Obama beszéde a denveri konvención: gyökeres változásokat!

Nem illik a pedigrém ehhez a hivatalhoz, de változásokra van szükség Washingtonban – mondta a demokrata elnökjelölt több mint nyolcvanezres tömeg és tévénézők tízmilliói előtt. A pódiumon töltött negyvenhat percében nem kímélte ellenfelét, John McCaint és Bush elnököt sem.


Obama beszéde - videó és a szöveg leirata - a New York Times honlapján: itt letölthető
Mintha ezt is Bob Geldof szervezte volna. A 46 évesen is álomszép Sheryl Crow, továbbá Michael McDonald, Stevie Wonder, a „Let the Sunshine In” a Hairből, és több mint nyolcvanezres, önfeledten táncoló, ujjongó tömeg a denveri futballstadionban. Amerika utcai kivetítőkön követi – több százan a New York-i Times Square-en -, meg persze az esti főműsoridőben a nappalikban. A zene közé egyre nagyobb dózisban adagolt politika, a többi között Al Gore volt alelnök és Dwight D. Eisenhower egykori republikánus elnök Obama-párti unokája melegiti be a tömeget a demokrata konvenció záróeseményére.

  Barack Obama negyvenhat perces beszédben fogadja el pártja elnökjelöltségét. Az elsők között Hillary és Bill Clintonnak mond köszönetet. Felszólalásában hangsúlyt kapnak az amerikaiak nap mint nap megélt gazdasági problémái (ingatlanpiaci válság, az egekbe szökött üzemanyagárak, stb.), valamint az Egyesült Államok elhibázottnak tartott stratégiája a világban. – Önök közül egyre többeknek van olyan autója, amelyet vezetni már nincs pénze, hitelkártyaszámlája, amelyet nem tud kiegyenlíteni, és olyan tandíja, amely meghaladja az erejét – mondja. Egyértelművé teszi, hogy a demokraták a kisemberek pártján állnak. „Gazdaságunk erősségét nem milliárdosaink számán mérjük le..., hanem azon, hogy valaki, akinek van egy jó ötlete, vállalhat-e kockázatot, hogy új céget alapítson, vagy azon, hogy a borravalóból élő pincérnő kivehet-e egy napot anélkül beteg gyereke ápolására, hogy elveszítené az állását.”

- Nem lehet úgy legyőzni egy nyolcvan országban működő terroristahálózatot, hogy megszálljuk Irakot. Izrael nem védhető meg, Irán pedig nem rettenthető el pusztán azáltal, hogy keményen beszélünk Washingtonban. Nem lehet igazán kiállni Grúziáért úgy, hogy legrégebbi szövetségeinket torzítottuk el. Ha John McCain George Busht akarja követni a keménykedésben és rossz stratégiában, úgy az szíve joga, de nekünk nem ilyen változásra van szükségünk – fogalmaz Obama, miközben a tömeg a szervezők által kiosztott „Változás” táblákat tartja a magasba. Obama szerint McCain szereti hangoztatni, hogy a pokol kapujaiig kíséri Oszama bin Ladent, de a barlangig sem jut el, ahol él.

Illinois szenátora – az első afroamerikai, aki idáig eljutott a politikában a 40 milliós közösségből - Martin Luther King nevének említése nélkül utal a napra pontosan 45 éve, Washingtonban elmondott „Van egy álmom” beszédre. Obama elébe megy a bírálatoknak, és kimondja: „Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a legnyilvánvalóbb jelölt erre a hivatalra. Nem illek a tipikus pedigrébe, nem a washingtoni folyosókon telt el a pályám”. – De az ilyen meghatározó pillanatokban, mint ez, a változás, amelyre szükségünk van, nem Washingtonból jön; a változás jön Washingtonba – teszi hozzá.

McCain kampánystábja azt közli, a republikánus jelölt egyelőre nem nevezi meg alelnökjelöltjét. Az arizonai szenátor szóvivője, Tucker Bounds mindamellett azonnal reagál a maratoni denveri beszédre. – Amikor vége a tűzijátéknak és a szavaknak, a tények maradnak: Obama szenátor továbbra sem vett részt kétpárti konszenzusban, továbbra is ellenzi a mélytengeri olajfúrásokat, továbbra is megszavazta az évente csak 42 ezer dollárt keresők adóemelését, és továbbra is a csatasorban lévő amerikai csapatok támogatása ellen szavazott. Marad a tény: Barack Obama továbbra sem kész rá, hogy elnök legyen – közli. A hatalmon lévő párt elnökjelölő konvenciója hétfőn kezdődik Minnesota államban.   

Szőcs László,
Washington
Lapszemle

- Barack Obama az amerikai Demokrata Párt olyan karizmatikus vezetője, aki a változás új generációját személyesíti meg - írta a pénteki The Washington Post.

A liberális hangvételű, mértékadó napilap szerint a demokraták idei választási jelszavai nem sokban térnek el a 2004-es üzenetektől. Akkor is azt hangoztatták, hogy ők a középosztályért állnak ki, míg a republikánusok a gazdagok és a vállalatok érdekeit védik, külföldön véget vetnek a veszélyes kalandor politikának, a megfontolt, erős diplomáciára, a szövetségépítésre helyezik a hangsúlyt, a katonai erő alkalmazása csak az utolsó eszköz.

A lap szerint azonban nem lehet túlhangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy Obama az első fekete elnökjelölt.

A liberális The New York Times megállapította: a Demokrata Párt ma már nem az a párt, amelyik elveszítette a két előző elnökválasztást; ma már nagyobb, fiatalabb, és kevésbé láthatóan kapcsolódik a hagyományos demokrata érdekcsoportokhoz. Obama kampánya az új szavazók példa nélküli tömegeit vonzza a politikához. Az illinois-i szenátor arra épít, hogy erős személyes üzenetével és vonzerejével az érdekcsoportok előtérbe helyezése nélkül is képes lesz győzni novemberben - olvasható az Obama pártja című szerkesztőségi cikkben, amely szerint a demokrata stratégák most már az általános választásokra, az Obama mögötti szavazóbázis kiszélesítésére összepontosítanak.

A konzervatív The Wall Street Journal, amely szintén szerkesztőségi cikkben foglalkozott Obama jelölésével, kifejtette: az Obama-demokraták azt hiszik, hogy az ország kész hátat fordítani a Reagan-érának, az aktivista és terjeszkedő kormányzat új progresszív korszakát hirdetik. A demokraták azt remélik, hogy Obamában egy Reaganhez hasonló tehetségű és kommunikációs képességű liberálisra akadtak. Amerika még mindig nagyon keveset tud arról az emberről, akit a demokraták megkoronáztak: milyen a politikai filozófiája, mit akar elérni? Törekvéseit és személyét mindenesetre ellentmondások jellemzik.

A kampányban ki fog derülni, hogy az ország valóban kér-e a demokraták változásából. "Nekünk kétségeink vannak (...) a korábbi (demokrata) pályázók csalódást okoztak" - zárta állásfoglalását a tekintélyes New York-i lap.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.