Politikai bosszút emleget a gyöngyösi Fidesz

- A szocialista többségű gyöngyösi önkormányzat valamennyi önkormányzati tisztségből visszahívta a Fidesz Polgári Frakció képviselőit - tájékoztatta a frakció vezetője pénteken az MTI-t. A polgármester hangsúlyozza, hogy nem bosszúállásról van, csupán jelezni kívánták a Fidesznek, hogy egy politikai párt nem okozhat kárt saját városának.

Tatár László szerint az Apollo Tyres indiai gumigyár ügyében képviselt álláspontjuk miatt állt bosszút rajtuk a csütörtök este megrendezett rendkívüli ülésen a szocialista többség.

A szerintük törvénysértő döntés megsemmisítése érdekében a közigazgatási hivatalhoz fordulnak, illetve rágalmazás miatt kártérítési pert is indítanak, mert Hiesz György, a város polgármestere félmilliárd forintos károkozással vádolta őt magát és a frakció helyettes vezetőjét - tette hozzá.

A politikus elmondta: eredetileg pályázatok ügyében hívták össze a frakcióülést, majd a polgármester és egy szocialista képviselő javaslata alapján kerültek napirendre a személyi kérdések.

Ezt követően a 24 tagú testület 13 szocialista tagjának szavazatával zárt ülés keretében visszahívták tisztségükből a Fidesz Polgári Összefogás Frakció valamennyi önkormányzati bizottsági elnökét. Valamennyi felügyelőbizottsági tagot, amelyet a frakció delegált az önkormányzati cégekbe, sőt Fidesz Polgári Összefogás Frakció által delegált külső bizottsági tagokat is.

- Az SZDSZ tartózkodott a szavazáskor, illetve kivonultak a helyi lokálpatrióták és az Együtt Mátrafüredért Egyesület képviselői is - fűzte hozzá.

Tatár György, a továbbiakban a legsötétebb ötvenes évek gyakorlatát idézőnek minősítette a szocialisták eljárását. "Ugyanis egy statáriális népbíróság jellegét öltötte a testületi ülés" - hangoztatta.

Hiesz György szerint a döntés sem az érvényes jogszabályokat, sem az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát nem sértette. A tisztségviselőkről, a képviselők kinevezéséről és visszahívásáról is a képviselő-testület dönt - szögezte le. Ugyancsak cáfolta a félmilliárdos károkozás vádját.

Végül hangsúlyozta, hogy nem bosszúállás történt, csupán jelezni kívánták a Fidesznek, hogy egy politikai párt - visszaélve demokratikus jogával - nem okozhat kárt saját városának - mondta a polgármester.

A történtek előzménye, hogy az Apollo Tyres indiai gumigyár visszalépett Gyöngyösre tervezett 200 millió euró értékű beruházásától. Minderre azt követően került sor, hogy a Fidesz népszavazást kezdeményezett a beruházás meghiúsítása érdekében.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.