- Ébredj, ébredj! - kiáltozta. Láttam rajta, hogy nagyon feldúlt. - Mi van? Ég a ház? - kérdeztem az álmot törölgetve a szememből.

Párom az izgatottságtól csak dadogni tudott: - Vége, vége, vége! - hajtogatta levegő után kapkodva. Az olvasólámpa fényében úgy láttam, hogy könny csillog a szemében. Hirtelen a legrosszabbra gondoltam: - Befejeződött a Helyszínelők sorozat? - merthogy azt szokta késő éjszakáig nézni.

- A me... me... megszorításoknak van vége! - bökte ki végül nagy nehezen. - Talán csak rosszat álmodtál - próbáltam nyugtatgatni, de ő kirángatott az ágyból, odavonszolt a számítógéphez, amelynek képernyőjén a miniszterelnök új gazdasági programjáról szóló friss internetes híradások voltak olvashatók.

Kicsit furcsállottam, hogy pont az éjszaka közepén hozták nyilvánosságra, de talán éppen estére lett kész a program, nem akartak várni vele reggelig. Aztán, ahogy beleolvastam a szövegbe, rájöttem, hogy a miniszterelnök azért egy kicsit árnyaltabban fogalmaz a megszorítások végét illetően, s csak néhány hírportál interpretálta így sebtében az új adócsomagot, mielőtt rendesen végigolvasta volna. Én viszont, ha már kiment az álom a szememből, végigolvastam, és a zsebkalkulátorom segítségével ki is számoltam, hogy az adócsökkentés jövőre nekem maximum havonta 4500 forint többletbevételt jelentene, ami persze több a semminél, de ezért talán kár volt felébreszteni legédesebb álmomból.

Türelmesen elmagyaráztam a feleségemnek, hogy a vállalkozások terhei valamelyest tényleg csökkennek majd, de mi, bérből és fizetésből élők, egyelőre szívunk tovább rendesen. (Egyébként nagyon haragszom erre a "bérből és fizetésből" kifejezésre, mert azt az illúziót kelti, hogy az ember bért is kap meg fizetést is. Egy nagy túrót!)

Tulajdonképpen nem panaszkodhatok, van munkám, sőt, a fizetési papírom felül elég csinos összeggel indul. De ahogy aztán jönnek sorba a levonások, adók, járulékok, ami felül még csinos volt, az a lap aljára eléggé szakadt lesz. Kiszámoltam már párszor, hogy a bruttó bérem 65 százaléka megy el adóba és járulékba, én pedig a megkeresett fizetésem 35 százaléka felett rendelkezem. A Figyelő meg a múltkor azt számolta ki, hogy a lakosság egynegyedét kitevő járulék- és adófizető polgár tartja el az ország másik háromnegyedét.

A miniszterelnök most szigort ígér, kifehérítik a gazdaságot, még adóamnesztia is benne lehet a pakliban (ami azt jelentené, hogy visszamenőleg szemet hunynának bizonyos korábbi adóstiklik felett), hogy több legyen az adófizető.

- És velünk, eleve fehérekkel mi lesz? - kérdezte a párom, aki arról híres, hogy félhomályban is fején találja a szöget. - Mert jelenleg három személyre terítjük ugyan a családi asztalt, de a statisztikát nézve legalább nyolcan esznek abból a pénzből, amit megkeresünk - folytatta sajátos közgazdasági eszmefuttatását.

- Talán könnyebb volna elviselni a terheket, ha személyesen ismernénk azokat, akiket eltartunk - álmodozott a feleségem. - Nagyobb ünnepeken tényleg meghívhatnánk őket a családi asztalhoz. Lenne köztük, mondjuk, két nyugdíjas. Jolánka néni elmesélné, hogy szépen javul a combnyaktörése, Károly bácsi
a reumájára meg az érelmeszesedésére panaszkodna. Hátrányoshelyzetű Pistike örömmel újságolná, hogy javított matekból, Dolgos Jóska pedig a közmunkaprogramok hátulütőiről értekezhetne. És persze előttünk a fél utcát elfoglalná Hummerjével Fekete Béla, az ügyes vállalkozó, aki nemhogy egy fillér adót se fizet, de igénybe veszi mindazokat a járadékokat, ellátásokat és segélyeket, amelyeket a szegényeknek találtak ki...

Így töprengtük álomba magunkat. Reggel, amikor felébredtem, olyan távolinak tűnt ez az egész, mint egy rossz álom.

Egy adófizető polgár panaszát lejegyezte: