Az első rész itt olvasható>>>>>

Ugyanabban a városban tanulták a szakmát (Szombathely); ugyanazt az edzőt hagyták ott 2000 őszén (Németh Pál); ugyanannál a trénernél folytatták (Vida József); ugyanakkor nyertek Európa-bajnokságot (2002, München); ugyanakkor szereztek világbajnoki ezüstérmet (2003, Párizs); ugyanabban a szobában laknak külhonban... Zárómondat gyanánt egyébként azt akartuk ideírni, hogy a szombathelyi fiatalemberek akkor lennének maradéktalanul boldogok, ha mindketten aranyéremmel térhetnének haza, de ez csöppet közhelyes befejezés lenne. Vagy mégsem?" Mégsem. A közhelyet dramatizálta az élet.

Augusztus 24-én a két aranyérmes férfiú egy autóban utazott haza. De nem voltak maradéktalanul boldogok. Az egyik férfiúnál, a kalapácsvetőnél még ott volt az arany, a másiknak aznap kellett volna átvennie, de nem vehette, mert nem pisilt eleget. Volt rá egy éjszakája, hogy háromnegyed decit pisiljen, de csak harmadannyit sikerült neki. A sikertelen éjszaka után ahelyett, hogy a doppingellenőrökkel elment volna egy kórházba, kényelmes körülmények között kivárni, amíg a vele megitatott sok folyadék áthalad rajta, aláírta a doppingvizsgálat megtagadásával egyenértékű jegyzőkönyvet, aranyérme átvehetetlenségi elismervényét, és elrohant. Autóba vágta magát, jött haza. Vele tartott a másik férfiú, noha tudta, hogy nem hagyhatja el a doppingellenőröknek megadott tartózkodási helyét, mert bármikor (újra) doppingvizsgálatra rendelhetik. A diszkoszvető esete után rendelték is, de hiába. Szombathelyre érve bejelentette, hogy nem ad több mintát, visszavonul. A doppingellenőrök a jáki házáig is elmentek a pisiért, de nem jutottak be. Kopaszra nyírt és nyilván Gój Motorosok védték a magyarok bajnokát a globalista doppingvadászoktól. A kalapácsvető is elvesztette tehát az aranyérmét. Gyurkovics Ferenc súlyemelőtől egy ezüstérmet vettek el anabolikus szteroid használata miatt. Oxandrolont találtak a szervezetében, akárcsak Kecskés Zoltánéban, aki már el sem indulhatott a versenyen. A verseny közben megsérült Kovács Zoltán súlyemelő sem adott mintát, ő a sérülésből adódó fájdalmaira hivatkozva szakította meg a doppingellenőrzést. Két arannyal és egy ezüsttel a dopping-éremtáblázat élére ugrottunk. Egyetlen más nemzet sem vesztett egy éremnél többet.

Nyilvánvaló, hogy "ránk szálltak", s nyilvánvaló, hogy nem véletlenül. A doppingellenőrök egy évvel korábban levelet kaptak Magyarországról, melyben tájékoztatták őket arról a technikáról, mellyel a levél szerint korántsem tiszta magyar sportolók tiszta vizeletet öntenek a pohárba. Ennek a technikának a leleplezéséhez nagyon közelről és nagyon megalázó módon kell szemlélni a sportolók intim testrészeit.

Az ártatlanság vélelme és a normalitás vélelme ebben az esetben nem egyeztethető össze. Vagy azt vélelmezzük, hogy nem normálisak azok az urak, akik a kényelmetlen, megalázó procedúra miatt veszni hagyják az aranyérmüket, azt, amiért egész addigi életükben iszonyú keményen dolgoztak, s ami egész további életüket anyagilag és dicsőségileg beragyogta volna; vagy azt vélelmezzük, hogy a két párhuzamos pályán mozgó férfiú nem volt abban a helyzetben, hogy tiszta mintát szolgáltasson.

Kétféle vélemény alakult ki, egy antiglobalista "nép-nemzeti" és egy normatív-univerzalista. Az első képviselői azért gyalázták a sportvezetőket (Gyurcsány Ferenc sportminiszterig fölmenőleg), mert nem védték meg a megvádolt sportolókat, nem álltak ki mellettük. A második képviselői a lebukottak szánalmas mentegetése, illetve a felelősség elhárítása miatt ostorozták a sportvezetést (Schmitt Pál MOB-elnökig fölmenőleg, aki megígérte, hogy lemond, ha az olimpián magyar doppingügyek lesznek, de nem tette).

"Együtt érzünk az emberfeletti munkát befektető sportemberrel, hihetetlennek tartjuk a vádat, és érthetetlennek, hogy az Athénban üdülő egyes magyar sportvezetők kisujjukat sem mozdították védelmükben." (Elvették Fazekas aranyérmét!, Magyar Fórum, 2004. augusztus 26.) "Ő a magányos hős, aki elbukott. Vagy inkább elbuktatták. A magyar emberben persze ilyenkor fortyog az indulat - nekem az elcsent aranyérem fél napra elvette a kedvemet még a magasztos olimpiai eszmétől is. /.../ Fazekast úgy tiltották ki a versenyekről, hogy fel sem merülhetett a doppingolás gyanúja. /.../ Nem vitatom persze, hogy Fazekas is hibázott, amikor olimpiai bajnokként úgy viselkedett, mint egy király, s nem úgy, mint egy alattvaló. /.../ A nemes versengés illemhelyi péniszversennyé degradálódott." (Csontos János: Urológia, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 26.) Így beszélt a "nyomják Krahácsot!" véleményközösség.

A másikat a Magyar Hírlap szerkesztőségi cikkével illusztrálnánk (bár a Népszabadság kitűnő szakírói is ezt képviselték): "Elképesztő volt látni a tévében meg a címlapokon azokat a kigyúrt, kopasz szombathelyi tahókat, akik védik a kokszos konditermi miliőt idéző közegben ťbajnokainkatŤ. A lebukott Fazekast meg a menekülő Annust. /.../ És nem a magyar sportolókon vernénk el a port, talán rajtuk lehet legkevésbé. Egy velejéig rohadt rendszer végpontjain izzadnak, hajigálnak, emelgetnek ezek a szerencsétlen gladiátorok. Akik pénzért a nép szórakoztatására, szponzorok megelégedésére hosszú évek óta fizikailag teljességgel követhetetlen, abnormális csúcsokat döntögetnek. A világ élsportja hazuggá, manipulálttá vált, gyógyszervegyészek nagy viadalává. S ezen a porondon egész egyszerűen most minket pécéztek ki, tehát mi buktunk meg törvényszerűen. Felejtsük el végre az ostoba mosakodást, a boszorkányüldözéses vakerokat: Magyarország ég, leégett, ez van. De felelősöknek is kell lenniük. Mert doppingolni nem kötelező, az orvosoknak, edzőknek szemet hunyni az olimpiára induló sportoló vizsgálatánál, ahova a takarítónő pisijét hozzák be, szintén nem az. /.../ ... még mindig Rákosi álmát álmodjuk a sportnagyhatalom kis országról... Pedig Athén után azt kell átgondolni: erre a fecskendős illúzióra mennyit is költsünk az adóforintokból." (Doppingnagyhatalom, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 28-29.)

 Az első rész itt olvasható>>>>>