Az SZDSZ szakértői kormányról egyeztetne Gyurcsánnyal

Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően.

A politikus szerint az elmúlt egy hét új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tartalmi és személyi okok miatt nemet mondott, ahogyan a többi ellenzéki párt is elvetette azt. Fodor Gábor azt mondta, az MSZP egyedül maradt programjavaslatával, az SZDSZ pedig megoldási javaslatként letette az asztalra a szakértői kormány ötletét. A pártelnök úgy véli, hogy az ország érdekét ez szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná teremteni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat.

A liberálisok a szakértői kormányról a többi párttal is tárgyalni akarnak, hiszen annak felállításához széles körű politikai támogatásra van szükség. Fodor Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt. Arra az újságírói kérdésre, hogy az MSZP zsarolhatja-e a szabad demokratákat, Fodor Gábor azt mondta, hogy az általa vezetett SZDSZ semmivel sem zsarolható.

Azokra a kritikákra, amelyek szerint nem világos az SZDSZ programja, Fodor Gábor a sajtótájékoztatón bemutatta pártja 2006-os választási programját, az ahhoz kapcsolódó tanulmányokat, illetve a koalíciós megállapodás 2007-es kiegészítését. Elmondta: az SZDSZ ezek talaján áll és a koalíció azért bomlott fel, mert az MSZP nem akarta megvalósítani a programot.

Fodor Gábor bejelentette: szívesen részt vesznek az MDF elnöke, Dávid Ibolya által az ellenzéki pártvezetők között kezdeményezett megbeszélésen, de meggyőződése, egy demokráciában a kormány terjeszti be a költségvetést, az ellenzéknek pedig az a dolga, hogy véleményezze azt, és ők nem szeretnék felcserélni a szerepeket. Az MDF közelgő elnökválasztására utalva Fodor Gábor azt mondta, nem akarnak kampánycélokat szolgálni. Szólt arról is, hogy a tárgyalás időpontjáról még egyeztetniük kell és a jövő hét az előre elhatározott rendezvények miatt nem felel meg az SZDSZ számára.

A liberális pártelnök a sajtótájékoztatón üdvözölte az erőszak elleni mozgalom (Magyar Demokratikus Charta) hétvégén tartandó rendezvényét és azt kérte, a többi politikai erő is támogassa a civil kezdeményezést.

Lendvai örül az egyeztetésnek

AZ MSZP frakcióvezetője örömmel vette, hogy az SZDSZ kész a tárgyalásra, a szocialista párt nem szavakról és nevekről, hanem továbbra is a programról akar egyeztetni - mondta Lendvai Ildikó az SZDSZ ügyvivői testületének döntését kommentálva. Pozitívan nyugtázzuk, hogy az SZDSZ kész a tárgyalásra, örülünk, hogy elfogadta a meghívást, ezt egy továbblépésnek érezzük - közölte a szocialista frakcióvezető. Azt mondta, programjuk ismert, várják, hogy a liberális párt milyen program mentén képzeli el az ország előtt álló problémák megoldását.

Nem az lényeges, hogy egy kormányt szakértőinek, vagy politikainak hívnak, hanem az, ki milyen programot képzel el a kormányzás számára és annak lesz-e parlamenti többsége - tette hozzá. "Nem szavakról és nem nevekről, hanem programról és tartalomról akarunk beszélni". Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ nyitott lenne egy szakértői kormány létrehozására, Lendvai Ildikó azt mondta, a szakértői kormány egy elnevezés, és a világ legfurább vitája volna, ha az elnevezésen vitatkoznának.

A kormányok mögött egy alkalmi vagy állandó parlamenti többségnek kell állnia, többséget pedig programhoz lehet szerezni - vélekedett. Szerinte nem az a fontos, hogy egy kormányban hány olyan ember van, akinek pártkötődése ismert. Úgy vélte, másodlagos kérdés, hogy egy kormányban hány olyan ember van, aki a szakmából jött. Mint mondta, az elsődleges az, támogatja-e a kormány elképzeléseit a parlamenti pártok egy része.

