285 európai régiót vontak górcső alá a berlini kutatók. A térségek versenyképességi ranglistáját az adott területen élők életkora, jövedelme, iskolai végzettsége, továbbá a munkanélküliség alakulása, a környezeti ártalmak mértéke, az oktatásra költött pénzek alapján állították fel. A képzeletbeli dobogó első fokára Reykjavík került, az izlandi fővárost Stockholm és Oslo követi. A ranglista első száz helyezettjét vizsgálva kiderül: elsősorban Skandinávia, Svájc, Hollandia, Ausztria, Németország nyugati tartományai, Nagy-Britannia és Franciaország indulnak a legjobb esélyekkel a jövőnek.

Kelet-Európa - azon belül is Magyarország - kilátásai sokkal rosszabbak, bár a Prága, Pozsony és Budapest környékén kialakuló centrumok a középmezőnyben végeztek. A cseh főváros a 95., a szlovák a 138., a magyar pedig a 168. helyre küzdötte fel magát. Az utóbbi években gyorsan fejlődő Bukarest viszont csak a 217., míg Varsó mindössze a 224. helyezést tudta elérni.

Érdekesség, hogy a Budapestet is felvonultató Közép-Magyarország ugyanannyi pontot ért el, mint Brüsszel, Berlin, Toscana (!) vagy Burgundia. Az észak-alföldi régió (245.) a többi között Szicíliával, a dél-alföldi (263.) pedig Calabriával végzett holtversenyben. A legrosszabb helyzetben bolgár, román és lengyel térségek vannak.

Kelet-Európa mindenesetre túljutott a mélyponton, és egyre több munkahely létesül a térség országaiban. A lengyel kirajzás is megfordult, Nagy-Britanniából és Írországból sok lengyel tér vissza hazájába, amely az elmúlt években komolyan profitált a hazautalt "vándormunkás-fizetésekből".

A ranglistát böngészve figyelemre méltó a közép-európai Berlin helyezése. A német fővárosba a berlini fal leomlása és a német újraegyesítés óta több százmilliárdnyi euró áramlott különféle beruházások-fejlesztések formájában. A lakosságszám itt is csökkenő tendenciát mutat, és bár a 3,5 millió lakosú, tartományi jogú főváros politikai és művészeti központtá vált, Berlin gazdasági vonzereje és teljesítménye jóval elmarad Hamburgétól vagy Münchenétől.

A BIBE munkatársai azt is vizsgálták, 2050-ben hogyan fest majd az "öreg kontinens". A prognózis szerint elsősorban öregen: az Európai Unióban már most is hetente két nappal növekszik az átlagéletkor. Míg a 65 éven felüliek aránya az európai össznépességben jelenleg 16 százalékos, négy évtized múlva ez a mutató meghaladja a 28 százalékot - vagyis az Európában élők több mint negyede jóval túl lesz a hatvanon.

A képet rontják a csökkenő születésszámok is: az európai nők átlagosan 1,5 gyermeket szülnek, az ázsiaiak és a latin-amerikaiak 2,5-et, az afrikaiak ötöt. Európában az éles regionális különbségek itt is megmutatkoznak. Skandináviában, Nagy-Britanniában és Franciaországban egy nő átlagosan 1,8-2 gyereket hoz a világra, ezzel szemben Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és a kelet-közép-európai országokban a mutató 1,4 alatt marad.

Reiner Klingholz, a BIBE igazgatója szerint Európa a világ nagy térségei között "úttörő szerepet" vállalt a népességcsökkenésben. A jelenlegi 500 milliós népességet az EU csak 2,1 gyerek születésével tudná fenntartani. Miután erre kevés esély mutatkozik, 2050-re a huszonhét jelenlegi uniós tagállam össznépessége 450 millióra "zsugorodhat". A negatív trendet csak masszív bevándorlás fordíthatja meg, ami viszont politikailag és társadalmilag kényes kérdéseket vet fel.

Klingholzék szerint a skandináv sikermodell egyik titka, hogy a nők igen nagy arányban képesek érvényesülni a munkaerőpiacon. Demográfusok korábban úgy gondolták, hogy a születésszámok elsősorban akkor magasak, ha minél több asszony marad otthon. Ma viszont azok a nők szülik a legtöbb gyermeket, akik munkavállalóként is sikeresek.

Nincs semmi drámai egyes térségek elnéptelenedésében - a BIBE-tanulmány végül erre a meglepő következtetésre jut. A globális klímaváltozás korszakában kifejezetten előnyös, ha a természet visszakap a civilizációtól bizonyos területeket. Felesleges mindenáron megakadályozni az elvándorlás által sújtott régiók kiüresedését, ezek "szén-dioxid-tárolónak" kifejezetten jól jöhetnek.