Lakossági gázáremelés októbertől: 6,55 százalék

A magas szintű kormányegyeztetéseket követően végül tegnap 6,5 százalékos októberi lakossági gázáremelésről döntött a szakminiszter - tudtuk meg több forrásból. A hét elején még 9,8 százalékról volt szó.

A közüzemben a lakosságnak 6,55 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak 9,4 százalékkal emelkedik a gáz ára október 1-jén - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) az MTI-vel szombaton.
A változást a nemzetközi piac folyamatosan emelkedő kőolajárai indokolják - áll a közleményben.
Az emelés egy átlagos, évente 1.660 köbméteres fogyasztású háztartásnak havonta mintegy 1.120 forintos többletkiadást jelent a minisztérium számítása szerint. (MTI)

"Gyurcsány Ferenc alkalmatlan gazdaságpolitikája és hazugságai oda vezettek, hogy az idén 30 százalékkal nő a gáz ára. A mai gázáremelés is világosan mutatja, hogy a kisebbségi kormány nem tudja megvédeni a magyar családokat a világpiaci folyamatok káros hatásaitól, ezért az előrehozott választás immár gazdasági kényszerré is vált" - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az Országos Sajtószolgálat útján. (OS)

Lapunk információi szerint tegnap a szakminiszter a kormány tagjaival egyeztetve végül mégsem a korábbi hírek szerinti 9,8, hanem 6,5 százalékos lakossági gázáremelés mellett döntött. Ez október 1-jétől lépne érvénybe. 

A tegnapi hírzárlat miatt nem hallhattuk a szakértői javaslatokhoz képest jelentős csökkenés indokát, de értesülésünk szerint a kommunikációs szempontok sokat nyomtak a latban. Az ellenzék ugyanis az idei gázáremelések során rendre felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatásban részesülő, rászoruló fogyasztók százalékosan mindig a kihirdetett lakossági áremelés mértékénél nagyobb emelést voltak kénytelenek elszenvedni. Év közben ugyanis a szociális árkiegészítés mértéke nem nő az árral együtt.

Most tehát - úgy tudjuk - nem véletlenül jön ki a kis fogyasztású, támogatott lakossági rétegek számára a legnagyobb emelkedésként is a 9,9 százalékos - vagyis tíz százalék alatti - mérték. Minél magasabb jövedelem mellett kap valaki támogatást, az áremelkedés mértéke annál kisebb - egészen a támogatásban nem részesülőknek szóló alap-áremelkedésig, azaz 6,5 százalékig.

A nem lakossági fogyasztók számára tegnap végül is 9,4 százalékos emelés mellett döntöttek a hét elején még közszájon forgó 12 százalék helyett.

Az összes fogyasztó tekintetében az átlagos októberi gázáremelkedés 8,1 százalékra jön ki. Az új tarifákat a hét végén teszik közzé a Magyar Közlönyben. Az érintettek nem erősítették meg értesüléseinket.

Daróczi Dávid kormányszóvivő tegnap internetes sajtótájékoztatóján a gázárakat firtató kérdésre, számok említése nélkül, annyit mondott: a kormány mindent megtesz azért, hogy az energiaügyi miniszternek ne kelljen a feltétlenül szükségesnél nagyobb mértékben emelnie a gáz árát. Az MTI tudósítása emlékeztetett arra, hogy a hazai gáztarifák kiszámítási alapját jelentő olajárak az utóbbi időszakban csökkentek, és az előrejelzések szerint a mérséklődés tovább folytatódik.

A korábban kiszivárgott adatok szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) a gázcégek növekvő költségei alapján eredetileg 11 százalékos lakossági emelést javasolt. Igaz, a már akkor is ismert kommunikációs szempontok alapján egy 9,9 százalékos változatot is kiszámítottak, annak minden következményével együtt. Tegnap lapunknak megerősítették: a kormányfő által felügyelt magas szintű szerdai tárgyalásokon egy 9,8 százalékos "fő" javaslat mellett ennél alacsonyabb variációk is szerepeltek. Ezek azonban nem csupán alacsonyabbra húzták az energiahivatal szakemberei által vizsgált olajár-előrejelzéseket. A várható mértékkel ugyanis elvben emelkedik a 2004-ben kötött háttér-megállapodás alapján a jelenleg a német E.ON-hoz tartozó központi gáznagykereskedővel szemben fennálló tartozás is, amely az "indokoltnál" alacsonyabb hatósági áremelésből fakad.

