Őrizetben a MÁV Cargo vezére

Milliárdos károkozás gyanújával keddre virradóra a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya őrizetbe vette a MÁV Cargo Zrt. vezetőjét és a MÁV másik két korábbi alkalmazottját. Kétezer futóképes vagy kis javítással azzá tehető vasúti kocsit adtak el roncsként. Az ügy a MÁV vizsgálóbizottságait évekkel ezelőtt megjárta: bűncselekménynek nyomát sem találták. Három vasúti vezető mégis fegyelmit és pénzbüntetést kapott.

Kedden a BRFK nyomozói őrizetbe vették a MÁV Cargo Zrt. vezetőjét és a MÁV Zrt. két másik korábbi vezető beosztású munkatársát. A rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja őket. Azzal, hogy a társaság számára rendkívül előnytelen üzletet kötöttek, amikor „hulladék vasként” értékesítették a MÁV kétezer futóképes vagy kisebb javítással azzá tehető vasúti kocsiját. A vasúttársaságot ért kár a rendőrség szerint meghaladhatja az egymilliárd forintot.

Szép Béla, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7. számú választókerületének szocialista képviselője 2007. május 14-én kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást a legfőbb ügyésznél a MÁV Cargóval szemben, miután – 2007. március elsejével – a MÁV Záhony térségében kocsihiányra hivatkozva árufuvarozási korlátozást rendelt el a nemzetközi vasúti szállításban.

Mindez kevéssel azután történt, hogy a MÁV leselejtezett 2000 vasúti tehervagont – emlékeztetett Szép Béla, aki lapunknak elmondta: kezdetben csak arra lett volna kíváncsi, mi volt az oka a nagyszámú vagon leselejtezésének. Nem kapott választ a kérdéseire. Tudta, hogy a kérdése a MÁV Cargo felügyelőbizottságát is megjárta, a testület megállapításokat is tett, ám a képviselő ezekhez sem férhetett hozzá. Ezért kérte végül az ügyészség beavatkozását.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette a három MÁV-alkalmazott őrizetbe vételének tényét, s jelezte, a lapzártánkkor még folyamatban lévő kihallgatásukat követően  kezdeményezni fogják mindhármuk előzetes letartóztatását. A BRFK-t az ügyészség jelölte ki a nyomozásra. Az elmúlt közel egy év alatt a rendőrség szakértők és tanúk sorát hallgatta meg, s beszerezte a vagonértékesítésekkel kapcsolatos valamennyi dokumentumot. Az eljárás eddigi adatai alapján a 2000 vagon hulladékként történő értékesítése nem volt indokolt. Tafferner a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, kik vásárolták meg a „leselejtezett” vagonokat, s kitérő választ adott arra a kérdésre is, felmerült-e a nyomozás eddigi adatai alapján a korrupció gyanúja az ügyben.

Más kérdés, hogy a korabeli sajtóhírek tanúsága szerint a vevő az É-D Kft. volt, aki a piaci árak alatt, tonnánként mintegy 18 ezer forintért vette meg a vagonokat. A vételárat azonban végül nem fizette ki. Ehelyett a MÁV kárának ellentételezésére egy váltót ajánlott fel. Ez azonban lényegében fedezetlen volt. A váltót a hárommillió forint törzstőkéjű Borsodi Nemesacél Acélgyártó (BNA) Kft. bocsátotta ki. Ezt a céget a hulladék vasúti kocsik beolvasztására eredetileg vállalkozó, de már felszámolás alatt lévő DAM Steel Rt. felszámolója, a Mátraholding Rt. hívta életre. Az pedig már a váltó befogadásakor sem volt titok, hogy a BNA tulajdonában nem voltak olyan eszközök, ingatlanok, amelyek a lehívás esetén garantálták volna a MÁV kifizetését. Így az már nem is lehet meglepő, hogy a váltón szereplő 250 millió forinthoz a vasút nem tudott hozzájutni.

A BRFK szóvivője lapunknak kijelentette: a rendőrség tisztában van azzal, hogy olyan ügyben kezdett nyomozást, amelyet a MÁV 2003 óta vizsgál. Ami a gyakorlatban azt is jelenti: a szocialista képviselőben gyanút ébresztő záhonyi áruforgalmi korlátozás nem „kevéssel az után történt, hogy a MÁV leselejtezett 2000 vasúti tehervagont” – a két esemény között mintegy öt év telt el. Így gyanítható, hogy a tavaly tavasszal elrendelt áruforgalmi korlátozásnak legfeljebb áttételesen lehet köze a 2002–2003-ban lezajlott ócskavasüzlethez.

Ezt támasztja alá az a MÁV- közlemény is, amiben a társaság a rendőrségi nyomozás hírére reagált. E szerint a MÁV vezetése kedden szerzett tudomást arról, hogy a BRFK gyanúsítottként előállított három korábbi vezető beosztású MÁV-alkalmazottat egy 2002–2003 folyamán lezajlott gazdasági esemény kapcsán. Az érintettek egyike jelenleg a MÁV Cargo Zrt. vezetője. Ami azt jelenti: ha a közlemény szövegének megfogalmazása pontos, a BRFK vendégszeretetét előreláthatólag csütörtökig – a rendőrség várakozása szerint előzetes letartóztatását elrendelő bírói döntésig – Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgatója élvezi. Így a MÁV lényegében maga nevezte meg a régóta vizsgált ügy első számú felelősét. Ezt erősíti meg az is, hogy a MÁV Zrt. vezérigazgatója által kedden összehívott MÁV Cargo- közgyűlésen is a fuvarozócég vezérigazgatói posztjának betöltéséről határoztak. Úgy tudjuk: a vezérigazgatói feladatok ellátásával Völgyi Miklós kereskedelmi igazgatót bízták meg. A Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgálatot indított annak eldöntésére, hogy a MÁV Cargo az új helyzetben teljesíti-e a vasútvállalati működési engedélye megtartásához szükséges feltételeket.

A másik két előállított vasúti vezető személyét egyelőre csak találgatni lehet. Mindenesetre tény, hogy a MÁV még Csillag István közlekedési miniszter kezdeményezésére felállított eseti vizsgálóbizottsága három vasúti vezető felelősségét állapította meg. E szerint Kovács Imre, akkor még árufuvarozási üzletágvezető mellett az állami vasútnak (tehát a rendőrségi közlésekkel ellentétben nem az ebben az időben még nem is létező MÁV Cargo Zrt.-nek) okozott károkért Lékai Gusztáv szolgáltatási igazgató és Orosz Balázs jogi igazgató is felelős volt. A három elmarasztalt vasutas akkor fegyelmit kapott, és a MÁV a trió tagjait háromhavi átlagkeresetüknek megfelelő kártérítésre is kötelezte. Bűncselekményre utaló jeleket azonban az ügyben eljáró szakértők nem találtak.

Azt még nem tudjuk, hogy a BRFK a MÁV-nál házon belül már megbüntetett három vezetőt állította-e elő. A vasúttársaság szerint ez az esemény nincs összefüggésben a MÁV Cargo  alapításával, működésével és privatizációjával. Az ügyről a MÁV értesítette a Cargo-vevő  konzorciumot, és tájékoztatta a közlekedési minisztert, aki tudomásul vette a MÁV intézkedéseit.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.