Sokkal inkább negyed-, mint félgőzzel futballozó ellenfelekkel szemben. Itt érdemes közbevetni, hogy a fenti sportági megjelölés - labdarúgás - csupán a vetélytársakra vonatkozik, a nemzetközi kupáktól nemhogy az előszobában, de már a kertkapuban búcsúzó magyar csapatokra (?) nem.

Az MTK 0-7-re ment a Fenerbahcséval a BL-selejtezőben, a Debrecen 3-7-re a berni Young Boysszal, a Győr pedig 2-6-ra a Stuttgarttal az UEFA Kupa kvalifikációs szakaszában. Szörnyű, de ki számított másra? Még szörnyűbb, hogy sokan. Érhetik a valaha oly ragyogó magyar futballt nagyobbnál nagyobb katasztrófák, a belső és külső hazudozók száma nemhogy csökkenne: az "eredményességgel" fordított arányban emelkedik. A hazai labdarúgószakmához tartozók döntő többsége - mintha nem is ebben a világban élne - valamiféle várakozást kelt mindig a kontinentális szezonkezdet előtt, mert ha nem így tenne, beismerné, hogy egészen mást csinál, mint amit kellene. Vagyis: fölösleges tevékenységet folytat nemzetközi összevetésben bagatell összegért, ám itthoni körülmények között bizony nem csekély summáért. S a semmi előállításáért a kis pénz is sok, de még mennyire...

Az összevissza gyakorlat és beszéd azonban nem sért fület, mármint - értelemszerűen - az úgynevezett labdarúgókörökben nem, sőt messzemenő megerősítésre számíthat a berkeken kívül eső, de a képmutatás tekintetében hasonló "színvonalon" mozgó szekértábortól. Az utóbbihoz tartozók egy-két napig álságosan sajnálkoznak a kudarcokon, majd visszatérnek a pozitív hanghoz, teherbe dicsérve a nihilfutball valamennyi szereplőjét. (Magyarán: gyomorforgatóan hamisak a fiaskók előtt és után meg azok idején is.) A szemükkel látók épp úgy röhögnek rajtuk, akár a sportágnak mind mélyebb és mélyebb gödröt ásó, reménytelen garnitúrán, ám ez a legkevésbé sem érdekli őket, mert az együttműködés "nagy" célja a látszat fenntartása.

A legborzasztóbb az, hogy amíg ez így van, a műfutballból soha nem lesz labdarúgás. Semmi különös nem történik tehát, ha hat meccsből hatot veszítenek el a nemzetközi tornák magyar részvevői, azaz: az ambícióknak, a rátermettségnek és az energiabefektetésnek megfelelően nullával zárják a második-harmadik selejtezőfordulót. Az európai évadban már a meteorológiai őszt sem sikerül megérni, ám ezzel annyira nem néz szembe senki sem - értsd: azok közül, akiknek kellene -, amennyire például Bajzát nem ismeri fel a saját korlátait. Róla szükségtelen lenne megemlékezni, ha nem volna oly szimbolikus az, amit a visszavágónak nevezett Győr-Stuttgart edzőmeccsen produkált. A német csapat 4-0-ás vezetésénél, Lehmann súlyos hibájának köszönhetően rúgott egy gólt, majd gúnyosan mutogatni kezdett a kapusnak. Ez még akkor sem járja, ha 4-0 ide. De így kiváltképp szánalmas, szerencsétlen, abszurd. Miként évtizedek óta - és egyre inkább - a teljes magyar "labdarúgás".

Minálunk a pótcselekvésben merül ki minden.

Miközben a világ - ha érdekelné egyáltalán, mi zajlik errefelé - ujjal mutogatna ránk, hogy csak "verjük" magunkat, de az égvilágon semmit nem mutatunk...