Ez (is) Kossuth téri szabadtéri, ingyenes városünnep volt, rettenetesen sokan voltak rá kíváncsiak, persze lehetett aggódó hangokat hallani, „tele lesz a tér Al Di Meolára, a színházban mégiscsak a Madách játszik?” (őszintén félek, hogy aki mondta, nem viccelt, és komolyan aggódott), az aggodalom ráncainak kisimítására csak annyit, hogy a téren többen aligha fértek  volna el, ami értők szerint 15 ooo embert jelent, ami már csak azért is impozáns, mert ugyanennyi főt jelent, akik visszafojtott lélegzettel zenét hallgattak. Di Meolát már régóta láthatóan (illetve hallhatóan) a világzene érdekli, és el tudom mondani, hogy Nyíregyházán is lenyűgözte hallgatóságát. Érdekes módon neki még az is sikerült, ami előző nap a fadoénekes Ana Mourának nem tökéletesen, hogy tudniillik tényleg teljes csendet varázsolni a főtéren, ami hát mégsem egy koncerttermi környezet.

Di Meola csapata előtt különben a nagyszerű Nikola Parov Quartet játszott és Herczku Ágnes énekelt, ők pedig a hazai világzenében megkerülhetetlen népek.

Remek lelemény, hogy a helyi Mustár rádió nevű csatorna „A világzene történetének legfontosabb száz lemeze” címmel egész héten e stílust nyomja, mintegy állandó hátteréül az élőzenének.

A városban folyamatosan kiállítások is láthatók (én például tegnap Szurcsik József geometrikus élővilágát láttam, igazán tetszett, gondolkodtam, hogy megijedne-e tőle a kislányom, de szerintem nem, úgyhogy tetszett) de van plain air kiállítás is a városban, ha valaki mindenképpen dohányozni akar egy vernisszázson.

És most újra a megyéről (Szabolcs-Szatmár-Beregről van, szó, ezt azok kedvéért írom, akik már az alsó tagozatban sem csillogó szemmel ülték végig a földrajz órát, meg aztán a Mónika-show-ban se szokták emlegetni, úgyhogy bajos betájolni, tényleg), ahogy említettem ugyanis, a fesztivál nem kizárólag a városé, közel harminc település kap ízelítőt a programokból, ez szinte a megye teljes területét érinti, Kölcsétől Tiszavasváriig, (csak a román határszél van büntetésben valamiért) a tegnap említett Dilber például mostantól a megyében turnézik, de megteszi ezt fél tucat másik zenekar is, és egy sor báb- és utcaszínház. (Az utcaszínház itt különben annyira komolyan van véve, hogy a színházi szakmai zsűri nézi, és díjazza is, valamint érdemes róla elmondani, hogy „vissza a gyökerekhez” jelszóval valamennyi fellépő hangosítás, meg egyéb technikai körítés nélkül játszik, ami így e téren egységesíti a mezőnyt.)

A színházban se állt meg az élet különben , a „ Die hard” a pályakezdő Hoppart társulat változatában nagyon helyes, sok sikert nekik, szükségük lesz rá.