Az MSZP országos elnöksége nem tart rendkívüli ülést Fodor Gábor pénteki bejelentése után. A szocialisták azért nem tartják szükségesnek az elnökség összehívását, mert a két párt közötti tárgyalásokra világos mandátumuk van, az elnökségnek a tárgyalások előrehaladtával kell majd újból döntést hoznia. Gyurcsány Ferenc pártelnök megbízására Lamperth Mónika, az elnöki kabinet vezetője a hétvégén felveszi az SZDSZ vezetőivel a kapcsolatot, hogy a két párt közötti megbeszélés időpontjáról egyeztessenek.

A megyei szervezetek támogatják Gyurcsány programját

Az MSZP regionális frakcióülései után az elmúlt napokban nyolc megye szocialista szervezete tudatta közleményben, hogy kiáll Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programja mellett. A miniszterelnök, szocialista pártelnök augusztus 27-én először a borsodi, a hevesi, a nógrádi, a szabolcsi, a hajdú-bihari és a szolnoki MSZP-s országgyűlési képviselőkkel konzultált Miskolcon, majd két nappal később Kecskeméten Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Tolna, Baranya és Somogy megye képviselőinek részvételével tartottak regionális frakcióülést.

Szeptember 3-án Tapolcán Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megye képviselőivel találkozott a miniszterelnök-pártelnök, az utolsó regionális frakcióülést pedig pénteken délelőtt Budapesten tartották a fővárosi és Pest megyei képviselők részvételével.

A találkozókat követően Heves, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Békés, Baranya, Zala, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye szocialista szervezetei közleményben is jelezték: kiállnak a Gyurcsány Ferenc által egy héttel ezelőtt közzétett programjavaslat mellett, és határozottan támogatják a gazdasági és társadalmi versenyképességet szolgáló elképzeléseket.

A közleményekben azt írták, támogatják azt is, hogy az MSZP közvetlen egyeztetést kezdjen az SZDSZ-szel, és így közösen alakítsák ki például az adójavaslatok végleges formáját, amelyeket a parlamentben a többség támogathat majd. A szocialisták szerint erre a tíz éven át tartó közös kormányzás feljogosítja, az ország jövője iránt érzett felelősség pedig kötelezi mindkét pártot.A Fidesz szerint folytatódik a vergődés

A Fidesz szóvivője a hírre reagálva kifejtette: tovább folytatódik a kisebbségi kormány szánalmas vergődése. Mindenki látja, hogy ez így nem mehet tovább. A hatalomhoz való görcsös ragaszkodásnak az egész ország issza meg a levét. Magyarországnak nincs több elvesztegetni való ideje, az embereknek minél előbb vissza kell kapniuk a jövőről szóló döntés lehetőségét. Magyarország érdeke az előrehozott választás - írta közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

Az MDF két másik témáról tárgyalna

Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője reagálásában azt mondta, pártja örömmel nyugtázza, hogy az SZDSZ elfogadja Dávid Ibolya meghívását. Hozzátette azonban: az minden bizonnyal elkerülte Fodor Gábor figyelmét, hogy az MDF nem a költségvetésről akar tárgyalni, hanem két tárgyalási pontot jelölt meg a pártelnök. Mint mondta, az egyik az az adócsomag, amely különbözik a kormány adócsomagjától, és amelyik jobb helyzetbe hozza a magyar vállalkozókat. A másik pont pedig arról szól, hogy ha az első pontban nem sikerül a négy ellenzéki pártnak megegyeznie, akkor "villámgyorsan" dönteni kell a parlament feloszlatásáról, és egy előre hozott választás eredményeképpen az országot és a kormányt működőképes állapotba kell hozni.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, a párt választmányi ülése után nyílt levélben javasolta, hogy az ellenzéki pártok vezetői egyeztessenek a jövő évi költségvetési és adótörvényekről. A héten a Fidesz és a KDNP már jelezte, hogy elfogadja a meghívást, és részt vesz a találkozón.

A KDNP az előre hozott választást támogatná

A KDNP szóvivője szintén azt mondta, hogy Magyarország számára az előre hozott választás jelenti a megoldást, a szakértői kormány nem lenne ideális probléma feloldására, bár "ennek irányába mutatna". Halász Zsuzsa szerint a szakértői kormány csak ideiglenes jelleggel fogadható el, mindaddig, amíg le nem zajlanak az új országgyűlési választások. Megjegyezte: a KDNP üdvözli, hogy az SZDSZ következetesen képviseli saját álláspontját.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.