Gyurcsány Blikk-interjúban közölte: az ellenzék szavazatait is várja



Blikk: Gyurcsány az ellenzék szavazatait is várja

Fideszes támogatást is remél az adócsökkentési javaslathoz a miniszterelnök.  Gyurcsány Ferenc szerint az előterjesztést el fogja fogadni a  parlament.
"Adócsökkentésben valamennyi párt támogatását várom, a KDNP-ét és a Fideszét is" - mondta a miniszterelnök a Blikk pénteki  számában megjelent interjújában.
Gyurcsány Ferenc leszögezte: az országot akarja meggyőzni arról,  hogy az embereknek jó, ha mindenkinek 60 ezer forinttal több marad a  borítékjában évente, és ez a legjobb érv a parlamentben is. "Ha az  ország támogatja, a parlament miért ne támogatná?" - tette fel a  kérdést a miniszterelnök.
Kijelentette, hogy valamennyi ellenzéki pártnak lehet olyan  javaslata a csomaghoz, amelyet elfogad. "Ha azt mondják,  miniszterelnök úr, ne ezt csináljuk, hanem inkább azt, mert azt  támogatják a munkaadói vagy a szakszervezetek - és nem borul fel a  költségvetés egyensúlya -, egy pillanat alatt azt fogom mondani,  hogy rendben van" - mondta a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc tagadta azt a lapértesülést, miszerint tárgyalt  volna a gázáremelésről minisztereivel. "Annyit lehet tudni, hogy  egyre drágábban jön a földgáz, és hogy nekünk az a dolgunk, hogy  amennyire csak lehet, csillapítsuk ennek hatásait"- válaszolta arra  a kérdésre, hogy mit lehet tudni a gázáremelésről.
A Népszabadság csütörtöki számában írta, hogy Gyurcsány Ferenc  miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Szabó Pál, az  ármegállapításért felelős szakminiszter 9,8 százalékos lakossági és  12 százalékos ipari gázáremelésről tárgyalt, amely októberben lép  hatályba. A lap szerint valószínűleg a hétvégén hirdetik ki az  áremelést. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium  kommunikációs főosztálya erre úgy reagált: döntés még nincs, folynak a tárgyalások. (MTI)

Népszava: Szigorodik a gáz- és távhő ártámogatás ellenőrzése

 Hétfőn kezdi postázni a Magyar Államkincstár az adategyeztetésre felszólító  leveleket a hatósági ellenőrzésen fennakadt gáz- és  távhő-kompenzációt igénylőknek, a kérelmek jogosságát az idén a  korábbiaknál is szigorúbban vizsgálják - írja a Népszava.
A lap pénteki számában megjelent cikk szerint ebben az évben hozzávetőleg 100 ezer ügyfél számíthat beadványa felülvizsgálatára.  A tetten érteknek az eddig felhasznált támogatási összeget vissza  kell fizetniük, méghozzá a jegybanki alapkamat kétszeresével  megterhelve.
Leginkább azok számíthatnak az ellenőrzésre, akik a személyi  jövedelemadó bevallásuknál kisebb jövedelmet írtak az igénylésbe,  kis jövedelemmel sok gázt fogyasztanak, egyszerre több lakcímen  vannak bejelentve vagy az igénylés szerint egyáltalán nem  rendelkeznek jövedelemmel.
Tavaly több tízezer hamis adatot közlő kérelmezőt leplezett le a  kincstár. Egyes vélemények szerint ennek tudható be, hogy egy éve  még 2,2 millió igénylő volt, az idei szezonban pedig már csak 1,9 millió. (MTI)

Napi Gazdaság: 4 százalékkal drágulhat novembertől a távfűtés

A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfűtés  novembertől, ami már most is drágább a magyar fővárosban, mint  Bécsben - írja a Napi Gazdaság.
A lap pénteki számában megjelentek szerint Budapesten évente 260 ezer forintba kerül a távfűtés átlagosan, míg bécsben ennél 15  százalékkal olcsóbb.
Bécsben 1.900, Budapesten 3.443 forintba kerül a fogyasztónak 1  gigajoule távfűtési energia. Ennek okai között szerepel az, hogy az  osztrák fővárosban részben a hulladék és szemétégetés energiáját  használják, de a magyar lakótelepi házak hiányos szigetelése, a  fűtési rendszerek kórszerűtlensége is.
Augusztusban 5,5 százalékkal, az idén már harmadik alkalommal  emelték a távfűtés hődíját Budapesten. A fővárosi önkormányzat múlt  évi rendeletének megfelelően ez évtől a 240 ezer budapesti  távfűtéses otthonban a távhőárak automatikusan, külön önkormányzati  döntés nélkül követik a negyedéves gázárváltozásokat.
A januári gázáremelés miatt februártól maximum 5,1 százalékkal,  az április gázáremelés után májustól 6,1 százalékkal nőtt a távfűtés  hődíja.
Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője a legutóbbi emeléskor  elmondta: ha az idén lesz újabb gázáremelés, akkor egy hónappal  később a távfűtés hődíja is drágulni fog. Tavaly több mint 50  százalékkal lett drágább a távfűtés, elsődlegesen a kompenzáció  megszűnése miatt. 
A szóvivő tájékoztatása szerint az augusztusi távhődíj-emeléssel  800 forinttal nőhet egy 53 négyzetméteres átlaglakás fűtésének  hődíja. Az idei két korábbi emeléssel együtt ez az összeg 2.000  forint körüli.

