Sárga mellényes reptéri személyzet sürgölődik a pristinai reptéren. Boldog emberek, van munkájuk. Itt a munkahely érték, csaknem minden második ember kénytelen nélkülözni az európai nemzetek családja legújabb jövevényében, Koszovóban. A reptéri büfében kitűnő balkáni kávét mérnek - fél euróért. Ám a tulaj szidja az új pénzt. - Addig volt jó amíg dajcsmárkánk volt, az erős pénzként forgott. Aztán bejött az euró és fél év alatt az euróárak felkúsztak a márka szintjére, noha hivatalosan kettő az egyben váltották - füstölög. Koszovó nemcsak pénzét, de létét is Európának, a Nyugatnak köszönheti.
Koszovó: szidják az eurót, és reménykednek
Magyarország sokat tesz ezért a budapestnyi lakosságú kis államért. Az ezer magyar katonából, akik külföldön szolgálnak békefenntartó missziókban, csaknem a fele itt segít az albán többségű, de soknemzetiségű új országnak. Ha kell tömeget oszlat, tüzet olt, kórházépítésben segédkezik - vagy állandó járőrözéssel ad biztonságérzést az itt maradt kevés számú szerbnek.
A Pristina-Pec országút mellett felrobbantott kis ortodox templom, porig égetett falu. Szerbeké volt, hallom. Nagy a kontraszt a mellette lévő vadonatúj, szépen parkosított szállodával, amely akár Németországban is lehetne. Talán onnan is származik, legalábbis a pénzt ott kereshették, amiből felépült. Noha rossz nyelvek a csempészetet is fontos nemzetgazdasági ágazatnak mondják, Koszovó legnagyobb bevételi forrása a külföldön dolgozók hazautalásai. Ezekből épülnek a tarkabarka út menti kis műhelyek, autóbontók, éttermek, benzinkutak. A fiatal országban ahány benzinkút, annyiféle elnevezés. Nincsenek még kiépült kúthálózatok, a külföldi beruházók még csak óvatosan kóstolgatják, talán még nem tartják jó piacnak, vagy nagynak ítélik a kockázatot. Pedig Európa, a Nyugat döntött: Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan, még akkor is, ha Szerbia nehezen békél meg vele és Moszkva Dél-Oszétia, Abházia elismerésekor rá is utal.
Itt Pec/Pejében (a szerb elnevezést használja mindenki, az albán Peje még nem ment át a tábori köztudatba) a nyugat-koszovói nagy katonai támaszponton, az olasz faluban, a Villaggio Italiában az egyik épületen ott a toro, a fekete bika, Spanyolország jelképe. Madrid nem ismeri el az államot (saját Baszkföld problémája miatt) mégis ad katonákat a nemzetközi rendfenntartó NATO/Európai Unió-kontingensbe.
A magyarok a nemzetközi erő megbecsült tagjai, több mint négyszázan vannak Nyugat-Koszovóban. A minap minőségi előrelépést regisztrálhatott Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az eddig szétszórtabban, különféle kis csoportokban tevékenykedő magyarok először kaptak nagyobb felelősséggel járó lehetőséget: egy nemzetközi zászlóalj vezetését. Ennek elindítási ünnepségén Mórucz László alezredes, az új zászlóaljparancsnok feszes angol vezényszavaira, magyarok, szlovének, olaszok, amerikaiak, spanyolok tisztelegtek, fordultak, meneteltek.
Amikor koszovói benyomásairól kérdezem, Cordero hadnagy, a fiatal olasz tiszt történelmi összehasonlítással válaszol: "Nekünk a háború után, 1946-ban, de még 1948-ban sem volt semmink, se munkánk, se pénzünk, se ennivalónk. Türelem, Koszovó hozzánk képest hatalmas előnyökkel, nemzetközi támogatással indul". A hadnagynak valószínűleg igaza van. Ám hosszú az út a kis állam megszilárdulásáig. A leghoszszabb szakaszt az a pár méter jelenti, amely a szomszédos kis, nyolcszáz lelket számláló szerb közösséget elválasztja a nem szerb többségtől. Amikor majd nem lesz szükség szögesdrótokra, éjjel-nappal járőröző külföldi, így magyar katonákra. Hogy ez mikor következhet be, nem tudni. Cordero hadnagy is évekről beszélt.
Pec-Pristina-Budapest,
2008. szeptember
