Mennyit ér másfél év börtön ártatlanul?

A jogerős felmentő ítélet megszületése után hat hónap áll a rendelkezésére Setét Ernőnek és Adu Lászlónak hogy eldöntse, indít-e kártérítési eljárást a Magyar Állammal szemben vagy sem. Setét Ernő úgy gondolja: a majd másfél év börtönben töltött időért jár neki a kárpótlás.

Mint arról korábban beszámoltunk a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megismételt eljárás során, jogerősen felmentette azt a két roma származású fiatalt, akiket csoportosan elkövetett rablás bűntettében első fokon még négy év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek 2006-ban.

Dr. Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) munkatársa, Setét Ernő ügyvédje a NOL-nak elmondta: A Fővárosi Bíróság tavaly hatályon kívül helyezte az első fokú elmarasztaló ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte a PKKB-t. Ekkor a felmentő ítélet megszületett, de az ügyész fellebbezést nyújtott be. Dr. Muhi Erika szerint a NEKI-be váratlanul érkezett az az értesítés, mely szerint az ítélet 2008. július 22-én mégis jogerőre emelkedett. Szerinte ez azt jelenti, hogy az ügyész az iratokat áttekintve visszavonta a fellebbezést. Az ügyvédnő közlése szerint a védencének a jogerős ítélet kézhezvétele után hat hónap áll a rendelkezésére, hogy kártérítési eljárást indítson polgári peres úton a Magyar Álammal szemben. Úgy gondolja, hogy a 17 hónapot ártatlanul börtönben ült fiatalember vagyoni és nem vagyoni kártérítésre egyaránt igényt tarthat, különösen arra való tekintettel, hogy a bűncselekmény időpontjában volt munkahelye, és erre az időszakra jár neki a munkabér.

A lapunknak nyilatkozó idősebb Setét Ernő a család nevében elmondta: bízik abban, hogy a Magyar Állam kártalanítani fogja gyermekét, aki stabil egzisztenciáját vesztette el a fogvatartás és a bírósági procedúra miatt. Utalt arra is, hogy fiának a 17 hónap raboskodás alatt a magánéletét érintően egy rendkívül tragikus döntést is meg kellett hoznia; második gyermekének megfoganásáról az előzetes letartóztatásban értesült, de párjával - a jövőt illető kilátástalanság miatt - nem merték megtartani a magzatot, ezért elvetették.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.