A dél-oszétok nem akarják elismerni Koszovót

Nem fogjuk elismerni Koszovót – biztosította a szerbeket Eduard Kokojti, dél-oszét elnök, majd szinte levegővétel nélkül hazája elismerésére buzdította a világ országait. Szerinte ugyanis tisztességtelen a két esetet összehasonlítani.

A  szerbek jól szervezett államukkal gondoskodtak az albánok hétköznapjairól – mondta el sajátos történelmi látásmódját Kokojti a belgrádi Vecernje Novosti erre nyilván fogékony olvasóinak. Azt nem említette meg, hogy a kilencvenes években a Milosevics-rezsim minden közhivatalból elbocsátotta a kisebbséget, és másodrangú polgárokká tette őket az autonómiától megfosztott tartományukban. Becslések szerint több tízezer ember esett át erőszakos vallatáson, és a politikai gyilkosságok mindennaposak voltak. Csak ezt követte maga a koszovói háború.

Kokojti azonban csak a fegyveres konfliktus végéről vesz tudomást: „amit az amerikaiak tettek, igazságtalan volt”. Az Egyesült Államok és a NATO elvette a szerbek tartományát, és ezért mély együttérzésem fejezem ki – nyilatkozta. Az oszétoknak szerinte sokkal több joguk van saját államukhoz, mint a Koszovó népességének több mint 90 százalékát adó albánoknak. Terveiről annyit mondott: szeretné, ha egyesülhetnének Észak-Oszétiával, ami az Orosz Föderáció része, hogy minden nemzettársa egy hazában élhessen. Kokojti nem érti a Nyugat álláspontját, miért támogatják még mindig a tbiliszi vezetést az oszét önrendelkezés helyett.

(Forrás: B92)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.