A házigazdák még az itthoni, ibolyaszerény nívónak sem feleltek meg: "játékukban" a legelhivatottabb detektívek sem lelhettek elképzelésről árulkodó nyomra, legföljebb annyi derült ki róluk, hogy értékmegőrzőben nem kaphatnának munkát, mert amint hozzájuk ke-rült a labda, azonnal el is vesztették azt.

A góljukat úgy érték el, hogy Tóth Péter lőni akart, de gyatrán rúgott a gömbbe, ám az Rajoshoz pattogott, s miközben a Vasas védői lest láttak, a középpályás közelről a léc alá továbbította a különös gólpasszt.

Egyébként szüntelenül a fővárosiak dirigáltak, a szombathelyiek valójában NB II-es (a korábbi Haladásokhoz képest megyei) képességein túl azért, mert a budapestiek szerbjei azzal együtt is jobb labdarúgók a hazai átlagnál, hogy nevüket a futballvilág mindentudói sem ismerik. Paripovics helyből rúgja a labdát a tőle akár hatvan méterre lévő társhoz; Dobrics feltűnően (értsd: ebben a közegben feltűnően) sokat fut, és van esze a játékhoz; míg Divics - minden túlzás nélkül - príma labdarúgó lenne, ha nem arra a Machos Ferencre emlékeztetne, aki már az öregfiúkban tette-vette... (Na persze: amennyiben az aktív Machost idézné, nem minálunk futballozna.) A sors fintora, hogy a technikás és kombinatív - az erejét ellenben bölcsen beosztó, perpetuum mobilének még véletlenül sem, maximum aligmozgónak nevezhető - csatár szalasztotta el a két legkiválóbb alkalmat, pedig lehetőség a gólszerzésre volt még bőven. Előbb nagyon megbízott a külső rüsztjében, és ahelyett, hogy simán a hálóba passzolt volna, elegánsan akarta a kapuba juttatni a labdát, de abból csak a salakpályán jött ki a fals, majd borzasztóan elfektetett egy szombathelyi védőt, aztán nyolc méterről lábon lőtte Rózsa kapust.

Hasonló "sikerrel" járt nemegyszer Lázok és Németh Norbert, bár a támadó középpályások védelmében el kell mondani, hogy a helyi kapufákkal is meg kellett küzdeniük. Előbbi az első félidőben találta el a felső lécet - ez igen jó lövés volt -, utóbbi pedig a második szakaszban "mandinerről", azaz szombathelyi közvetítéssel rúgta a labdát a bal kapufára. Németh még a 92. percben is egyenlíthetett volna, de kiugrása végén addig-addig kereste a - különben vagy tízszer meglévő - lövőhelyzetet tizenkét méternyire a kaputól, amíg Rózsa, a szombat szombathelyi legjobbja hárítani tudott.

Nem szaporítom a szót további Vasas-akciók leírásával, mert betelne a lap. (Úgy, mint az angyalföldi szurkolók számára a pohár e sokszorosan "megnyert" meccs elherdálásával.) A Haladás-drukkerek viszont vastapssal köszöntötték csapatukat a mérkőzés lefújásakor, de az ováció kizárólag annak szólhatott, hogy ilyen teljesítménnyel tényleg nem kis bravúr három ponttal gazdagodni...

HALADÁS-VASAS

1-0 (1-0)

Szombathely, 8000 néző. Jv.: Arany.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Rajos, Molnár, Vörös - Oross (Simon, 86.), Kenesei (Andorka, 77.), Sipos (Csontos, 90.).

Vasas: Németh G. - Balog, Paripovics, Unierzyski, Tóth A. - Lázok, Dobrics, Somorjai, Németh N., B. Tóth (Mundi, 79.) - Divics (Sowunmi, 71.).

Gól: Rajos (35.).