San Marinó-i Nagydíj: Talmácsi fölényesen győzött

A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor fölényesen diadalmaskodott a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, vasárnap Misanóban.


"Nagyon nagyon boldog vagyok. Olaszországban különösen értékes a győzelem, s most újra sikerült. Azt hiszem sikerült találnunk egy olyan erőt, az új geometriát, amit remélem a következő versenyekre is át lehet vinni" - mondta az MTI-nek Talmácsi Gábor. "A motor az egész hétvégén remekül ment. A futam közepén elkövettem egy kisebb hibát, rosszul váltottam, kissé meg is csúsztam, de sikerült megoldani a helyzetet."
Az Apriliával versenyző vb-címvédő magyar motoros mögött a brit Bradley Smith lett a második és az olasz Simone Corsi a harmadik. Talmácsi Gábor, aki sikerével ismét harmadik a vb-pontversenyben, pályafutása nyolcadik futamgyőzelmét szerezte meg.

A magyar versenyző elképesztően motorozott a hétvégén: pénteken fölényesen nyerte az első szabadedzést, majd az 1. kvalifikáción is a leggyorsabb volt. Szombaton ismét csak a kipufogóját "szagolhatták" a riválisok, ő érte el a legjobb időt a második tréningen és megszerezte pályafutása kilencedik pole pozícióját, egyben sorozatban harmadszor indulhatott az élről.

A spanyol Alvaro Bautista nyerte a 250 kcm-esek versenyét. A kategória magyar indulója, Tóth Imre korábbi kézsérülése miatt feladta a futamot. Az izgalmas, fordulatos viadalon Bautista mögött a japán Takahasi Juki ért célba a második helyen, míg a magyar Team Toth versenyzője, a szintén spanyol Hector Barbera a harmadikon.

A MotoGP-ben az olasz Valentino Rossi győzött, s ezzel pályafutása 68. sikerét aratta a vb elit kategóriájában.
Vasárnap a bemelegítésen már a pontversenyben éllovas francia Mike di Meglio volt a leggyorsabb és Talmácsi "csak" a második. Persze, ahogy a motorosok is mondják: a favoritnak a derbin kell győznie.

 

Talmácsinak remekül sikerült a rajtja, megtartotta első helyét, mögötte Bradley Smith és Nicolas Terol robogott, s a magyar már az első kör végén közel fél másodperces előnyt szerzett. A brit Scott Redding, aki szintén az első sorból, a negyedik helyről rajtolt, gyorsan befejezte a misanói viadalt, miután a harmadik körben nagyot bukott. Eközben a magyar tovább növelte előnyét 0.802 mp-cel vezetett Smith és 2.639-cel Terol előtt.

Az ötödik körben egyre jobban meglépett az üldöző bolytól Talmácsi és Smith, már közel 5 mp volt az előnyük a többiekkel szemben, amely a tizedikben már majd nyolc (!) mp volt. A magyar ugyanakkor képtelen volt lerázni üldözőjét, a mindössze 17 esztendős britet, aki a féltávnál kihasználta Talmácsi kisebb hibáját és az élre állt, így a címvédő üldözöttből üldözővé vált. A duó előnye ekkora már közel 10 mp-re nőtt.

Kilenc körrel a zárás előtt a pontversenyben éllovas francia Mike di Meglio megcsúszott és hatalmasat esett, de a saját lábán hagyta el a pályát, Talmácsi pedig visszavette a vezetést a brit sihedertől. Folytatódtak a bukások: ezúttal a német Stefan Bradl csúszott ki. Ő volt a 16. "elbukott" motoros.

Öt körrel a leintés előtt a vb-címvédő magyar klasszis magabiztosan, több mint egy mp-cel vezetett Smith, és majd 11 mp-ces előnye volt az üldözőkkel szemben. A hajrában pedig már nem változott a helyzet az élen.

Eredmények:
125 kcm:
-------- 1. TALMÁCSI GÁBOR (Aprilia) 40:03.679 p 2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 40:09.081 3. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 40:18.067 4. Marc Marquez (spanyol, KTM) 40:20.737 5. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 40:21.000 6. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 40:21.161

A vb-pontverseny állása a 13. futam után (még 5 van hátra):
1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 186 pont, 2. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 158, 3. TALMÁCSI 147 Talmácsi az első helyről rajtol

 A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor az első helyről rajtol vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, Misanóban.
Az Apriliával versenyző vb-címvédő

A MotoGP-ben, vagyis a királykategóriában az ausztrál Casey Stoner szerezte meg az első rajtkockát, a hétszeres világbajnok, hazai közönség előtt szereplő Valentino Rossi lett a második és a spanyol Jorge Lorenzo a harmadik.

A 250-esekénél a spanyol Hector Barbera indulhat az élről, Tóth Imre a 25. helyről startol.
magyar motoros 1:43.729 perc alatt teljesítette leggyorsabb körét a szombati időmérő edzésen a 4,226 km-es pályán.

Talmácsi Gábor ezzel pályafutása kilencedik pole pozícióját szerezte meg.

A második rajtkockából a brit Bradley Smith, míg a harmadikból a spanyol Pol Espargaro startol vasárnap.

A magyar pilóta végig kitűnően teljesített, a riválisainak szinte esélye sem volt arra, hogy megszorítsák. Talmácsi már a kvalifikáció elején ráijesztett a többiekre egy 1:44.442 perces köridővel, majd fokozatosan faragott le ebből és a nyolcadik körben már 1:43.762 perc alatt robogott körbe. A hajrában pedig még rá is tett egy lapáttal és végül magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát.

