A nosztalgia csapdájában Grúzia és Oroszország között

A Népszabadság legutóbbi számaiban (augusztus 13-28.) nagy teret foglaltak el és joggal a grúz-orosz háborúról és világpolitikai következményeiről szóló cikkek és riportok. Színvonaluk és stílusuk persze különböző volt. A zavaros címek és a moszkvai tudósító szigorúan oroszbarát szövegei többször egész mást sugalltak, mint a nyugati sajtó kommentárjai és e lapok moszkvai munkatársainak riportjai.

A Népszabadság olvasóit sajnos nem informálták olyan alaposan, tárgyilagosan és gyorsan, mint mondjuk a liberális lapok, a Le Monde, a Süddeutsche Zeitung vagy a bécsi Standard olvasóit. Az augusztus 5-i és 19-i értékeléseimben elhangzott figyelmeztetéseket a politikai színvakságról és rezsimbarát "lakkozásról" az elmúlt két hét Oroszországról és Grúziáról szóló anyagai minden tekintetben megerősítették.

Ugyanakkor ki szeretném emelni, hogy a lap plurális karakterének megfelelően szerencsére voltak fontos kivételek is. Már az első napokban (augusztus 13.) Gáz és hallgatás címmel Miklós Gábor bírálta a kormány illetékeseinek hosszú és "aggasztó szűkszavúságát", noha az EU vezető politikusainak véleménye szerint "Oroszország katonai túlerővel érvényesíti érdekeit". Miután Medvegyev elnök elismerte az abházok és déloszétok államiságát, ugyanez a szerző (augusztus 27.) joggal állapította meg, hogy "Oroszország gyakorlatilag egyedül maradt", s "Moszkva egy szuverén állam belügyeibe avatkozik, sőt megszállva tartja annak területét". Mindaz, amit Miklós Gábor ebben a cikkben írt, összhangban volt a nemzetközi közösség s a világsajtó általános véleményével.

Egyébként a grúz-orosz konfliktus mérlegét segített részben szintén helyrebillenteni a lap új washingtoni tudósítójának, Szőcs Lászlónak érdekes interjúja Charles Gatival (augusztus 25.), aki elítéli az orosz katonai aggressziót, és "életveszélyesnek" nevezi a barátkozást Oroszországgal. Ebben az esetben én is egyetértek Orbán Viktor hasonlatával '56-ról s a nyers erőpolitika egyértelmű elítélésével. Ezért tartom helytelennek, hogy a hírösszeállítások, interjúk és a moszkvai tudósítások alapjában az orosz hivatalos vonalat tükrözték: főcím 13-án: Moszkva befejezte "békekikényszerítő" hadműveleteit, 14-én a budapesti orosz nagykövet hoszszú nyilatkozata "humanitárius katasztrófa Dél-Oszétiában és Abháziában" (egy szót sem szólt persze az orosz hadműveletek áldozatairól Gori és Poti városokban Grúzia területén), s az orosz média további jelentései, 18-án "Medvegyev kivonulást ígér...", 19-én egy Peter Murphy jelent legalább Goriból röviden. Végre 21-én Eörsi Mátyás, az Európai Tanács megbízottjának nyílt szavai, hogy az orosz erők továbbra is grúz területen állomásoznak. (Egyébként kilenc nappal később még mindig 25 ezer grúz menekült várt a visszatérésre Goriba). Még 23-án is ez a cím állt az első oldalon: Vonultak az oroszok Grúziából...!

Az USA budapesti nagykövetének hosszú állásfoglalását (23-án) négy nappal később követi orosz kollégájának teljesen ellentétes véleménye. Közben egy szinte részvétet keltő cikk a moszkvai tudósítótól, hogy miért "neheztelnek a hálátlan nyugatra az oroszok". Folyton csak az orosz, illetve az oszét és abház viszonylatról olvasunk, de hogy Grúziában mi történt és mi történik, arról semmit. Ha nincs tudósító, akkor a lapnak kellett volna külföldi riportokat vagy egy összefoglalót közölnie.