Balog Róbert kitért arra is, hogy a fővárosi önkormányzat tavaly  befagyasztotta erre az évre a távfűtés 35 százalékos alapdíját. Éves szinten az alapdíj egy átlaglakásnál 83 ezer forint. (MTI)

Új Dunántúli Napló: egyetlen ingatlantulajdonos miatt "bukik" a komlói kerékpárút-beruházás

 Egyetlen ingatlantulajdonos ellenkezése miatt esett el Komló, Magyarszék és  Mecsekpölöske attól a 200 millió forint támogatástól, melyet a három  települést összekötő kerékpárút építésére nyertek a Dél-dunántúli  Operatív Program pályázatán - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Páva Zoltán, Komló polgármestere elmondta: a 12,2 kilométer hosszú nyomvonal kialakításában érintett százegy telektulajdonos  közül a közelmúltban százzal már megállapodtak, egy azonban az ott  élő békákra és a jövőbeni fakitermelésre hivatkozva nem egyezett  bele az építkezésbe, illetve a telkét csak a piaci ár többszöröséért  adta volna el.
A pályázók az elmúlt időszakban újabb és újabb haladékokat  kértek és kaptak a beruházás megkezdésére, de a vonakodó  telektulajdonossal az utolsó határidőig sem sikerült megegyezni, így  a korábban megítélt pénzt megvonták tőlük.
Páva Zoltán sajnálatát fejezte ki a térségnek fontos  nagyberuházás elmaradása miatt. Szerinte a projektet és az abban  dolgozók munkáját a puszta rosszindulat tette tönkre - olvasható a baranyai napilapban. (MTI)

Világgazdaság: Kiválasztották a Tüskecsarnok üzemeltetőjét

A KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress Ú Events Hall Kft.  nyerte el egyedüli pályázóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV)  Zrt. által a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására  kiírt tendert – tudta meg a Világgazdaság.
A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a lágymányosi Infopark területén lévő, több mint tíz éve befejezetlen épületben  legalább négyezer fős konferenciaközpontot alakítanak ki.
Az épület befejezése hozzávetőleg 8-9 milliárd forintos  beruházást jelent. A Tüskecsarnok vagyonkezelőjének a létesítményt  hasznosítania kell, az üzemeltetésből befolyó, remélt haszonból az  állam nem kér részesedést. 
A nagy befogadóképességű konferenciaépület a remények szerint  új, speciális piaci lehetőségeket nyit a magyar kongresszusi  turizmus számára.
A Világgazdaság megemlíti, hogy a SYMA csarnok szomszédságába is  terveznek egy 4-5 ezer fős konferenciaközpontot, 4,5 milliárd  forintos beruházással. A két központ azonban legfeljebb konkurense  lesz egymásnak, a magyarországi rendeznénypiacon biztosan lesz igény  mindkét központ szolgáltatásaira - idézi a lap Szántó Andrást, a SYMA+ SD Kft. ügyvezető igazgatóját. (MTI)

Napló: nem lehet a képzést elkezdeni az egyik ajkai szakképző iskolában

A Veszprém Megyei közgyűlés elnöke szerint az ajkai önkormányzat jogsértő módon akar helyet csinálni saját iskolájában a megyei intézményből átcsábított vendéglátós tanulóknak - írta pénteki számában Veszprém megye napilapja, a Napló.

Lasztovicza Jenő elnök egy minisztériumi állásfoglalásra hivatkozva azt állította, hogy az ajkai képviselők az oktatási törvény előírásait megszegve teremtették meg a feltételeket a képzés indításához - olvasható a lapban. Az újság közli azt is, hogy

az ajkai önkormányzat vezetői cáfolták a közgyűlési elnök, illetve a minisztériumi levél állításait.

A lap értesülése szerint az ajkai ülés jegyzőkönyve és más dokumentumok alapján a regionális közigazgatási hivatal is kialakította álláspontját az ügyről, ám - mint a lapban olvasható - hiába kérték, "elzárkóztak annak kiadásától".

"Ugyanakkor hozzájutottunk egy újabb minisztériumi levélhez; Szüdi János, az oktatási tárca szakállamtitkára az ajkai döntéssel kapcsolatos újabb dokumentumok megismerése után is úgy véli, hogy az ajkai önkormányzat kapcsolódó határozata több ponton nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak" - írta a megyei lap. Az újság közlése szerint szakállamtitkár leszögezte: a július végén hozott ajkai határozat szerint nevelést és oktatást a 2008/2009-es tanévben nem lehet megkezdeni.

Csakhogy a megyei fenntartásban működő ajkai Bánki Donát Szakiskolába beolvasztott Bercsényi Miklós Szakközép- és Szakiskolából 44 diák (köztük egy teljes, 25 fős osztály) átiratkozott az ajkai önkormányzat fenntartásában lévő Fekete István - Vörösmarty Mihály Szakiskolába - olvasható a Naplóban.(MTI)

 

 
Magyar Nemzet: az iskolafejlesztési támogatást pártalapon osztották

A 75 milliárd forintos iskolafejlesztési program kiemelkedő összegű  támogatásait szinte kizárólag olyan települések nyerték el,  amelyeknek szocialista országgyűlési képviselőjük van – írja a  Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában a nagyobb összegű támogatásokat veszi számba. A cikk megállapítja, hogy az egymilliárd forint feletti  támogatásban részesülő 6 település közül mindössze egy  tartozik  fideszes országgyűlési képviselő választókerületébe. A 900 millió  forint feletti támogatást elnyerő 14 településből 9 szocialista  kötődésű,
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy összesen 253 iskolafenntartó  nyert el iskola-felújítási támogatást, és ilyen számú település  "politikai viszonyainak áttekintése szinte lehetetlen".
Politikai elfogultság jeleként értékeli a lap azt is, hogy a  nyertesek között csupán öt egyházi fenntartású intézmény van, és azok is csak alacsony összeggel. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.