Merénylet áldozata lett egy újságíró Dagesztánban

Merényletet  követtek el egy dagesztáni újságíró ellen: a vahhábizmus elleni fellépéséről ismert Abdulla Alisajevre kedd este nyitottak tüzet, s szerda reggel a kórházban belehalt sérüléseibe.


Kedden két fegyveres odalépett az autóhoz, amelyben Alisajev  ült, s lövéseket adott le rá: az egyik a vállán, a másik a fején  találta el.
Alisajev számos műsort vezetett a TV-Csirkej iszlám csatornán és  filmet forgatott A hétköznapi vahhábizmus címmel. A feltételezések  szerint ideológiai kiállása miatt vált merénylet áldozatává.

A dagesztáni belügyminisztérium szerdai közlése szerint az  Alisajev elleni merénylet végrehajtásával a körözés alatt álló, 28  éves Vagyim Butdajevet gyanúsítják, s ugyancsak őt tartják a helyi  belügyminisztérium egyik munkatársa, Ahmed Zakarjajev ellen, hasonló  módon, szintén kedden elkövetett, s szintén halálos kimenetelű  merénylet tettesének. Rajta kívül Alisajev meggyilkolásának ügyében  van egy további gyanúsított is.

Az Oroszországi Föderációban az egyik legkevésbé stabil terület  a föderáció dél-nyugati sarkában, az Észak-Kaukázus hegyeiben  elterülő Dagesztán. A Kalmük Köztársasággal, Csecsenfölddel,  Sztavropol kerülettel, Azerbajdzsánnal, Grúziával és a  Kaszpi-tengerrel határos autonóm köztárságban nagyon sok nemzetiség  él együtt, a több mint négymilliós lakosság jelentős része muzulmán  vallású. 

A Szovjetunió széthullása után az egész térségben, s ezen belül  Dagesztánban is gyorsan teret nyert a vahhábizmus, az iszlám egyik  harcos, fanatikus irányzata, amelyet a XVII. században alapított egy  al-Vahháb nevű ember, a legszigorúbb iszlám irányzat követője, aki  vissza akarta állítani a vallás eredeti tisztaságát. A vahhábizmus  hívei szigorúan a Korán tanításai szerint élnek, törvényként egyedül  a hagyományos iszlám jogot, a saríát fogadják el. Az irányzat  felvirágzását a szaúd-arábiai anyagi támogatás tette lehetővé.

Dagesztánban az iszlám fundamentalisták azért harcolnak, hogy  elszakítsák az autonóm köztársaságot Oroszországtól, illetve  Csecsenföldet és Dagesztánt egy XIX. századi államalakulat mintájára  iszlám államban egyesítsék újra. A kilencvenes évek legvégén  valóságos vahhábita lázadás tört ki, amelynek leverésére a helyi vezetés orosz csapatokat hívott.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.