Amit tényleg nagyon sajnálok, az Habib Koité pénteki fellépése volt. A, ma már a világzene sztárjának számító mali származású Koité járt ugyan már Magyarországon, de kár volt kihagyni. Kihagytam a táncosabb Ska Cubano-t másnap, színházban nem értem el Marius von Mayenburg Új színházi bemutatóját (A csúnya), ezért is kár, meg, meg vasárnap az egész színházi kínálatot becseréltem zenére (bocs).

Kihagytam valamint „Hét évszázad legrosszabb magyar versei”-t, moderálta Spiró György, meg sok mindent, amit nem kellett volna kihagyni, gondolom, de ez annyiban is igazi fesztivál, hogy muszáj meggondolni, mi az, ami kihagyhatatlan aznap.

Ja, és kihagytam a megnyitót. Bár az ünnepi köszöntők világa szenvedélyesen vonz, és lelkes híve vagyok minden politikai pártnak, azért igazán Koitét sajnálom.

A gyerekekre is bőven gondolva van, zeneügyben Szalóki Ági és a Tükrös nevű zenekar, egy sor bábszínház, de vannak Piros orr bohócdoktorok, hogy legyen vidámabb a kórház, ami nagyon nem vidám hely.

A tájékoztatás örvén legjobb a netre látogatni, www.happyartfestival.hu a főhely, rendkívül módszeres volt, akárki rakta össze, a világzenei rész pedig tényleg remek, lexikálisan (diszkográfiák, életrajzok, mittudomén) , videók, meg ami kell, tényleg átfogó, és messze túlnő egy fesztivál keretein. Már voltak bajaim viszont a műsorfüzettel, nyilván a bőség zavara, de sose találok semmit, mondjuk egy tartalomjegyzék lendített volna a bajokon, mégiscsak 8o oldal.

És amit láttam: színházilag eddig a legjobban „Az ember a holdon”-t szerettem (Tatabányai Jászai Mari Színház/Szombathelyi Kamara Savaria), rendezte Árkosi Árpád, de jó volt nézni Esztergályos Cecíliát is a József Attila Színház előadásában, aki igazi komika, láthatóan lubickol a szerepében, ami különben egy klasszikus összekeverős vígjáték (ezúttal kortárs angolszász szerzőtől) aminek másrészt nálunk is hagyománya volt a háborúig, aztán most már nincs hagyománya, meg nem is műveli senki, már hogy szerző. A közönség mindenestre láthatóan nagyon szerette, a színészek meg szerették, hogy a közönség szereti őket.

A zenehallgatás szabadtéren zajlik, alapvetően két nagy helyen (Kossuth tér, mondjuk, mint a nagyszínpad a Szigeten), meg a Véső utcai kisebb, a Kossuth tér ad otthont egyidejűleg a nyilvános vetítéseknek is. A koncepció nyilvánvaló, ha a fesztivál vegytisztán színházi lenne, keveseket érintene (a szervező Móricz Zsigmond Színház nagyterme háromszázvalahány fős), a szabadtéri koncertekkel, vetítésekkel, egyebekkel a fesztivál viszont az egész városé.

Vasárnap a Dilber játszott (balkáni roma zenék, de főleg Kis-Ázsia, el is gondolkodik az ember, vajon Törökországban játszik-e akár egy banda is magyar népzenét, megérdemelnénk viszonzásul, ez annyira jó), aztán a Zuboly, ami nagy lelemény, hívják akárhogy is, amit játszanak, ezt a népzenei rapet, nagyon bírtam.

Azt est fő fellépője Ana Moura volt, aki tényleg nagyszerű, és nemcsak fado-t énekelt, ha értenék a zenéhez, feltétlen többet írnék róla, de a fado-t egyébként is nagyon szeretem, és Moura (akit nagyon beharangoztak) valóban nagy énekesnő. Előtte különben a Méta játszott, akik egyrészt a műfajnak ma már klasszikusai, másrészt meg jubilálnak, az idén 25 évesek, olvassa az ember a műsorfüzetben (némi keresgélés után), és mindig élmény, amit csinálnak.