Hosszú évek kutatásai után néhány hete saját bőrömön érzem fiatal demokráciánk néhány súlyos fogyatékosságát. Így élőben közvetíthetek egy olyan történetet, amelyben a politikai káderek súlyos kontraszelekciója, kulturálatlansága, demokráciafelfogásuk atavisztikus volta, az önkormányzatiság csökevényessége, az állampolgári jogok gyengesége, a sajtó alkalmatlansága egyaránt megjelenik.

Budapest XXII. kerületében a kertvárosi Budafok néhány utcája hetek óta háborút folytat alpolgármesterével és a láthatólag gyengébb politikai támogatással rendelkező polgármesterével három buszjárat frissen módosított vonalvezetése ügyében. A történet a BKV paraméterkönyve és a VEKE tanulmánya körüli vitákkal kezdődött. Nem nyilvános vitákról volt szó, az érintett lakosságot soha semmiről nem kérdezték meg, sőt a paraméterkönyv módosított változatáról, a lakosok által most kifogásolt vonalvezetésről a helyi képviselő-testületet sem! Hasonlóan más vonalakhoz, ez is hátsó szobákban zajló politikai alkuk tárgya volt. De mivel az eredmény néhány száz család életkörülményeit súlyosan rombolná, elkeseredett akciók kezdődtek, amelyekre a helyi hatalom demagógiával és merev elzárkózással válaszolt. Az érintett lakosok, mivel a petíciójukkal semmilyen eredményt nem értek el, az alpolgármester háza elé vonultak, és ismét átadták kérelmüket. Ismét merev elutasítás volt a válasz. Néhány nappal ezután elkezdték építeni a megállókat. Ekkor az összefogás fizikai ellenállássá változott. Először a csákányok, majd a markológépek elé álltak az utcák lakói, szimbolikusan fákat, virágokat ültettek a megállók helyére, értesítési láncot szerveztek, amellyel a távolabbi utcákból is néhány percen belül érkezett a segítség. A kerület vezetése a kompromisszum legkisebb jelét sem mutatta, hatalmi presztízskérdésként kezelte a helyzetet. Az alpolgármester és a polgármester a rendőrséget kérte a tiltakozó lakosok eltávolítására, majd mikor szembesültek azzal, hogy ehhez semmiféle jogi alapjuk nincs, a BRFK-t keresték meg ugyanezzel a kéréssel, de őket is hiába. Addigra persze már a tiltakozók is felvértezték magukat a gyülekezési jog adta lehetőségekkel. Folyamatos demonstrációt jelentettünk be. Annyi előnyét éreztük a rendszerváltásnak, hogy sem párthadsereget nem vethettek be ellenünk, sem a rendőrséget nem vehették igénybe jogalap nélkül. A közrendvédelmi hatóságok ragaszkodtak a jogszabályokhoz a politikusok igényeivel szemben. A lakók megtapasztalhatták, milyen jelentőssé válhat a spontán tüntetés lehetősége, és azt az ellentmondást is megtapasztalhatták, hogy alkotmányos alapjogukat legjobban a területfoglalási engedély korlátozza. Végül két méter magas kordonnal körülkerítve, rendőrségi védelemmel sikerült a megállókat megépíteni.

A több helyen járda nélküli, sebességcsillapított, fekvőrendőrös, szűk kertvárosi utcák első ránézésre is alkalmatlanok a buszközlekedésre, néhány kereszteződés különösen balesetveszélyes. Az egész terület alápincézett, az utcafrontra épült mészkő alapok veszélybe kerülnének a 18 tonnás buszok rendszeres közlekedése miatt. Erősen növekedne a zaj, a levegőszennyezés, veszélybe kerülne az itt megszokott életvitel: a gyerekek kerékpárral való iskolába járása, a viszonylag biztonságos közlekedés, a kertvárosi jelleg. Szinte természetes, hogy sem terhelési vizsgálat, sem zajszintmérés, sem környezetvédelmi szakértői elemzés nem készült. Pusztán a VEKE-től megrendelt tanulmány létezett, mely több alternatívát javasolt. A kerület vezetői azt választották, amelyikkel kapcsolatban komoly lakossági ellenállást prognosztizált a tanulmány. A budapesti közlekedést döntően meghatározó, közhatalmi befolyásra törekvő, a politikai alkukban részt vevő civil szervezet szerepe akkor vált problémássá, amikor a kerületi vezetés előkészítetlen és ezért törvénytelen választása mellé álltak, holott egyetlen pártatlan közlekedési szakember szerint sem szabad ezekre az utcákra buszokat engedni. A VEKE és a BKV szakmai presztízsét kockáztatja egy politikai alku érdekében.

Az önkormányzati vezetés egy állítólagos többségi érdeket képvisel, amellyel szemben néhány utca érdeksérelme eltörpül. Csakhogy létezik olyan alternatíva, mely sokkal jobban kielégíti ezeket az érdekeket, ráadásul a buszközlekedésre kijelölt utcák lakói olyan súlyos jog- és érdeksérelmet lennének kénytelenek elviselni, hogy még tényleges többségi érdek esetén sem tekinthetne el egy jogállami önkormányzat ennek figyelembevételétől. Az alpolgármester és környezete minden kifogással szemben a többségre hivatkozik, de azt ténylegesen nem tudja prezentálni, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy a műszaki, közlekedésbiztonsági, társadalmi, jogi és egyéb érveket felfogná. Önkormányzati rendszerünknek óriási károkat okoz, hogy a politikai pártok képtelenek a jogállami politikusi erények minimumát birtokló kádereket találni a helyi hatalom számára. Így a számtalan konfliktusforrással terhelt 3000 kiskirályság alig-alig tartható az alkotmányos működés keretei között.

A konfliktus során ismét megtapasztaltuk a helyi sajtó szabadságának teljes hiányát és az országos sajtó szakmai gyengeségeit. Ez utóbbiak néhány kivételtől eltekintve képtelenek voltak érzékeltetni a jogsérelmet, s leragadtak a többség-kisebbség primitív felfogásánál. A BKV vezetése és a VEKE szóvivője az alpolgármesterhez hasonlóan egy törpe kisebbség hőzöngéseként értelmezte a történteket. A legszomorúbb mégis az volt, amikor egy fővárosi közlekedéssel foglalkozó köztisztviselőről kiderült: a kertváros fogalma ismeretlen számára.

A polgármester és az alpolgármesterek a civil tiltakozás kifáradására játszanak, de egy héten keresztül a munkások reggeli megjelenésével egy időben az építést akadályozók is megjelentek. Az ellenállásba eddig belefektetett energia inkább elkeseredett lépésekre sarkallja az érintetteket. Az akciók résztvevőjeként állíthatom, hogy a tiltakozásban összekovácsolódott közösség elkezdte érezni, hogy képes a jogaiért fellépni és a helyi vezetéssel szembeszállni. Az egyébként is sűrűbb kapcsolati hálóval rendelkező kertvárosi környéken újabb kapcsolatok, ismeretségek szövődtek, a közös érdek képviselete felülírta a politikai szimpátiákat. Az ország kettészakadása talán éppen a helyi szintről orvosolható, ahol a spontán civil szerveződések megtanulják ellenőrizni a hatalmat és ellenállni a hatalmi visszaéléseknek. Az elszabadult kiskirályok és a félművelt technokraták szövetsége komoly túlhatalommal rendelkező ellenfél, de a mi lakóhelyünkön a hatalom és a polgárok viszonya kezd alapvetően megváltozni.