Alig hinném, hogy az orosz fenyegetések riasztották el az Európai Uniót Oroszország megbüntetésétől; sokkal inkább az, hogy ilyen lépés, lépések mögé a szövetség képtelen lett volna konszenzust tenni. Az "atlantisták" - azok a tagországok, amelyek az EU-n belül az amerikai vonalat viszik vagy amelyeknek Grúziától független okok miatt van konfliktusuk Moszkvával - kicsi kisebbségben voltak és vannak azokkal szemben, amelyek - élükön Franciaországgal és Németországgal - óvakodnának minden durva lépéstől.
Európa talpon
Körülbelül úgy lehetne fogalmazni, hogy amennyire "aránytalannak" érzik az EU-tagországok - ezúttal kivétel nélkül - a Dél-Oszétiát ért grúz támadás orosz viszonzását, legalább annyira aránytalannak érezné a többség, ha ez a konfliktus az oroszokkal fönntartott sokágú viszony - dialógus és együttműködés - fölmondásába torkollana. Ebben a mérlegelésben természetesen jócskán jelen van az önérdek is, mivel Európa nagyobb mértékben függ az oroszoktól, mint fordítva. Steinmeier német külügyminiszter ama nyilatkozatában, hogy "ne veszítsük el a józan eszünket", manifeszt módon a számító önérdek fejeződik ki.
Mondanék azonban valamit, ami sokak fülében kicsit furcsán hangozhat: kellemetlenkedni lehet ugyan az oroszoknak, de "büntetni" őket úgy, hogy az valóban fájjon, aligha. Nincsenek meg hozzá tudniillik az eszközök. Vagy ha igen, sokat nem érnek, illetve hiányzik az alkalmazásukhoz szükséges kitartás. Példa: 1994-ben az unió - a csecsenföldi invázió miatt - azzal szankcionálta a Jelcin-féle Oroszországot, hogy befagyasztotta a partnerségről és az együttműködésről szóló megállapodás törvénybe iktatását, ám ez 1997-ben mégis megtörtént. "Buktak" az oroszok három évet - na és? Putyin csecsen háborúja (a második) már visszhangtalan maradt.
Most ugyanennek a megállapodásnak a megújítása szenvedhet késedelmet (tíz évre kötötték, lejárt), de vélhetően nem fog sokat. Legföljebb ugyanannyit, mint az elődje. Igaz, közben olyan energiaszállítási megállapodások köttettek német, francia és olasz részről az oroszokkal, amelyek még ezt a hipotézist is gyöngítik.
Az orosz diplomácia különben se ostoba, tudja, hol és mikor kell a "nyugtatókat" adagolni. Lám, Moszkva késznek nyilvánította magát arra, hogy valóban - bár némi idő múltán - föladjon minden, általa megszállt grúz területet, s azokba a grúz területen létesített ütközőzónákba, ahol pillanatnyilag a maga katonáit állomásoztatja, beengedje az EBESZ és az EU megfigyelőit. Sőt, átengedje nekik alkalmasint a békefenntartást magát is. Ha ezt a csalit bekapják az európaiak, akkor önnön maguk őrködhetnek az ütköző- zónák mögötti Dél-Oszétia és Abházia "integritásán", azaz maguk védelmezhetik az esetleges grúz visszahódítási kísérletektől e miniállamok általuk elítélt egyoldalú függetlenségét. És egy szavuk nem lehet arról, hogy Oroszország nem teljesíti a Sarkozy-féle tűzszüneti megállapodásban előírtakat...
Egyébként az a tény, hogy a New York-ot ért rettenetes terrortámadás (2oo1. szeptember 11.) óta az EU most először tartott rendkívüli csúcsértekezletet, szerintem szintén aránytévesztés. Hacsak valaki nem ítéli meg olyan rosszhiszeműséggel a Kaukázusban tett orosz lépéseket, mint mondjuk hajdanán Brezsnyevék afganisztáni invázióját. Persze ha igen, akkor más a helyzet. Akkor Grúzia valóban fenyegetettségünk lakmuszpapírja.