Tegnap 10 milliárdtól 30 milliárd forintig szórtak azok a szakértői becslések, amennyivel az alacsony áremelés miatt növekedhet a tartozás. Ez azt jelenti, hogy az év elején már majdnem teljesen eltűnt, jelenleg 20 milliárd forint körüli extra adósság az év végére 30-60 milliárdra duzzadhat, a tényleges gázforgalomtól függően. Korábban az E.ON-cég jelezte, hogy a - kormány által elismert módon kiszámított - tartozás egy tíz százalék alatti lakossági emelés esetén ismét növekedésnek indul.

A Gazprom szerint az idén még nő a magyar tarifa

Magyarország jelenleg ezer köbméterenként 480 dollárt fizet a gázért - közölte tegnap az orosz gázszállításokat végző Gazprom. Ennek kapcsán Szergej Komljev, a Gazprom exportszerződési és árképzési igazgatóságának vezetője a Népszabadságnak kifejtette: a magyarországi importár, a többi európai tarifához hasonlóan, az év utolsó negyedében feltehetőleg tovább emelkedik. Mivel azonban a számla alapját képező olajárak csökkentek, 2009 első negyedévében a tarifa várhatóan már szinten marad. (Más szakértők szerint a hazai gáztarifákba ez csak később gyűrűzhet be.) A Gazprom közleménye leszögezi: a magyar importárakat egy 1996-ban kötött, 2015-ben lejáró kétoldalú szerződés alapján számítják ki. Ez szintén leginkább az olajár alakulásától teszi függővé a magyar gáznagykereskedő által fizetendő díjat. Az orosz társaság hitet tesz amellett, hogy a gáz- és olajárak közötti kapcsolatot fenn kell tartani. (Ismert, nemrég Andris Piebalgs uniós energiaügyi biztos élt ezzel ellentétes felvetéssel.) A Gazprom szerint a velük kötött hosszú távú szerződésekkel jellemezhető jelenlegi felállás a biztosíték a lehető legolcsóbb és biztonságos gázellátásra. Szergej Komljev lapunknak hozzáfűzte: a Magyarországra vonatkozó árképlet nem tartalmaz semmmiféle különleges kitételt a más európai országokkal kötöttekhez képest. Bár a számokat üzleti titokként kezelik, leszögezte: jelenleg több ország is magasabb tarifát fizet Magyarországnál. (A korábban elterjedt, hivatalosan nem kommentált információk szerint a kontinensen Magyarország fizeti az egyik legmagasabb gáztarifát a Gazpromnak.) Kisebb különbségek vannak a szerződésekben - ennek alapján hol az egyik tarifa a magasabb, hol a másik. De az igazgatóság vezetője biztosított afelől, hogy a magyarországi ár teljes mértékben "együtt halad" az összeurópaival. (M. I.)

Október 1-jétől várható bruttó gázárak

       
  Lakossági jövedelemhatárok Jelenlegi ár Várható ár Áremelkedés
  (Ft/egység/hó) (Ft/m3) (Ft/m3) mértéke (%)
20 m3/h alatti gázmérővel      
-57000 79,1 86,9 9,9
57001-71250 86,4 94,2 9,0
71251-85500 97,1 104,9 8,0
85501-99750 104,7 112,5 7,5
Kompenzáció nélkül (99 751 fölött) 119,2 127,0 6,5
20 m3/h feletti gázmérővel      
-57000 66,4 73,4 10,5
57001-71250 73,7 80,7 9,5
71251-85500 84,4 91,4 8,3
85501-99750 92,0 99,0 7,6
Kompenzáció nélkül (99 751 fölött) 106,5 113,5 6,5
gázmérő nélkül      
-57000 83,3 91,4 9,7
57001-71250 90,6 98,7 8,9
71251-85500 101,3 109,4 8,0
85501-99750 108,9 117,0 7,4
Kompenzáció nélkül (99 751 fölött) 123,4 131,5 6,5

Nem lakossági      
20 m3/h alatti gázmérővel 119,2                    130,4    9,4     
20-100 m3/h közötti gázmérővel 106,5 116,5 9,4
100-500 m3/h közötti gázmérővel 97,1 106,2 9,4
500 m3/h feletti gázmérővel 95,8 104,9 9,4

 Forrás: Magyar Közlöny, Népszabadság-számítás

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.