Ő azonban megmakacsolta magát, és közölte: rendezett anyagi körülmények között élnek, a férjének és neki is jó állása van, nem szorulnak rá arra, hogy ingyen kapják meg azt a csomagot, amiért mások gyerekenként tizennégy-tizennyolcezer forintot fizetnek. Azt is hozzátette, hogy mivel egy kis faluban laknak, jól ismeri a gyerekei osztálytársait, családjaik anyagi körülményeiről is van némi fogalma - akárcsak a könyveket osztó pedagógusoknak. Azt mondta, ha kell, akár ott helyben felsorolja, kik azok, akik náluk jobban rászorulnak az ingyentankönyvre. Igaz, ott nem három gyerek van, hanem csak kettő, s olyan család is akad, amelyet egyedülálló anyuka tart fönn minimálbéres fizetéséből - a gyermeküket egyedül nevelőknek azonban, tavaly óta, egy törvényi változás miatt már nem jár a térítésmentes tankönyvcsomag.

A könyvet osztó tanárok hüledeztek, ilyet eddig még nem láttak. Olyat már igen, hogy a hatalmas autóval érkező, köztudottan tehetős vállalkozó apuka az elsők között nyújtott be igazolást minimálbéres keresetéről, s ez alapján kért kedvezményes étkezést a gyerekeinek. A fordítottjára azonban, hogy valaki önként lemondjon a törvény kínálta előnyről, eddig nemigen akadt példa.

Nem is tudtak ezzel mit kezdeni. Azt mondták az asszonynak: ha nem veszi át ingyen, akkor egyáltalán nem kaphatja meg a tankönyveket, s szeptember elsején esetleg matematikakönyv, biológiai munkafüzet és miegyéb nélkül mehetnek a gyerekei iskolába.

Mit volt mit tenni, hazavitte a térítésmentes csomagot. Védőfóliával borította a szép kiállítású kiadványokat. Az egyik olvasókönyvbe még bele is lapozott. Történetek voltak ott igazságról, s arról, hogy a becsületesség, a józan ész mindig győzedelmeskedik.