Arra már fel sem kapjuk a fejünket, ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetője egyszerre akarja csökkenteni az adót, növelni a szociális juttatásokat és lefaragni a költségvetési hiányt.

Most a konvergenciaprogram és az értelmes beszéd eddigi legnagyobb híve, az SZDSZ is beállt a sorba. A kormányzás felelősségének terhétől megszabadulva immár szabadon szárnyaló madarak vezére miközben elutasítja a kormány tervezetét, adós marad saját javaslataival. Néhány hónapja még Fodor is ostorozta az orbáni ellenzék demagógiáját, ma legújabb szerepfelfogása szerint csak zsűrizné a kormány munkatervét, alternatívát nem akar megfogalmazni.

Mit gondoljunk arról a pártról és arról a politikusról, aki arra a kérdésre, hogy honnan venné az adócsökkentéshez a forrásokat, a következő választ adja: "nem a segélyeken kell takarékoskodni". Akkor min? A nyugdíjakon, az egészségügyön vagy az oktatáson? Bármelyik kiadási tétel megkurtítása mellett lehet érvelni - de ehhez elő kéne állni a farbával. Ezzel szemben az SZDSZ-nek ma nincs komolyan vehető költségvetési, szakpolitikai javaslata. Esetleg "a munkahelyteremtő programok hatékonyságát kellene növelni" - hangzik még a tétova válasz, de ez így nagyon karcsú.

Különösen karcsú, mivel Fodor elsődleges vádja (amit a hírportál szalagcímben is hirdet) az, hogy "óriási probléma a miniszterelnök hitelvesztése". Nem akarom túlfeszíteni a szárnyas metaforát, de biztos, hogy pont Fodornak van - nem erkölcsi, de - politikai alapja "ezt így" kijelenteni? Nem az SZDSZ által is támogatott és bizonyos esetekben bizony átgondolatlan reformkoncepciók miatt került a kormány a mai nem kifejezetten előnyös kommunikációs helyzetébe?

A hitelesség amúgy sem abszolút kategória, mint Jao Ming magassága. A hitelesség mindig csak egy viszonyrendszerben értelmezhető. Kedvenc szobafestőm számomra hiteles, mert rendesen végzi el határidőre a munkáját - a feleségének azonban nem biztos, hogy ugyanez a véleménye róla (bár őszintén remélem). A szélsőjobboldali tüntetések "Gyurcsányt a Dunába, a zsidókat meg utána" skandálásából és a parlamenti ellenzék ennél többnyire egy árnyalatnyival finomabb gyűlöletretorikájából sejthetjük, hogy számukra a kormányfő nem hiteles. Azzal, hogy az SZDSZ lényegében átvette a "nemkívánatos személy" ízléstelen toposzát, nem az objektív helyzet, hanem csak a liberálisok pozíciója változott meg. Különös fintora a magyar sorsnak, hogy azok a politikai csoportok, akikkel most a liberálisok egy nagy diszkurzív sátorba kerültek, általában nem feltétlenül szimpatizálnak az SZDSZ-szel (és akkor még finomak voltunk).

Egy másik kérdés, hogy mit kezdenek egy ilyen köpönyegforgatás-gyanús szituációval a választók. A reformokat miniszteri székekből irányító élharcosokból hogyan lettek a liberálisok az értelmes (értsd: a többi parlamenti párt és a közvélemény döntő többsége által nem a pokolba kívánt), kompromisszumos reformok és az uniós fejlesztések legfőbb kerékkötőivé? Ha a tartalomról lenne szó, nem lenne lehetetlen a megegyezés az MSZP-vel. Elvégre két és fél ciklust már befutott közösen a két párt. De itt máshonnan fúj a szél: az SZDSZ megint szeretne a politikai sakktáblán "meghúzni egy Medgyessyt", azaz kikényszeríteni a miniszterelnök távozását.

A közpolitikájával mindenhol falaknak futott SZDSZ egyes számú üzenete ma a választóinak: Abcúg Gyurcsány! Ez csak a nyers pártpolitikai érdekek mentén értelmezhető: a liberális párt és hívei identitását ma nem is lehetne szakpolitikai ügyekkel megerősíteni. A revíziókényszer olyan mértékű, hogy azt nem lehet a parlamenti szezon kezdete előtt egy ráncfelvarrással megoldani. Ezzel hiába is próbálkoznának, és a 24-en (kortársaim kedvéért: Magnumon) edződött nézőközönség már szinte egy emberként kiabálná be: vess be valami trükköt, keltsél zavart inkább, Jack (Magnum)! Ide jutott a szellemi holdudvarára mindig oly büszke SZDSZ stratégiai tervezése: mozdítsuk el, oszt majd lesz valami.Talán nem csoda, ha azt látjuk, hogy éppen e holdudvar jelentős része már nem követné kedvenc pártját az újabb zsákutcába. A liberális antifasiszták sorra csatlakoznak a kormányfő által meghirdetett Magyar Chartához. Azok, akik tudják, kik jelentik az igazi veszélyt a magyar demokráciára. S talán már az is ott motoszkál a fejekben, hogy milyen ironikus is lenne: éppen a Fideszből hajdan kiüldözött Fodor Gábor juttatja hatalomra egykori nemezisét, Orbán Viktort.

De vajon miért vállal fel Fodor mégis egy ilyen, már induláskor több sebből vérző stratégiát? Biztos, hogy ilyen történelmi tettről álmodott, amikor húsz év után végre egy parlamenti párt elnökévé avanzsált? Persze ez a párt már túl van a fénykorán, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább az övé. Azt gondolná az ember, ennyi idő elég ahhoz, hogy megbecsülje ezt a "drágaszágot". Hogy beérjen mint vezető. Ehhez képest nagyon úgy tűnik, hogy élete versenyén eltaktikázza magát. És az olimpikonokkal ellentétben nem valószínű, hogy négy év múlva javíthat.

Az SZDSZ mostani kurzusa ugyanis egyenes úton vezet - mint ezt Navracsics Tibor volt szíves postafordultával jelezni - az előre hozott választásokhoz. Ennek az eredménye az MSZP számára tragikus lenne, de túlélné. A Szabad Demokraták Szövetsége számára ugyanakkor végzetes: sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kiírják magukat a legújabb kori politikatörténetből, mint hogy nem. Egy ilyen helyzetben az egyre radikalizálódó Fodor és pártja folyamatosan égeti fel maga mögött a hidakat, válik vállalhatatlan partnerré. A helyi kompromisszumokra épülő vidéki és kerületi bázisa, az MSZP-től taktikailag átszavazó tízezrek és egy, a nagy pártokéival legalább egymást nem kizáró program hiányában az SZDSZ magát szorítja sarokba.

Fodor pedig nem tesz semmit a folyamat megállítása érdekében, épp ellenkezőleg: öles léptekkel halad a kétpárti szisztéma megteremtése felé. Egy olyan rendszer felé, ami lehet, hogy tényleg nem optimális a magyar demokrácia számára, és amit talán pont ő ellenzett és ellenez immár húsz éve a leghevesebben. Ideje lenne megállnia egy pillanatra, és elgondolkodnia: nemcsak a párt az övé, de az ezzel járó felelősség is.

Csak remélhetjük, hogy tisztában van a súlyával.

A szerző a DEMOS Magyarország elnöke