Nem indul jól, már hogy az odajutást tekintve. A szokásos MÁV-mizéria, a szokásos MÁV-megoldásokkal. A híreket ezúttal élőben nézem végig később, ahol történik, Cegléden, illetve mellette (az igazi magyar Alföld, az ember beleszomorodik a történelmi távlatokba, itt valaha Petőfi négyökrös szekere is száguldott, már hogy hozzánk képest), két vonat rohant egymásba, csúnya munka, a két mozdony oldalvágányra húzva, a kis motorvonat mozdonyát szinte bedarálta a szembejövő Diesel. Mindenesetre 13o percet késünk, ami még a MÁV-nál is rendkívüli, persze a helyzet is az. A MÁV-információs pultokra szerte az ország pályaudvarain viszont bármely kémelhárítás büszke lenne: nem árulnak el semmit, titkaikat féltékenyen őrzik, lásd a menetrend (érkezések, indulások, vágányok) változása, vagy nem változása, meg egyéb hadititkok.

De végre: meg vagyunk érkezve.

Nyíregyháza, a legtávolabbi megyeszékhely (már hogy Budapesttől, innen van mérve minden az édes hazában, merthogy például Debrecenhez elég közel van, meg Miskolchoz, meg sok mindenhez, de hát…), vasútállomása végre befejezve, remek újdonság, ahhoz képest, mikor utoljára jártam erre, egy harcos városvédő talán nem lenne tőle boldog, merthogy nemigen klasszicista, de ha valaki járt már Rákosrendezőn, az ilyet nagyon tudja értékelni. Tényleg.

És most a fesztivál. A nevével volt némi gubanc, ahogy hallom, megváltozott (Happy art), aztán most vissza (Vidor), nem véletlenül hajaz Hófehérke törpéjére, bár alapvetően betűszó, íme, ahogy megtudtam: a Vidámság és Derű Országos Fesztiválja, és mindjárt feltűnik, ha kézbe veszi a műsorfüzetet az ember, hogy elég demokratikus egy fesztivál ez, merthogy a programok java ingyenes, ez azért komolyan jó hír, meg kicsit érthetetlen is, szinte túlzás.

És most a meglepetés számomra: ez nem egy fesztivál. Ez sok fesztivál, legalábbis több, egymás mellett párhuzamosan. Íme sorban (remélem, mind eszembe fog jutni). Nyilván számomra, aki színházban keresem a kenyeret, és pazarlom Isten drága napját (ez gyakran egybeesik), a színház ugrik szembe legelőbb, itt a válogatás elve nyilvánvalónak tűnik, jöjjenek a vígjátékok. Aztán van egy, ettől elkülönülő utcaszínházi találkozó, aztán egy filmfesztivál, ahogy nézem, kortárs magyar, ezek is (zömmel) vígjátékszerűségek.  Adva van a gyerekeknek is, méghozzá többféleképpen (színház-zene-és más, erről máskor). Van egy könyvutca nevű dolog, vásárral, meg beszélgetnek is írókkal, ez Irodalmi kávéháznak van nevezve (elég fantáziátlan egy név, de értem én, gyakoroljuk a kávéház szót, ha már amúgy nem létezik. Ez olyan, mint a kocsiszín, ami pedig ősi magyar nevén remíz).

És hát a nagy dobás: a zene. E téren tényleg premier osztályú seregszemle ez, itt lepődik, meg aki látott már költségvetést, hogy mitől ingyenes. Megtudom: ez Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, és nem attól nagy, hogy sokan nézik (a főszínpadot 6ooo – 8ooo szokta, ahogy hallom, meg van egy kisszínpad is, az egész hét 14o ooo ember, már hogy az egész Vidoron, ha jól vagyok értesülve. Ez tényleg nagy) hanem a zenei felhozatal tényleg csúcs. A színház is jó, a filmen érdemes lenne tűnődni egy kicsit még, de hát kérdem én, van amúgy magyar filmvígjáték? 

Aztán van bábszínházi találkozó, és vannak kiállítások (jók, sőt), van stand-up comedy-sorozat, és sok minden még, ami így hirtelen nem jött elő, de a fesztiválhangulat szerves része, utcai mutatványosokkal, zsonglőrökkel, bohócokkal, előre szólok, aki óvodáskorúakat akar a belvároson gyorsan és hatékonyan átjuttatni, ne állj már meg mindenhol, gyere fiam, bajosan fog sikerülni.

A fesztivál különben nem a városé, hanem a megyéé (is), értsd, érintve van Tiszadobtól (ez egészen nyugaton van a megyében) Lónyáig és Beregdarócig (ezek meg annyira keleten, hogy attól keletre már nincs is tovább Magyarország) egy sor kisváros meg falu, de hát erről majd legközelebb…