A megújult miniszterelnök gyorsan és indoklás nélkül kirúgta Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, bejelentette, hogy Gergényi Péter (a hírhedt vasprefektus) lesz az országos rendőrfőkapitány, s leszögezte, hogy az ellenzék többé nem számíthat a részéről olyan konciliáns gesztusokra, mint addig. Ilyen gesztus lett volna például ha meghagyják uniós biztosnak a kormány által néhány hónappal azelőtt jelölt Balázs Pétert, aki az Antall-kormány idején is volt államtitkár és nagykövet, az MSZP külpolitikai és integrációs titkárságát is vezette egy időben, hatalmas nemzetközi tekintélynek örvendett, Brüsszelben igen elégedettek voltak a teljesítményével, és nagyon szerették volna, ha marad. Ebben egyet lehetett volna érteni az ellenzékkel, de a kormánypártoknak fontosabb volt, hogy Kovács László, a távozni készülő pártelnök-külügyminiszter távoli és kellemes helyre bukjon, az uniós választásokon Balázs Péterrel együtt elveszett a regionális együttműködés – nagy pénzek mozgásának befolyásolására alkalmas – biztosi területe is.

Medgyessy a kormány átalakítását a hónap végére ígérte, de Gyurcsány Ferenc sportminiszter döntéskényszerbe hozta, augusztus másodikán felajánlotta a lemondását. A valóság érzékeny érzékelői nyomban látták, hogy a sportminiszter Medgyessy áldozata szeretne lenni, hogy az utóda lehessen: „A sportminiszternél – és kiegészítőleg mindenki másnál, aki ővele tartana – inkább taktikai ábrándot tapogatok le, mint valóságérzékelést. Medgyessy ma megdönthetetlen” – vélte Aczél Endre (Népszabadság, 2004. augusztus 2.). Gyurcsánytól „még korai félni” – írta Tamás Ervin (Népszabadság, 2004. augusztus 4.). A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Medgyessy majd tavasszal távozik, s az MSZP Kiss Péter kormányfővel és Szili Katalin pártelnökkel vág neki a 2006-os választásoknak. „A Medgyessy-kormány a bomlás jeleit mutatja: megfeneklett reformok, szétszaladó miniszterek, egy rendkívül barátságtalannak ígérkező 2005-ös költségvetés, egy holt ideges frakció és öles Fidesz-előny mindaz, amit per pillanat fel tud mutatni.” Így összegezte a helyzetet a Magyar Narancsban Korponai Ilona (2004. augusztus 5.), hozzátéve, hogy az lenne a legbölcsebb, ha Kuncze Gábor vezetné tovább a kormányt 2006-ig.

A hónap közepére véglegesen megromlott a viszony Medgyessy és az SZDSZ vezetői között. Fodor Gábor augusztus 16-án azt nyilatkozta, hogy a kormány átalakítását a kormányfővel kellene kezdeni. Medgyessy úgy vélte, csak az SZDSZ belső ellenzékének hőzöngéséről van szó. Aczél Endre továbbfejlesztette fent idézett prognózisát: „Medgyessynek több beleszólása van az MSZP ügyeibe, mint bármikor korábban.” (Népszabadság, 2004. augusztus 18.) E cikk megjelenésének napján Medgyessy bejelentette, hogy a kormányátalakítás keretében Gyurcsány és Burány Sándor mellett Csillag István is távozik a kormányból. Medgyessy úgy vélte, elég erős hozzá, hogy a szabad demokrata gazdasági minisztert az őt jelölő koalíciós partner tiltakozása ellenére kirúgja. Ez a parlamentáris demokrácia logikája szerint a koalíció felrúgását jelenti, mint ahogy azt jelentette négy évvel később is, amikor Gyurcsány penderítette ki a kabinetjéből a liberális egészségügyi minisztert. Az SZDSZ be is jelentette, hogy nincs többé bizalma a miniszterelnökben: vagy ő távozik a kormányból, vagy az SZDSZ. Medgyessy bagoly rögtön rá is huhogta a koalíciós verébre, hogy „tele van korrupciós ügyekkel” (idézett interjú, 2004. augusztus 19.).

Kiderült, hogy Medgyessynek kevesebb beleszólása van az MSZP ügyeibe, mint bármikor korábban. Az MSZP elnöksége augusztus 19-én – villámgyorsan és habozás nélkül – az SZDSZ-t választotta, s rögvest meg is nevezték Medgyessy utódát, Kiss Pétert. Nyolc elnökségi tagból nyolc rá szavazott, a kilencedik, Toller László a „puccsszerű” döntés ellen tiltakozva a szavazás előtt kirohant az ülésről, s ezzel a kirohanással megkezdődött a Gyurcsány-csapat nagy menetelése. Az MSZP frakciójában és választmányában 21-én Kiss Péter kapott  ugyan több szavazatot, és a párt vezetőinek jelentős többsége is őt támogatta, de a 25-re összehívott rendkívüli küldöttgyűlésen a küldöttek közel háromnegyed része Gyurcsányra voksolt. A párttagság kiütötte a pártelitet.
Medgyessy korábban úgy nyilatkozott, hogy ha augusztus 26-ig nem találják meg az utódját, akkor 27-én lemond. Ennek azért volt jelentősége, mert a lemondás lehetetlenné teszi, hogy a koalíciós pártok időveszteség és a köztársasági elnök közbejötte nélkül, konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal váltsanak kormányfőt. 25-re megvolt a kormányfőjelölt, Medgyessy mégis lemondott, mondván: „nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak”. A köztársasági elnök, Mádl Ferenc közbejött, és úgy értelmezte a törvényt, hogy a miniszterelnök csak harmincnapos felmondási idővel mondhat le, tehát még egy hónapig hivatalban kell maradnia.

