Surányinét azonban hideg zuhanyként érte, hogy a borítékban egy háromezer forintos utalványt talált, amelyet az egyik szociális áruházban vásárolhat le. Igaz, a határozat szerint hat hónapon át küldenek majd ilyen utalványt, mégis csalódott volt, ő ugyanis valami egészen mást értett "kiemelt összegű támogatás" alatt.

De nem ez volt az egyetlen meglepetés, amivel az utóbbi hetekben szembesült. Úgy gondolta, mennyivel könynyebb lehetne az élete, ha másodikos középiskolás fiát körülményeikre tekintettel halmozottan hátrányos helyzetű tanulónak minősítenék. Akkor például ingyentankönyvre is jogosult lenne. Kérelmét azonban azzal utasították el, hogy gyermeke nem felel meg a törvényi feltételeknek. A halmozottan hátrányos helyzetű minősítéshez ugyanis nem elég szegénységben élni. Feltétel az is, hogy a szülő legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezzen.

Neki pedig nem elég, hogy érettségije van, negyvennyolc éves fejjel - tovább rontva a helyzetét - még pszichológus-asszisztensnek is tanult.

És most, tessék, itt a baj.