Külön gyöngyszem az orosz riportok között a (név nélküli) hírösszefoglaló (augusztus 23-án) arról, hogy a 2003 óta bebörtönzött s nyolc évre ítélt Hodorkovszkij "rossz magaviselet miatt" börtönben marad. S a lap idézi a foglárokat, hogy az elítélt "zárkózott és hazudozó", s "kedvezőtlen jelentést adtak a volt oligarcha börtönbeli viselkedéséről". Az egész nyugati sajtó részletesen beszámolt az előzményekről, hogy Hodorkovszkijt azért csukták le, mert ellentétben a többi újgazdag nagyvállalkozóval - egy orosz Soros Györgyként - nem labdarúgócsapatokra vagy bécsi és riviérai paloták vásárlására, hanem az oktatás és a véleményszabadság, a demokratikus intézmények támogatására adott pénzt, és nyíltan kiállt a korrupció ellen. Ideje lenne, hogy valaki, aki tudja, miről van igazán szó, informálná e lap olvasóit is, miért mérte és méri Vlagyimir Putyin az úgynevezett oligarchákat kétféle mércével, s miért ábrándította ki Medvegyev oly gyorsan a benne reménykedő vagy vele szimpatizáló nyugati megfigyelőket. Egyébként a lap néhány kommentátorával ellentétben a grúz-orosz konfliktus következményei nemcsak az USA politikusait vagy sajtóját foglalkoztatják, hanem azokat a balti és lengyel, cseh és ukrán államférfiakat és megfigyelőket is, akik 1956 és 1968 tapasztalatait nem felejtették el.

A bel- és gazdaságpolitikai rovatban a lap joggal szentelt nagy figyelmet az indiai gumiabroncsgyártó nagyvállalat, az Apollo Tyres Kft. körüli bonyodalmaknak, annak a 200 millió eurós beruházás meghiúsulásának, amely Gyöngyösön első lépcsőben 900, később talán 15oo munkahelyet teremthetett volna. Nyilvánvaló, hogy itt nem, vagy nemcsak a környezetvédelmi félelmek, hanem elsősorban a helyi Fidesz által elindított népszavazási kezdeményezés játszott döntő szerepet. Az a tény, hogy azóta oly sok más, külföldi beruházásra éhes község vagy város, önkormányzat vagy cég jelentkezett, aligha fogja helyreállítani az indiai befektetők bizalmát. A globalizáció korszakában befektetéseket pillanatokon belül lehet egy másik országba, ebben az esetben például Szlovákiába átirányítani. A riportok és kommentárok mindenesetre példaszerűen mutatták be a tragikomédia szereplőit és áldozatait.

Helyesnek tartom, hogy a gazdasági rovat a májusban távozott (SZDSZ) gazdasági miniszter, Kákosy Csaba új tanácsadó cégéről s egy volt kormányszóvivő (Batiz András) üzleti sikereiről is beszámol. A miniszterelnök új programját tartalmazó hatoldalas melléklet ugyan az MSZP és a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával jelent meg, de ez a tény nem tartotta vissza a szerkesztőséget másnap a szakértők kételyeinek részletes közlésétől. E hosszú és részletes Gyurcsány-koncepció értékelése nem tartozik az ombudsman feladatai közé.

A lap szavahihetőségét erősíti, ha a baloldalt és a kormánypolitikát is kritikusan szemléli.

Ez azonban nem vezethet egy komoly laphoz méltatlan pletykagyártáshoz. Egy riporter (Szalay Tamás Lajos) szombaton (augusztus 16.) féloldalas cikkben spekulál arról, hogy Gyurcsány vezetheti a szocialisták európai parlamenti jelöltlistáját jövő tavasszal, vagy esetleg az uniós biztosi posztot pályázza meg Kovács László helyett. "Bennfentes" és "megbízható" forrásokra hivatkozik "a pártvezetésben folyó gondolkodás jelen állásának" (micsoda szóvirág!) elemzésénél. Ugyanez a szerző 48 órán belül megcáfolja saját riportját és közli, ugyanúgy, mint szombaton, öthasábos címmel, hogy "Gyurcsány az MSZP-t választja", és sem a listavezetést, sem a biztosi helyet nem "ambicionálja". Ezt az olimpián tartózkodó miniszterelnök a kormányszóvivőn keresztül közölte. Felmerül a kérdés, hogy a szerző miért nem kérdezte meg rögtön Gyurcsányt, illetve szóvivőjét. Ezt a trükköt nevezik a sajtóban "próbaballonnak". Ebben az esetben kicsit hamar repítette fel az újságíró, hiszen önmaga is írta, hogy az EP-listáról a párt elnöksége, majd a választmány, s végül a jövő tavaszi kongresszus dönt. Sem az időzítés, sem a tálalás nem volt optimális.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.