Bod Péter Ákos megfogalmazta az új kormány alapdilemmáját: egy normális kormány az adott helyzetben csak azt teheti, amit egy normális kormány nem tehet. Ti. nagy bajban lesz a gazdaság, ha „nem tér rá az új kormány az EU-nak átadott konvergenciaprogramhoz képest is sokkal szigorúbb, keresletszűkítő, a büdzsét egyensúlyba hozó kurzusra. Amire minden politikai elemző rávágja: politikai öngyilkosság. Hiszen még az osztogatásos években is megkapták a kormánypártok a fösvénység vádját, és a politikai ellenzék az eddigi tetemes deficit mellett is a megszorításos politikai stigmáját aggatta a kormányra.” (Kényszer szülte alkalom, Népszabadság, 2004. augusztus 26.) S ha még csak ellenzék aggatott volna! De például a Szili Katalin pártelnökségét támogató szocialista „reformkörösök” is aggattak. Radikálisan, gyakorlatilag az átlagbér szintjéig emelték volna az amúgy is magas minimálbért, s leállították volna a privatizációt. Révész Máriusz a Fidesz szóvivője meg is dicsérte őket: „ma már az MSZP valóban baloldali része is elutasítja a privatizációt és a megszorításokat”. (Magyar Hírlap, 2004. augusztus 16.) Bod Péter Ákosnak a fönt idézettel egy napon a Heti Válaszban is megjelent egy írása, mely szerint egy profi kormánynak „az Orbán-kormányzat második félidejében beinduló nagymértékű költekezéssel szakítva stabilizációs programmal” kellett volna kezdenie a kormányciklust (Bankármítosz után gazdaságpolitikai csőd, Heti Válasz, 2004. augusztus 26.). Nyilván úgy, ahogy a Horn-kormány stabilizálta az Antall–Boross-kormány pénzügyileg fedezetlen, politikailag Bod Péter Ákos jegybankelnök által fedezett költekezése miatt a csőd szélére jutott országot tíz évvel azelőtt.
Gyurcsány Ferenc szét fogja verni és végromlásba taszítja az MSZP-t, s a derék baloldaliak kénytelenek lesznek másik pártot építeni a romokon – jósolta Csintalan Sándor (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.). Elkerülhetetlen az előrehozott választás – írta le (akkor még csak) ezredszer Fritz Tamás (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 28.). „Jelenleg úgy látszik: a Fidesz győzelmének egyedül az aránya kérdéses… A koalíció pártjai szinte menthetetlennek tűnnek… egyáltalán nem zárható ki megsemmisítő vereségük sem” – prófétált Tölgyessy Péter (A végjáték kezdete, Népszabadság, 2004. augusztus 28.).

Bauer Tamás azt hangsúlyozta, hogy a Medgyessy-kormány részeként annak a Magyar Bálint vezette SZDSZ-es kiskormánynak is buknia kell, mely az ország gazdasága, pénzügyi egyensúlya helyett csak a maga költséges „modernizációs” bizniszeivel törődött. Bauer szerint, ha az új kormány végre „átgondolt, határozott reformpolitikát” folytat, akkor „akár még meg is nyerheti a választásokat, amire az eddigi sodródás folytatás esetén semmi esélye nem maradna.” (Új kormány – más kormány?, Népszabadság, 2004. augusztus 23.) Nekem ez a jóslat tetszett a legjobban, de ez sem jött be.
„Köszönjük! Medgyessy Péter nem tehetett mást, mint hite szerint erkölcsi kérdést csinált a politikából. Úgy tanítják, a klasszikus drámákban a főhősnek el kell buknia az erkölcsi tanulság győzelméért. De vajon lesz-e, lehet-e az erkölcsnek győzelme a mostani helyzetben? A kérdés még várat magára. Remény ezért még van – ezt egy valódi államférfi üzeni saját sorsával. Lehet ugyan, hogy egy kis párt és pár politikus ellene, de a közvélemény vele…” – ezt a fizetett hirdetést jelentette meg augusztus 25-én a Népszabadságban a Tisztelet Társasága, mely elnökétől, Schmuck Andortól, a Xénia-láz lovagjától nyerte erkölcsi hitelét, amit másfél évvel később Medgyessy egyik prominens ellenlábasának, Dávid Ibolyának szövetségeseként kamatoztatott.

A múlt köde, 2004. augusztus - a 2. rész itt olvasható>>>>