Miért nem érezzük magunkénak az Európai Uniót?

Novák Zoltán (Méltányosság Politikaelemző Központ) "Quo vadis Unió" című elemzésében kifejti:
"
Az Unió és az állampolgárok közötti távolság nem új keletű probléma, és az újonnan csatlakozó tagországok esetében még aggasztóbb a helyzet. A Méltányosság Politikaelemző Központ egy jelenleg folyó kutatásában arra keresi a választ, hogy a magyar állampolgárok esetében mi okozza ezt a távolságot, illetve a hőn áhított EU-tagság elnyerése után négy évvel milyen tényezők akadályozzák az európai identitás kialakulását. Az eddigi részeredmények arra engednek következtetni, hogy a magyar polgárok és az Unió közötti szakadék elsősorban a média szereptévesztésére, illetve az Európai Unió intézményi- és képviseleti rendszerének aránytalanságaira vezethető vissza.
A kutatás keretében elvégzett specifikus médiaanalízisből kiderül, hogy az országos televíziócsatornák hírszerkesztési gyakorlata indokolatlanul háttérbe szorítja az Unióval kapcsolatos híreket, ami igencsak nehezen magyarázható, főleg annak tükrében, hogy a mindennapjainkat is érintő döntések egy meghatározó része Brüsszelben és Strassburgban születik. Azokban az esetekben, amikor az Unió említésre kerül, vagy úgy jelenik meg mint (feneketlen) pénzforrás, vagy úgy, mint felsőbb szabályozó szerv, amely büntet vagy jutalmaz. Ez nem pusztán azért aggályos, mert alapvetően torz képet fest az Európai Unióról, hanem azért is, mert háttérbe szorulnak azok a reprezentációs formák (az Unió mint kulturális vagy politikai közösség), melyek az ideálisnak tekinthető közösségi identitáskonstrukció létrejöttét és fenntartását biztosíthatnák. Sokat elárul az is, hogy a közszolgálati média egyetlen Unióval foglalkozó tematikus műsora műsoridejének csaknem felében olyan témákat dolgoz fel, amelyek semmilyen módon nem kapcsolódnak az Európai Unióhoz. Nem túlzás azt állítani, hogy e tekintetben a (közpénzekből fenntartott) közszolgálati csatornák – akár a tájékoztatás, akár az értékközvetítés szempontjából vizsgáljuk – egész egyszerűen nem töltik be a funkciójukat."

Novák Zoltán elemzi a Lisszaboni Szerződés elfogadásának elakadását, és a lehetséges kiutakat is vizsgálja. A "Quo vadis Unió" című tanulmány a meltanyossag.hu oldalon található>>>>>


 "A
bonyolult magyar lélek" címmel a meltanyossag.hu honlapon olvasható a Novák Zoltán által említett kutatás eredménye.
"A rendszerváltás óta megfigyelhető az a tendencia, hogy az amúgy is szkeptikus magyar nép egyre inkább kiábrándult a hazai politikai életből, s általában is sötéten látja mind az ország, mind a saját helyzetét. A 2004-es uniós csatlakozásunk óta eltelt időszak pedig elég volt arra, hogy erodálódjon az EU-ba vetett bizalmunk is."
Az elemzés a bizalmi deficit megnyilvánulásait és változásait mutatja be.
A tanulmány első része>>>>
A tanulmány második része>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.