Arisztokratikus stukkók alatt és megjelenési tanácsadóval ugyanis bizonyára jobban megy a harc a főnyereményért: munkáért, autóért, lakásért ("de a többiekről is gondoskodunk"). A nagy lehetőség című, huszonöt részes valóságshow (Story TV) valami ilyesmit skiccel elénk az után, hogy Tornóczky Anita főszerkesztő - korábban meg nem értett riporter - az első adás elején közli: hajléktalanokról álmodik, és sírni fog egy-egy játékos kiesésekor. A vele készített interjúban Tornóczky közöl mást is, de azt most hagyjuk, mert a szöveg legjobb részei a mondatok közötti szünetek. Mindazonáltal akkor, amikor Bakács Tibor Settenkedő közreműködőt is bemutatják, s kiderül, hogy az egykor csodált kritikus karácsonykor mindig márkás whiskyt ad kedvenc homlessének, továbbá nagyon akart televíziózni, de az nem jött össze, fölötlik bennünk: e két ember a hazai sztárújságírás hajléktalanja, s kényszeredetten próbálja igazolni vélt/valós talentumát. Igazolásképpen főszerkesztő és közreműködő részben saját sorsát elemzi a fölvezetésnek gondolt bejátszásokban, nem felejtve el megjegyezni, hogy "azok" úgyis "támadják" majd őket és a műsort. Bakács szerint: "Elég nagy provokáció lesz a magyar értelmiségnek, csókoltatom őket".

Csakhogy nem provokáció ez; még az sem.

Tornóczky és Hajdú Péter sztárproducer vidám kulisszájú, bulváros narrációjú, a csokiátadásra építő Névshowr laza zenei világát idéző realityt forgat, amely előtt kiszolgáltatott helyzetű emberek között válogatva bökögetett tucatnyira: az a leszbikus kitagadott jó lesz, az az alkoholista remek, és ezt a szifiliszes terhest is átverjük a baráti médián. (Főcím a Bors címlapjáról: "Vérbajos Hajdú Péter terhes pártfogoltja") Az alapproblémát (30 ezer regisztrált hajléktalan) elintézik egy suta mondattal ("Az állam távol áll attól, hogy valódi megoldást találjon"), majd jön Anita, Peti, a stylist meg a pszichiáter, s a tizenkettőt egymásnak ereszti ("közösségi döntés alapján minden héten távozik egy játékos"). Piros pont lehetne, hogy a hajléktalanok - a sztori szerint - igyekeznek majd szakmát tanulni és leszokást próbálni a fényben, ám a mindenkori valóságshow-s cél feltételezi az alattomos eszközt: az érintetteknek kiszorítóst kell játszaniuk, mert csak egyvalakié lehet a mesés díj. Meg is ágyaz e dramaturgiának a narrátor ("Helyzetük reménytelen, csak a csoda segíthet rajtuk - vagy A nagy lehetőség?"), aztán jön a beköltözőkről látleletet adó pszichiáter, hogy átszellemülten közölje a finom lelkű hajléktalanról: "Nehéz harcot kell majd megvívnia itt, bent!"

Nagyjából undorodunk, továbbá a készítők szimplifikáltságán, törtetésén, álempátiába bújtatott önfényezésén öklendezünk, miközben az a poén, hogy Juhos hajléktalan, aki "vezéregyéniséggé vált az utcán", egyszer, hehehe, megásta anyósa sírját.

Viszont igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk arról: akadtak bravúros elemei is az adásnak. Például Csisztu Zsuzsa műsorvezető a helyén van: nem fejből kell beszélnie, elég az előre betanult szöveget felmondania. Hajdú Péter pedig ezúttal nem állt kamera elé, s nem mondott egy szót sem.

Na, az kellett volna még.