"Ilyen még talán nem is volt eddigi pályafutásom során, hogy egy versenyen mind a négy edzést megnyerjem, ráadásul sorozatban harmadszor indulhatok az élről" - mondta az MTI-nek Talmácsi Gábor. "Még jobb időt szerettem volna elérni, de a leggyorsabb körömben feltartottak. Egy kissé kisodródtam, így azután nem jött össze. Eddig nagyon elégedett vagyok. Ez remek előjel a vasárnapi versenyre."

 A szombat reggeli szabadedzésen is Talmácsi volt a leggyorsabb

 Talmácsi Gábor érte el a legjobb időt a San Marinó-i Nagydíj szombat reggeli szabadedzésén.

Az Apriliával versenyző vb-címvédő magyar motoros 1:43.779 perc alatt teljesítette leggyorsabb körét a 4,226 km-es pályán.

A második helyen az olasz Simone Corsi végzett 1:44.235 perccel, míg a harmadik a spanyol Nicolas Terol lett (1:44.288 p)

Talmácsi eddig remekül teljesített a misanói pályán: megnyerte a pénteki szabadedzést és az első időmérőn is ő volt a leggyorsabb. Most már csak az hiányzik, hogy szombaton délután megszerezze az első rajtkockát, aztán vasárnap újra bebizonyítsa, nem véletlenül lett világbajnok tavaly a nyolcadliteresek között. Az idén ugyanis - legalábbis eddig - néha akadozott a gépezet és jelenleg csak negyedik a vb-pontversenyben. Természetesen ahogy menedzsere, Stefano Favaro fogalmazott: messze még a vége és nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a valenciai, idei utolsó GP-n ismét a magyar versenyző jusson fel a csúcsra.

Természetesen akadnak olyan motorosok, akik örökké a csúcson lakoznak. Ezen kevesek közé tartozik Valentino Rossi, az olaszok - talán - legnagyobb kedvence. A legendás "46-os", "The Doctor", "Valentinik" és még sokáig sorolhatnánk a beceneveit. A hétszeres világbajnok jelenleg is vezeti a pontversenyt, így azután nem merész a jóslat, hogy nyolcadszor is ő állhat fel a képzeletbeli dobogó tetejére. Urbino világhírű szülötte hosszú ideig Londonban élt, aztán visszaköltözött hazájába és Tavulliában telepedett le. A városka lakói nagy boldogságukban, hogy náluk lakik minden motorosok legnagyobbika, elhatározták pünkösdi királyt csinálnak belőle és vasárnap Rossit nevezték ki polgármesternek. Hogy teljes legyen az öröm, kitettek egy táblát a városka elejére, meg a végére, miszerint Tavulliában 46 km/h a sebesség legfelső határa.

A további program: 10 ó: MotoGP - szabadedzés 11:15 ó: 250 kcm - szabadedzés 13:10 ó: 125 kcm - 2. időmérő 13:55 ó: MotoGP - időmérő 15:10 ó: 250 kcm - 2. időmérő

vasárnap: 8:40 ó: 125 kcm - bemelegítés 9:10 ó: 250 kcm - bemelegítés 9:40 ó: MotoGP - bemelegítés 11 ó: 125 kcm - GP-futam 12:15 ó: 250 kcm - GP-futam 14 ó: MotoGP - GP-futam
 Talmácsi nyerte az első szabadedzést

Augusztus 29. péntek. Talmácsi Gábor nyerte a San Marinó-i Nagydíj péntek reggeli első szabadedzését.

A második helyen a hazai közönség előtt szereplő Andrea Iannone, míg a harmadikon a spanyol Nicolas Terol végzett.

"Nagyon jól ment a motor, segített az új beállítás" - mondta a trénig után az MTI-nek a világbajnoki címvédő magyar motoros. "Természetesen nem szeretném elkiabálni a dolgot, mindenesetre nagyon bízom abban, hogy a továbbiakban is jól alakulnak majd a dolgok."

"Gábor végig kiválóan hajtott, hol első, hol pedig második volt és egy pillanatig sem volt veszélyben az edzéselsősége. Jelenleg negyedik a vb-pontversenyben, de bízom abban, hogy a szezon végére meglesz a dobogós hely, egy kis szerencsével még a legfelső fok is elérhető. Tavaly is itt Misanóban fordult meg a kerék" - tette hozzá Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere.

A nyolcadliteresek között jelenleg a francia Mike di Meglio vezet a pontversenyben (186 pont), második az olasz Simone Corsi (142), a német Stefan Bradl (126) a harmadik és Talmácsi (122) a negyedik. A győzelemért 25 pont jár, így Favaro jóslata megvalósíthatónak látszik. Csak megbízható vasparipa, meg egy kis szerencse kell hozzá, mert motorozni Talmácsinál kevesen tudnak jobban.

Misanóban amúgy az idő remek, hétágra süt a nap, a pálya körül pedig szépen gyűlnek a benzingőzzel megfertőzött rajongók. A szervezők szerint vasárnap már megközelíteni sem lehet a misanói pályát, hogy megtekinthessék a derbit, amely a következő festői elnevezést kapta: GP Cinzano di San Marino e Riviera di Rimini.

Eredmények:

125 kcm:

1. szabadedzés: 1. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:45.465 p 2. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 1:45.607 3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 1:45.891 4. Bradley Smit (brit, Aprilia) 1:46.000 5. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 1:46.072 6. Joan Olive (spanyol, Derbi) 1:46.359

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.