Monok segít az árammal halált okozó férfinak

Szabadlábra helyezte a Miskolci Városi Bíróság azt a kesznyéteni férfit, aki árammal védte a tolvajoktól veteményesét, ám június végén a kertjébe uborkáért beosonó három személy egyike áramütés következtében életét vesztette. Az esetről lapunkban korábban hírt adtunk. Mint megtudtuk, a 68 éves kesznyéteni gyanúsított egyelőre mégis előzetes letartóztatásban marad, mert az ítélet nem jogerős.

Monoki vendég lett a kesznyéteni férfi.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság helyben hagyta a Miskolci Városi Bíróság múlt héten meghozott határozatát, így tegnap kiengedték az előzetes letartóztatásból azt a 68 éves kesznyéteni férfit, aki árammal védte veteményesét a tolvajoktól. Ennek következtében a kertbe az idén június 30-án éjszaka uborkáért behatoló három férfi közül egy életét vesztette, egy súlyos sérüléseket szenvedett, harmadik társuk pedig könnyebben sérült meg. Az idős férfi azonban nem kesznyéteni házába tért vissza, mert az elhunyt behatoló rokonai több alkalommal is megfenyegették, hogy elégtételt vesznek rajta családtagjuk halála miatt. Pártfogója, Szepessy Zsolt, Monok polgármestere a zempléni településre invitálta, ahol az önkormányzat tulajdonában álló szolgálati lakásban lakhat. (Népszabadság, szeptember 9.)

Erdei Csaba, a gyanúsított jogi képviselője érdeklődésünkre elmondta: a bíróság a szabadlábra helyezésnek nem látta akadályát. A döntés - az ügyészség fellebbezése miatt - nem jogerős. Az ügyvéd szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon egy-két héten belül megszülethet a jogerős határozat is.

Mint lapunkban korábban olvashattak róla, a kesznyéteni férfi egymillió forintra becsült óvadékának előteremtésére gyűjtést szerveztek támogatói. Szepessy Zsolt, monoki polgármester az idős ember új házára gyűjti a pénzt. Mint elmondta, a férfi az áramütés következtében elhunyt ember rokonságának fenyegetése miatt nem mehet vissza kesznyéteni otthonába. Egyelőre a monoki önkormányzat biztosítana számára helyet egy üresen álló szolgálati lakásban, egészen addig, amíg új házat nem tud venni magának.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.